Szemerey Tamás, az MNB elnökének unokatestvére megvásárolt egy XIII. kerületi luxuslakást saját vállalkozása nevére, egy másik érdekeltségével felújíttatta, majd a 200 millió forint értékű ingatlan használatát átengedte Matolcsy György fiának – írja a NOL.

Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám fél éve egy veszprémi bútorgyár tulajdonosa lett, a tavasszal egy körpanorámás házat kezdett építtetni magának Balatonfüreden, Budapesten pedig beköltözhetett egy hatalmas, luxuskivitelű loftlakásba. Mindezt egy olyan nagybácsinak köszönheti, aki nem sajnálja a pénzt a fiatal rokon egzisztenciájának megteremtésére.

A gazdag nagybácsi Szemerey Tamás bankár-vállalkozó, aki a Növekedési Hitel Bank és számos más cég tulajdonosa, és nem utolsósorban Matolcsy György unokatestvére. Szemerey közreműködésével a Matolcsy fiú kezelésében, illetve használatában lévő vagyon egy-másfél év alatt 800 millió forint körülire nőtt.

Szemereyék a család egyik kereskedelmi cégén, a Kaláris-Haris Üzletház Kft.-n keresztül 2015 elején megvették a XIII. kerületben található Riverloft-ház egyik legnagyobb alapterületű tetőtéri lakását. A Kaláris-Haris Üzletház Kft. egyike azoknak a „közeli" cégeknek, amelyek Szemerey bankjától kaptak pénzügyi támogatást. A Kaláris-Haris 20 százalékban Szemerey Tamás és felesége tulajdona, 80 százalékban pedig Szemerey Tamás sógornőjéé. A Növekedési Hitel Bank 2016 januárjában ennek a cégnek adott 509 millió forint jelzáloghitelt a Belvárosban, a Haris köz 6. szám alatt lévő földszinti üzlethelyiségre.

A Riverloft-beli lakásról éppen 2016 januárjában vettek le egy nagyobb jelzálogot. A Kaláris-Haris új szerzeménye a megvásárlás után egy évvel szabadult meg egy 150 milliós terheléstől. A 230 négyzetméteres, kétszintes, most a Matolcsy fiú által használt lakást viszont már 2015-ben kezelésbe vette a Raw Development. Ugyanez a cég vállalta a a jegybankelnök fiának csupaüveg balatonfüredi házának kivitelezését is. A képhez hozzátartozik, hogy a Növekedési Hitel Bank a Matolcsy György által indított akciós jegybanki hitelprogramból nyújtotta Matolcsy Ádámnak a gyárvásárlást finanszírozó kölcsönt, és a jegybank alapítványai is rengeteg megrendelést adtak a Raw Developmentnek

A NOL kérdésére Matolcsy Ádámék annyit írtak, hogy nincsen lakása a Riverloft lakóparkban, az ő tulajdonában lévő lakás az I. kerületben található. 

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

butler2005
Mi földönfutóvá válunk családostól a forintosítás miatt, létünk elveszíti az élet jellegét. Ezek a retkes gecik meg milliárdossá avanzsáltak a közpénz vagyon jellegét elveszítő közpénzből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@Desischado: Merkel megalapozta a fidesz újraválasztását a menekültek idecsalogatásával.
Perwool
@Desischado: Mint már írtam, a békés út kizárva, a másik út "véresen" komoly.
Ha vissza tekintünk, eddig nem igazán sikerült ártatlan áldozatok, és megtorlás nélkül kivívni a szabadságot.
1956-2016 számomra ez félelmetes...
Desischado
@Perwool: Sajnos, igazad van, én is tartok tőle, hogy harc nélkül nem takarodnak ki a hatalomból!
rackabajusz
@butler2005: Ez igaz. Duhonghetunk, de addig is folytatodik a tendencia.
Mi a megoldas?
rackabajusz
ui: Matolcsy Ádám lehetne az uj LO-real reklam arc - csak a szlogen miatt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.