A KDNP szerint Európában nemcsak az emberek vannak veszélyben, hanem a kereszténység is. A kisebbik kormánypárt kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében megrendülésének adott hangot a franciaországi túszdráma eseményei miatt.

A normandiai Rouen közelében fekvő Saint-Etienne-du-Rouvray településen öt embert – egy papot, két apácát és két hívőt – ejtett túszul két támadó. A 84 éves papnak elvágták a torkát, és egy további túszt súlyosan megsebesítettek az elkövetők, akiket a rendőrség agyonlőtt. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentkezett.

A templomban történt erőszakos cselekmények azt bizonyítják, hogy a terroristák célpontjai a hívő keresztények lettek. Nemcsak az európai emberek életére törnek, de "szeretnék eltiporni kultúránkat, vallásunkat, identitásunkat is". Az idős pap megölése és a templom elleni támadás sokatmondó, üzenetértékű gaztett – olvasható a KDNP közleményében.

Hozzátették: Európa alapvető értékei közé tartozik a szabad vallásgyakorlás, az iszlám terroristák ezt az alapvető értéket akarják megsemmisíteni és a keresztény hívőket megfélemlíteni. Ez ellen az uniónak minden lehetséges módon fel kell lépnie és megakadályozni azt, hogy a támadások mindennapjaink részévé váljanak – írták.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
"A templomban történt erőszakos cselekmények azt bizonyítják, hogy a terroristák célpontjai a hívő keresztények lettek"
A többi terrorcselekmény meg azt bizonyítja, hogy nem válogatnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tódor
@papa.49: tudod, a fidesz székházban ugyanúg életre kelnek a tárgyak, mint az éjszaka a múzeumban címú filmben. Szóval egy ilyen éjszaka a színes ceruzák párttitkárt választottak. Tudod ki lett a befutó? -a kétszínű faragatlan.
papa.49
@Tódor: Igen akit hazugovicsnak szoktam nevezni, és miért pont ilyen névvel illetem, mert állandóan hazudik, és elkötelezett moszkovitya...
Jozefina
Magyarországon is működik iszlám közösség, iszlám imaházakkal!!! Azokkal mi lesz??? Tessék példát mutatni nagypofájú álkeresztény korrupt gyülekezet.
aremy
akkor a kdmp nincs veszélybe mert nem emberek és nem keresztények.csak patkányok.
silber13
" És az fene iszlamistákok megrettenének azon ostorozó szavaktól és félelem költöze szíxükbe, valamint lelkükbe is egyformán."
eugen4402
Hát, nem ilyen egyszerű ügy ez...
Andreas Behring Breivik kéjjel a pofáján gyilkolta halomra az ártatlan fiatalokat, és nem üvöltötte, hogy "Allah Akbar"... Talán inkább el kellene felejteni, hogy indiánok vagyunk, és a vérszomjas agresszív őrülteket nem kellene tisztelni, hanem rövid úton a gazdátlan kutyákkal megetetni a sintértelepeken.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.