A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egyelőre nem tud arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek – mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke az MTI-nek.

Kifejtette: péntekre harminc olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki közölte, hogy a német nagyvárosban lesz, de ők csak rövid távú tartózkodást jeleztek.

Őket a müncheni főkonzulátus munkatársai elkezdték telefonon megkeresni – tette hozzá.

A sajtófőnök kiemelte: természetesen sokkal többen élnek és dolgoznak Münchenben és környékén, nagyjából 15-20 ezer magyar.

A müncheni főkonzulátus munkatársai folyamatosan kapcsolatban állnak a bajor belügyminisztériummal és a müncheni rendőrséggel – mondta. Hangsúlyozta: a hatóságok azt közölték, hogy az áldozatokat még nem tudták azonosítani, és ha van magyar az áldozatok vagy a sérültek között, azt azonnal tudatják.

Menczer Tamás arra is kitért, hogy eddig a müncheni főkonzulátusnak egyetlen magyar sem jelezte, hogy szerettét, ismerősét nem találja.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Gyurcsányt kérdezték már?
Ő mit tud?
Rejteget integrálható migráncsokat?
Szókrakész
Let's go libsi baloldal!

Halljam hangotokat!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.