Az Európai Unió hétfőn döntött az újabb 500 milliárd euró értékű tejágazatot célzó csomagról, amelynek Magyarország kapta a 2,7 százalékát (9,5 millió eurót), ami mintegy 3 milliárd forintnak fel meg – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Czerván György kiemelte: a 2,7 százalékos támogatás révén a magyar tejtermelő ágazat az európai uniós 1,1 százalékos súlyán felül tudott részesedni a csomagból. A 3 milliárd forintot a gazdák a termelés szinten tartására tudják majd fordítani.

Hozzátette: a 3 milliárd forint értékű uniós támogatáshoz a kormány a költségvetésből ad még 3 milliárd forintot, így a magyar tejtermelőket 6 milliárd forint segíti a piaci válság leküzdésében.

Az 500 milliárd euró értékű uniós csomag két részből áll, az egyik 150 milliárd eurót, a másik pedig 350 milliárd eurót tartalmaz. Az elsőnél a gazdák az önkéntes termeléscsökkentéshez tudják majd lehívni a szükséges összegeket.

Magyarország azonban nem ebbe az irányba mozdult el, hanem a termelés szinten tartását célozta meg, hiszen az ország számára az állattenyésztés stratégiai kérdés – mondta az államtitkár.

Czerván György úgy fogalmazott: a kereslet és kínálat egyensúlya felborult a tejágazatban, ez okozza a jelenlegi problémát, de már vannak bíztató jelek, például, hogy Kínában ismét megindult a tejtermékek importja, ez pedig kedvezően hathat majd a felvásárlási árakra is.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Oszt, mennyi is jut a gazdáknak, főleg ha nincs narancsos párttagkönyve???
A felét legalább lenyúlják!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.