Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja a kormányzati munkában újonnan létrehozott stratégiai kabinetet, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a gazdasági kabinetet – olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben, amelyben megjelentek a kormány két új kabinetjéről szóló jogszabályok.

A kormány ügyrendjéről szóló határozat a kormányzati döntéshozatal szakmai előkészítő fórumaiként a közigazgatási államtitkári értekezletet és a fejlesztéspolitikai koordinációs bizottságot nevezi meg, politikai döntéshozó szervekként pedig a kormányt, a stratégiai kabinetet, a gazdasági kabinetet és a nemzetbiztonsági kabinetet.

A két kabinet vezetője tagja lesz a másik kabinetnek, mellettük a tagok között sorolja fel a határozat Trócsányi László igazságügyi minisztert, valamint az éppen tárgyalt napirendi pontot előterjesztő minisztert, illetve minisztereket.

A kormányhatározat rögzíti, hogy mindkét kabinet ülésén állandó meghívottként részt vesz a miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal is.

A feladat- és hatásköröket szabályozó rendelet és az ügyrendről szóló határozat egyaránt pénteken lép hatályba.

Lázár János két hete jelentette be, hogy a miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben.

Kifejtette: döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó, Orbán Viktor elhatározása alapján témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez. A változás célja, hogy több idő maradjon a két kabinetben jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre, és hatékonyabb legyen a kormányzati tevékenység, jobb legyen a kormányzás.

Egy lapinterjúban arról is beszélt, hogy a gazdasági kabinet a döntések költségvetésre gyakorolt hatását vizsgálja majd, a stratégiai pedig azt nézi, hogy az adott javaslat szinkronban van-e a kormány alapvető célkitűzéseivel. Emellett a kabinetek abban segítik a miniszterelnököt, hogy legyen ideje felkészülni a következő választásra, és olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek hosszú távon befolyásolják az emberek életét.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Varga legalább úgy néz ki, úgy nyilatkozik mint egy értelmes pénzügyi szakember és nem úgy, mint egy bolond aki kiszökött a gyogyóból. Ezért is csalódtam nagyot benne, hogy szó nélkül tűri ami zajlik Matolcsy kiskirályságában.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@human: nem véletlenül lett Varga az ami... Varga az igazi taktijus, Lázár a nagy stratéga, Rogán az adjutáns, és felettük a hadvezér...
Matolcsi kincstárnok adja a hadijátékokhoz a korlátlan mennyiségű pénzt...persze ő is jól jár..

ez így jópofának tűnik, de valami készülőben van...ami nekünk csak rossz lehet.

szerintem.
human
@wagabund: Egy biztos. A passzivitás és a feladás csak az ő malmukra hajtja a vizet.
bakegya
@köhögő bolha: alig várom a kilövést.
papa.49
@köhögő bolha: Mikor lövik ki őket, nem muszáj rakétával, jó egy ismétlő fegyver is)))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.