A Parlament és a volt MTESZ székház között alagút épül. Alapesetben ez szinte a „na és” kategóriája lenne. Mert a hatalmi gócpontok körül talán azóta épülnek alagutak, amióta az első kalyibában megdöngette a mellét a hordavezér. A várak környékén épültekről már regényes történeteket olvashatunk. Ahogy a börtönből kifelé ásott alagút-típusokról is. Szinte egy nagy likacsos sajt a világ. A Parlament új alagútja kapcsán az első vállvonogatások lecsillapulta után legfeljebb arról állna le bárki polemizálni, hogy vajon a menekülést szolgálja-e? Esetleg a szükségellátást? Arra az esetre, ha az utcai megmozdulásokon részt vevő százezrek blokád alá vennék a Parlament épületét. Ami persze legfeljebb optikai gesztus lenne, hiszen a jelképértéken kívül aligha lenne több értelme. Függetlenül attól, hogy Orbán felköltözik-e a karmelitákhoz, vagy sem. Mert aligha valószínű, hogy egy ilyen blokád a portáson és a díszőrségen kívül bárkit is a kiéheztetéssel fenyegetne. Így aztán maradnak az...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@GeoCravker: Szepen nevezted a cikkben "elfuto" utkent... Jo lenne, ha valoban elfutnanak olyan messzire, ahonnan mar nem is talalhatnanak sohasem vissza. Igy sajnos csak az altaluk ellopott penzek lesznek nehezebben visszaszerezhetok...:o(((
GeoCravker
@karma1: S még nehezebben, ha maradnak. Amúgy tipikusan maffia-módszer a sibolt pénz átkonvertálása gazdasági hatalommá.
Azért persze lehetne. Mondjuk azonnali számlabefagyasztás és Interpol-feljkelentéssel megerősíitett kiutazási tilalom. néhány nagy halnak. Mészáros-klán, Tiborczék, Orbán, Rogán, stb. Nagyjából fél év után, amikor a megúszást már láthatóan nem lehet megúszni olyan szépen kezedenék feldobni egymást különböző vádalkukkal, ahogy gengszteréknél szokás.
karma1
@GeoCravker: Megint hajszalpontos a keped...:o))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.