Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert amíg a magyar gazdasági fejlettség nem éri el a megfelelő szintet, a csatlakozás vesztese lehet. "Lehet eurónk, de mostanában azért nem lesz" – mondta a nemzetgazdasági miniszter Tusnádfürdőn a KarcFM-nek.

Varga Mihály kifejtette: az euróövezet elmúlt években előkerült nehézségei, problémái most nem teszik túlságosan vonzóvá a csatlakozást.

Magyarország egy kivétellel teljesíti a feltételeket, az pedig, hogy még nem kíván belépni a kötött árfolyamrendszerbe, saját elhatározása – mondta a miniszter. Hozzátette, ez óriási előrelépés, mert hat évvel ezelőtt Magyarország még egyetlen feltételnek sem felelt meg.

Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert ha a gazdasági fejlettség nem közelít az euróövezet országainak az átlagához, az ország a csatlakozás vesztese lehet. Könnyen úgy járhat, mint egyes mediterrán országok, amelyek a gyengébb versenyképesség miatt nem voltak képesek kihasználni az euróövezet lehetőségeit – fejtette ki.

A Brexit kapcsán azt mondta, "Magyarország sem lehet balek", élnie kell az adódó lehetőségekkel. A kormány arra törekszik, hogy a Nagy-Britanniából távozó gazdaságilag fontos szereplőket Magyarországra vonzza. Varga Mihály főleg az autóiparban, az autóipari-beszállítók között lát erre lehetőséget. Fontosnak tartja azt is, hogy az európai uniós intézmények közül Budapestre vonzzanak egyes szereplőket. Magyarország kandidál arra, hogy az Európai Bankfelügyeleti Hatóság központja, ha kénytelen lesz Londonból távozni, Közép-Európába – Budapestre – költözzön – ismertette.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Lehet, hogy emlékezet kiesésem van...de mintha 1-2 nappal ezelőtt 2020-ra már euróval fizethetnék...nyilatkozta Varga!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@eszegfu: Mivel unio tagok vagyunk így ha a kormánynak sikerülne az euró bevezetése akkor az uniohoz kellene emelni a magyar béreket, nyugdíjakat ellátásokat, mert a közös valuta bevezetése erre kötelezné . Ezt mélyen el hallgatják. Meg van határozva az unios minimál bér, legkisebb nyugdíj , illetve juttatásik összege... stb. Ha meg is szüntetnék a nem kötelező kifizetéseket, mondjuk a családi pótlékot akkor sem maradna annyi hogy a béreket, nyugdíjat az uniosra emeljék.
eszegfu
@karma1: Én is ugy gondolom, hogy M.o-on a jelenlegi kormánynak nem lenne jó az euró bevezetése, mert sokkal nagyobb "játékteret" biztosit a devizák vétele-eladása miatti árfolyam nyereség. Az euró esetleges bevezetése nem tudom, hogy okozna-e ekkora "felhördülést"...hiszen az igaz, hogy a 80-100 eurós havi jövedelem nem sok, de gondolom az árak is kis számjegyüek lennének, ha átszámitanák, vagyis a jövedelem és az árak aránya valószinüleg megmaradna. Persze ez azt hiszem az elkövetkező években sem "fenyeget" minket.
eszegfu
@Mézike: Igazad lehet! Ugyanis a járulékok %-os mértékével is követnünk kellene az EU-t, ami pedig nálunk jelenleg sokkal magasabb, tehát a költségvetésbe kevesebb bevétel folyna be.
karma1
@eszegfu: A kaja valoban nem lenne tul sokkal dragabb, de a semmibol eloknek minden draga lesz. Ha atvaltananak az eurora, akkor mondanak, hogy na, elvtarsak, eddig tartott a rezsicsokkenes, mostantol minden a duplajaba kerul, megugrananak a gyogyszerarak, a szolgaltatasok, MINDEN , mert mindent ra lehetne fogni az EU-ra. DE CSAK EGYSZER! Mert utana mar nem lehetne pavatancolni, minden egy az egyben jonne-menne az orszag es az EU kozt. Es azert valljuk be, abban a pillanatban, ahogy a kormany elhatarozza, hogy jo, euronk lesz, akkor mar minden fontos embernek a penze a Kajman szigeteken, a Seychells szigeteken lesz, Panamabanm, Hong Kongban, vagy a Husvet szigeteken, Maltan... Csak amikor mar mindenkinek megvan a biztos tartaleka, akkor engednek nagy kegyesen be az orszagba az eurot...
Mézike
@karma1: Ahhoz hogy eurónk legyen nem elég a kormány elhatározása, sőt!
eszegfu
@karma1: Valóban nem gondoltam át! Akkor tényleg "lőttek" a rezsicsökkentésnek, meg mondjuk az egykulcsos SZJA-nak, stb. ...vagyis óriási változás lenne minden téren! A 2. témádra már gondolni sem akarok... biztos, hogy ma is igy lehet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.