Szenes Zoltán tábornok, egyetemi tanár szerint ha a politika úgy akarja, akkor reális egy új, európai uniós hadsereg felállítása.

Szenes Zoltán az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában arra reagált, hogy Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában egy európai hadsereg létrehozását is szorgalmazta. A miniszterelnök elképzelése szerint ez valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel.

Szenes Zoltán felidézte, hogy az EU-ban már 2009-ben megalkották a közös hadsereg koncepcióját, amelyet az Európai Parlament jóváhagyott. Ez a terv "szinkronizált fegyveres erőkről" szól: a nemzetek átadnák a katonasággal kapcsolatos jogaikat a központnak. Az unió rekrutálná ahadsereget, valamint gondoskodna kiképzéséről és finanszírozásáról is.

A tábornok úgy fogalmazott, hogy az EU pillanatnyilag egy "katonai törpe", szemben a NATO-val, amely abszolút katonai szervezet.

A NATO-ról azonban létrejötte, 1949 óta folyamatosan viták vannak, megújulásával pedig összhangban lehet egy európai hadsereg felállítása – mondta.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wyatt
Szemed Zsót tábornok, te pénzért megvehető-adható senki, nem kell tőled semmi.
Mondasz valamit a propaganda gépezetnek tetszőt.
A kutyát nem érdekli.
Egy csatában sem vettél részt, tábornok.
Kussoljál, te vén buzil!!!
78 vagy?
Vagy 87?
Ingyen utazhatsz.
Ennyid van.
Ennyid maradt halálraváró vén geci.
Yoda69
Miert kene egy europai hadsereg, amikor ott a NATO, amelynek minden EU orszag is a tagja. Felesleges kiadasnak tartom, es emelett a legfobb szovetsegesunk az USA elleneben lenne. Az EU-nak es az USA-nak erosen ossze kell fognia a terrorizmus, a kommunistak, es az ex szovjat tagallamok ternyeresevel szemben.
Egy europai hadsereg felallitasa csokkentene a NATO erejet, es kapcsoltaunkat az USA-val.
Jozefina
Már régóta pampogom az EU közös haderő felállítását, az EU közös külügymineszterség létrehozását!, Az EU közös pénzügyi, kereskedelmi politikáját
Nyilván a kétsebességes EU első lépései közé fognak tartozni e témák, de ebbe orbániának nem lesz beleszólása, csupn a partvonalról óbégathat!!!
sokanvagyunk
Melyik kft. irányítaná azt a sereget? - gondolok itt a tűzszerészeink irányítására is.
világlátó
Semmi sem mutatja azt a képességet, vezető gondolatot, cselekvőképességet itt Európában, ami arra mutatna, reális az európai haderő létrehozása. Nekem sajnos állandóan beugrik a középkor, amikor a " Szent Liga " hadserege, európai országokból verbuvált zsoldosokból rablóhordát küldött a török ellen. Igaz, később 1687.-ben mégis egy európai összetételű haderő vetett véget a török hódoltság 150 esztendejének.Az is igaz, hogy ez a haderő a földdel tett egyenlővé mindent, amerre járt.
A NATO az egyetlen megoldás, ha azt jól használják fel. Az Észak Atlanti Katonai Szövetség létrehozása korabeli indoka, az idők folyamán formálódó funkciói természetesen újragombolást igényelnek. De van, szervezete is van, vezetése is van, ezt kell az aktuális feladatokhoz igazítani, nem feledve az orosz - ukrán konfliktust, a törökországi eseményeket, Irán és Izrael hűvös viszonyát és a többi neuralgikus tűzfészket a világban.
Nem újabb haderő létrehozásáról kell posványoson vízionálni, hanem arról kell az Eu .szervezeteiben verni az asztalt, hogy vessenek véget a menekülésre kényszerülő emberek millióinak országaiban.Mi lesz ha majd már lőni kell a kerítést bedönteni szándékozókra?Mi lesz ha a migránsok elfoglalják a bolgár, szerb laktanyákat, fegyvereket szereznek, nehézfegyvereket is? Háborút akarunk importálni a déli határainkra? Ha a tábornokaink sem tudnak tisztességes, okos tanácsokat megfogalmazni, csak a miniszterelnök utópisztikus hülyeségei maradnak, no meg a dráma, a tragédia. Ha az európai vezetők , Orbán is, mert ugye ő is ott ül vagy áll zsebre dugott kézzel közöttük csak erre képesek, akkor csak a NATO marad mint egyetlen jó megoldás. Vitatkozzunk barátaim!! Kérlek !
világlátó
@simmering73: Igazad van, itt már mindenki szakértő. Azért tartunk ott ahol. A probléma inkább az, hogy szakérteni csak a kormányfő elképzeléseit belesulykolni szándékozóknak kell. Habonynak, Szijjártónak. Nincs könnyű dolguk, mert azért a föld forog, az események nem a szakértők elképzelései szerint alakulnak. A török helyzet sem örökérvényű. A török nemzet lehet megszakértett néhány hónapig, akár évig, de nem tovább. Pinochet is átadta az elrablott hatalmat, Kadhafi is, Szadat is, mások is megbuktak mint Rottenbiller, pestiesen szólva.Az embermilliók felett nem lehet már tartósan uralkodni. Az információáramlás sebessége korában nem lehet népek, nemzetek ellen erővel fellépni, mert bár sokezren, százezren esnek áldozatául az erőszaknak, a zsarnok uralkodók és kegyenceik eltűnnek a süllyesztőben. Persze nem ártana több látványos ítélet a zsarnokokkal szemben. Nem politikai gyilkosság kell, hanem a világ népei előtti ítélet az elkövetett bűnökért. De a bűnt meg kell fogalmazni, addig kell igazítani azon, amíg a Biblia és a Korán is bűnnek el nem fogadja. Erre csak mi emberek vagyunk, lehetünk képesek, Londontól -Teheránig, Moszkvától Jeruzsálemig.
Mintha lenne még idő ezen polemizálni, mintha az a végsőkig elkeseredett, de még reménykedő migráns csoport nem ott állna a szerb- magyar határnál, mintha még nem elég afrikai hányódna a Földközi tengeren, akiket szinte pihenés nélkül szednek fel az olasz őrhajók, mentőhajók. Érthetetlen az európai országok vezető szervezeteinek lanyha, várakozó magatartása. Csak egy kiskakas rikoltozik itt népszavazásra buzdítva a népünket a kötelező betelepítés kényszerétől rettegve. Mint fent írtam, miért nem Brüsszelben rikoltozik?
Magyar óriásreklámokon üzenget ? Kinek? Hát nekünk akik itt vagyunk még az országban.
A vidék kiürül, sokezer ház áll még, bár üresen és elhagyatva, de sokuk rogyadozva, miközben NEMZETBIZTONSÁGI üggyé vált a gyermektelenség, a szakemberhiány , az idős generációkról való gondoskodó humán erő hiánya.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.