Tragikus véget ért egy autórablás Gödöllőn. Míg a gépkocsi tulajdonosa, egy 24 éves hölgy kiszállt, hogy kinyissa a kaput, egy férfi bepattant a kocsiba, hogy elhajtson vele. A nő ezt nem hagyta annyiban, belekapaszkodott a járműbe, hogy megállítsa. A rabló padlógázt adott, és a Hyundai a vízelvezető árokba borult, a lány pedig az autó alá szorult és a helyszínen meghalt.

Azóta kiderült, hogy a fiatal nő halálát Sz. Lajos okozta, akit egy isaszegi sörözőben fogtak el

A férfi felesége a Blikknek azt mondta, Lajost biztos, hogy

az ördög szállta meg, magától nem tenne ilyesmit.

A Borsnak is nyilatkozott a nő:

Nagyon jó ember, szerető férj és apa, az első közös gyermekünk, Lajoska, két hónapos. Persze, az ital nem mentség arra, amit tett, de biztos vagyok benne, hogy ezt ő sem így akarta.

"Magától nem tett volna ilyet" – megszólalt a gyilkos autótolvaj felesége

Sz. Lajos tettét a rokonok sem értik, mert mint mondták, nem szorult ő erre rá. Bár zenészkarrierje véget ért, megszerezte a buszvezetői jogosítványt. Azt viszont nem tagadták hogy a férfinak voltak "gondjai" az itallal.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kovács Béla
Ragozás

Én tanulok,te tanulsz,ő lóg.
Én vizsgázom,te vizsgázol,ő nem buktatható.
Én dolgozom,te dolgozol,ő hátrányos.
Én spórolok,te spórolsz,ő segélyt kér.
Én építek,te építesz,ő igényel (és kap is).
Én gyereket szülök,te gyereket nemzel (annyit, amennyit el tudunk tartani),ő világrapotyogtatja tucatjával, és eltartatja velünk.
Én nevelem a gyerekemet,te neveled a gyerekedet,ő megveri a gyerekeinket.
Én megvásárolom,te megvásárolod,ő kirabol.
Én kertészkedem,te kertészkedsz,ő ellopja.
Én állatot tenyésztek,te állatot tenyésztesz,ő elhajtja.
Én továbbképzem magam,Te továbbképzed magad,ő segélyt kap.
Én adót fizetek,te adót fizetsz,ő visszaigényel.
Én nyugdíjjárulékot fizetek,te nyugdíjjárulékot fizetsz,ő méltányossági nyugdíjat kap.
Én korán meghalok,te korán meghalsz,ő a társadalom áldozata, ha korán meghal.
Az én hamvaimat szétszórják,a te hamvaidat, kicsi betonfalba falazzák,ő családi márványozott,aranyozott,étellel, itallal, pénzzel, arannyal megrakott kriptában tér örök nyugalomra!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a derék magyar média ebben az ügyben is folyamatos szerecsenmosdatásban van!
bencemacska
És ki volt az "ördög"??? Miért kellett neki a kocsi?
justhpeter
Szerencsére nem lesz buszvezető egy olyan ember, aki nem tud lemondani az italról.
Bringás
Miután megölte a fiatal nőt, lelépett a szemét és nem a rendőrségre ment, mint bármelyik gázoló, ha nem mer megállni, mert fél, hogy az áldozat félállatias rokonai meglincselik, hanem a kocsmába!
papa.49
,,Olyan jó ember,, csak most embert ölt rablás közben, nálam neki se kéne túlélnie az áldozatát!!!
Folyik a bokszos mosdatása, ne legyen igazam de szerintem felfogják hozni hogy az áldozat magatartása is hozzájárult a halálához, ha erre gondolok máris fel kéne kötni a tetűt!!!
karma1
Hat persze,... Gepfegyverrel alltak mogotte, es ugy kenyszeritettek az autolopasra...
christike
Áldott jó ember ! Elhiszem , meg jó apa, de akkor is megölt egy fiatal lányt ! Talán ilyen a mintaférj, hogy kocsit lopkod ! Kezdődik az ajvékolás, meg ,hogy kiskorú gyermeke van ! Nem érdekel, inni sem kötelező talán , és az nem enyhítő körülmény.
archive
Nah.. legújabb kibúvó..
" nem is akarta, az ördög szállta meg "
Ezek után sokszor fogjuk olvasni/hallani a médiában, hogy a bíróságokon a sötétebb népség nem a hátrányos helyzetére fog hivatkozni, hanem Luciferre.
Csizmás Kond
nem magától tette...persze hogy nem ...magán kívül.
nezelodo
Basszus. arra a tárgyalásra elmennék, ahol a dakota helyett az ördögöt ültetik a vádlottak padjára. Hogy az a hülye fideszes diszcigány miért nem talált ilyen mentséget a milliárdokért?
Kovács Gizella
Remélem úgy jár az urad mint a Szita Beence gyilkosa...
kinyírják a kóterba
vukkocska
@Szeparepa2: tény, a szándéka nem terjed ki az emberölésre, csak a lopásra. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy egy nagyon szép, fiatal, 24 éves lány halt meg. Nem gondolom, hogy a családját nagyon érdekli, hogy mit követett el ez a szörnyeteg. A végeredmény, az az elviselhetetlen a család, a barátok, meg mindenki számára, akiben emberi érzés van. Függetlenül attól, hogy halmazatban mond-e ítéletet a bíróság.
levarosbukta
@Szeparepa2: Oké! Ezt mind értjük, de most igazán kivételesen közkívánatra felakaszthatnák!
volvós
@Szeparepa2: 13:18
Hmmmmmm.,..még most sem értem,
miért véded ezt a koszos cigányt ???
dragonfly
Kedves @volvós: nem azt védi, csak próbál ember maradni...
ila51
a cikkhöz...buták , babonásak , nem lehet velük érdemben kommunikálni
-- lopás , hát az is a vérükben van , a kis családnak amit lehet megszerezni
-- körbe vagyunk velük véve sajnos ...@Szeparepa2: 13:18 egész alaposan levezetted .
Bankos koromban azt tanították , vigyék a pénzt , az emberélet drága
Kovács Béla
"Magától nem tett volna ilyet" – világos, azt a rohadt alkoholt kell megbüntetni!
Kovács Béla
Ragozás

Én tanulok,te tanulsz,ő lóg.
Én vizsgázom,te vizsgázol,ő nem buktatható.
Én dolgozom,te dolgozol,ő hátrányos.
Én spórolok,te spórolsz,ő segélyt kér.
Én építek,te építesz,ő igényel (és kap is).
Én gyereket szülök,te gyereket nemzel (annyit, amennyit el tudunk tartani),ő világrapotyogtatja tucatjával, és eltartatja velünk.
Én nevelem a gyerekemet,te neveled a gyerekedet,ő megveri a gyerekeinket.
Én megvásárolom,te megvásárolod,ő kirabol.
Én kertészkedem,te kertészkedsz,ő ellopja.
Én állatot tenyésztek,te állatot tenyésztesz,ő elhajtja.
Én továbbképzem magam,Te továbbképzed magad,ő segélyt kap.
Én adót fizetek,te adót fizetsz,ő visszaigényel.
Én nyugdíjjárulékot fizetek,te nyugdíjjárulékot fizetsz,ő méltányossági nyugdíjat kap.
Én korán meghalok,te korán meghalsz,ő a társadalom áldozata, ha korán meghal.
Az én hamvaimat szétszórják,a te hamvaidat, kicsi betonfalba falazzák,ő családi márványozott,aranyozott,étellel, itallal, pénzzel, arannyal megrakott kriptában tér örök nyugalomra!
Mézike
@Horizont: nekem is ez tünt fel rögtön. ...
namihami
Hogy is mondta az ő szerető asszonykája? Hiszen nagyon jó ember, szerető férj és apa. Képzeljétek, mi lenne, ha nem rendelkezne a fenti jó tulajdonságokkal. Akkor még oda-vissza át is ment volna azon a szerencsétlen nőn?
Ennyi pozitív tulajdonságkal még az is kijárna neki, hogy nemcsak felmentsék, de a meghurcolása miatt néhány tízmilliós kártérítést is adjanak neki.
perfekt
Nah Gizi a Gäzsi elhúzhatja a szárazfával-hogy aszongya..."Mások vittek rossz utakra engem,a mások bűne, az én hibám"! drogozás után--vidáman de piszkosul-hisz egy embert öltél meg "csak".Nyomorultak III. része.
varirmag
Magasról lesz@rom milyen apa és milyen férj és mekkora a Lajoska.
Ő egy rohadt , szemét gyilkos.
A meggyilkolt fiatal lány már soha nem lehet feleség , és anya !!

Remélem a sitten rohad meg, bár ahogy az igazság(?)szolgáltatás működik, még fel is menthetik.
vukkocska
@Szeparepa2: nincs felesége, "csak" két hónapos babája. Nincs munkahelye, munkanélküli. Zakkant magánéletére hivatkozva gyógyszert szed, és arra iszik. Az, hogy valaki nem adja át tálcán a tulajdonát, miért is baj? Ne keresd már az enyhítő körülményeket, az maradjon a bíróság dolga. A vétlen áldozatot pedig semmilyen módon ne sározd be. Nyilván, ha tudja, hogy ez lesz belőle, hagyja az egészet. Egy felelőtlen részeg barom elvette egy fiatal kislány életét. A következtetésed már lassan olyan, amikor a nőt megerőszakolják, és azt kezdik magyarázni, miért tehet ő róla. Ne bosszants, légyszíves.
Cat Buster
Na én rövid leszek:
Ez az ember gyilkos.
wagabund
a csüngőhasúja mentegeti...ott fog zokogni a tárgyaláson a síró gyerekkel...

a lány síró szülei viszont zavarják a tárgyalást..

ő csak jótakart...

felmentik.
simmering73
Ugy tudom az alkohol és a drog sulyosbító körülmény. Kimosdatják ezt a szerecsent (már elkezdődött a médiában), néhány évvel megússza.
karma1
@volvós: Nem vedi egyaltalan, csak azt vazolta fel, hogy ennek alapjan a birosag miket kell, hogy merlegeljen. Nem vedem, de tenyleg csak a kocsijat akarta annak a szegeny lanynak elrabolni, nem szamitott azzal, hogy egy vedtelen kistermetu holgy neki fog esni es vedeni fogja a sajat tulajdonat.
Mindenesetre ha nyilt targyalast terveznek, akkor jo lesz, ha az egesz TEK kivonul, mert kulonben a birosag a levegobe fog szallni , a hirekben pedig az fog lejonni, hogy a buntettert a nem elso generacios nemzetisegiek felelosek...
eugen4402
Nehéz ügy, de próbálok tárgyszerű maradni ebben a kérdésben. (!?!)
A tragédia közvetlen okának a két fél részéről elkövetett akaratlan, ösztönös mozdulatot gondolom. Szó nincs mentegetésről, szerecsenmosdatásról, a bűnös az elkövető, rászolgált a legsúlyosabb büntetésre is... A két rossz reflex:
- A félig-meddig öntudatlan elkövetőnek nem kellett volna a gázra lépni...
- Az áldozatnak nem kellett volna az ajtókilincsbe kapaszkodni. Rossz reflex...
Ha 5 másodpercig végiggondolták volna, egyik fél sem így cselekszik. Az azonnali döntések többnyire kudarchoz vezetnek.
wagabund
@eugen4402: 8.16... jaj neee...olvasd el többször is, mit írtál...lassan...

próbáld elképzelni magad mindegyik helyében...ott, akkor, és úgy..
eugen4402
@wagabund: Jó, igazad van. De előre bocsátottam, hogy nem mentegetni akarom az elkövetőt, és persze, én is tíz körömmel kapaszkodtam volna a saját kocsimba... A "rossz reflexek" ettől még rosszak maradnak...
papa.49
@eugen4402: Én is elolvastam párszor, de most nem értünk egyet, miért, mert a dolog ott kezdődik, hogy lopni akart, és ebben teljesen mindegy mit evett, mit ivott, ő egyszerűen ELAKARTA VENNI EGY MÁSIK EMBER TULAJDONÁT, HOGY MIÉRT MERT Ő HARAGUDOTT A VILÁGÁRA, TEHÁT AZ Ő SZÁMÁRA TELJESEN ÉRTHETŐ, HOGY Ő IS MEGAKART BÜNTETNI VALAKIT...
Csak hogy ez nem így működik, ő csupán lopni akart, és hazudik folyamatosan, abban is hogy gyógyszert vett be / szerintem ezt már az ügyvédje tanácsára/ és ráivott, és mennyiben érdekes ez a rablás, és a gyilkosság szempontjából, SEMENNYIRE!!!
A másik ha valaki seggrészegen, belőve kocsiba akar ülni az már magában bűncselekmény, ő ezt megtetézte, egy lopással, és egy gyilkossággal!!!
Tudod ha ,,fehér bőrű,, lenne nem folyna ilyen elhárító hadjárat az érdekében!!!
eugen4402
@papa.49: Na még egyszer: külön kihangsúlyoztam, hogy nem mentegetem, sőt a lehető legsúlyosabb büntetést szabnám ki rá a bíró helyében. A mozdulat-elemzést ne is olvasd el, különben sem jelentene enyhítő körülményt...
archive
@papa.49 (10:12) Azt azért még hozzá tenném, hogy csak egy cigánynak természetes, hogyha meglát egy nyitott ajtajú autót (aminek a motorja jár is) azt magának érzi és már bele is ül - nehogymár gyalogolnia kelljen..
Tódor
@Cat Buster: Egy rühes gyilkos. Kiirtani.
nem tibi
Mindig is gond volt velük mert egy nagyon retardált társaság ,teljesen mind 1 mit csinál ,
ha eljő az idő folytonosan vagy alkakomszerűen xarik bele a Magyar palacsintába . :-(((((((((
papa.49
@eugen4402: Értem hogy mit akarsz mondani...
Én csak azt akartam tudatosítani, az hogy a kis hölgy védte a tulajdonát nehogy már okozója legyen a halálának...
eugen4402
@papa.49: Régi amcsi filmek alapján jutott eszembe, hogy az esküdtszék előtt másodpercre lebontják a bűncselekmény minden mozzanatát, és úgy elemzik a részleteket. De kérlek, felejtsük el, mert ez itt sajnos nem egy film volt, hanem átkozott, keserű valóság...
csa-csa
@Tódor: ez a helyes válasz!! én is ezt mondogatom a tetves gyilkosokra, de hiába! amúgy ha piás hogy lehetett buszvezető ez a rohadék!
human
Maguktól valóban nem integrálódnak csak kis számban. De komolyan egyetlen kormány sem tett a roma integrációért. Volt pár jól működő program, de csak addig amíg volt rá EU pénz, aztán lezárták. Pedig ezeknek a programoknak évtizedekig kellene működniük.
wagabund
@human: menne az az integráció, meg is van rá a pénz (újból, és újból) de a már a kicsit integrálódott seggnyaló lenyúlja a rávalót...az integrációra szánt pénzek lenyúlót kellene példásan megbüntetni...alsó hangon tíz-tizenöt év fegyház teljes vagyonelkobzással...

amíg ez nincs, addig integráció sincs...ezért nem kell erre a problémára még migráncs (is)...
...az integráció sikertelenségéről, és a tennivalókról mélyen hallgat néhány nagyszájú ellenzéki...

szeintem
papa.49
@archive: Nézd biztos van benne igazság, de viszont én éltem úgy, hogy a közvetlen szomszédunk egy cigány család volt 6 gyermekkel, és mondhatom, hogy soha semmi problémánk nem volt se a szülőkkel, se a gyermekekkel...
Amikor elmentünk a feleségemmel motorral az Aranka néni vigyázott a mieinkre, meg a házra is, kulcsot adtunk neki, és bennük nem is csalatkoztunk soha...
Nem egyformák az emberek, és nem a bőrük színe határozza meg milyen ember, hanem a viselkedése, ez a pacák a selejtek közül való...
human
@wagabund: Tegyük fel, hogy van rá pénz és nem lopják el. Akkor meg hülyeségekre, látszatprogramokra költik. Nincs kutatás, tanulmány, szakmai egyeztetés, működő gyakorlatok elemzése. Csak szórnák a habokba a milliárdokat, ha éppen nem lopnák el.
archive
@papa.49: Hosszú évekig laktam a "nyoockerben" .. van tapasztalatom (itt is, ahol most lakom - és munkahelyemen is, ahol a dolgozók nagy része cigány) és a tapasztalatom az, jó ha ezerből egyről mondható el, hogy elfogadja és be is tartja az együttélés szabályait - de persze hozzá kell tennem azt is, hogy ez az ezerből egy is legszivesebben tagadná, hogy cigány a származása.
archive
folyt.. a munkahelyemről egyszer már írtam egy hozzászólást - hatalmas a fluktuáció - napi szinten jönnek cigányok (mert a munkaügyi központ kiközvetíti betanított munkára) jó ha másnap 10-ből kettő bejön dolgozni másnap, egy hét múlva már csak egy ..
15 éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen, ez alatt az idő alatt három .. azaz HÁROM cigány maradt egy évnél tovább (átlagban a cégnél négyezer ember dolgozik)
papa.49
@archive: Elfogadom a válaszodat, mert tudom sajna igazad van, annak idején mikor a VIV. nél melóztam volt a brigádomban egy srác aki cigány származású volt, bár nem látszott rajta, betanított melósom nála jobb nem volt azóta se...
Ahogy a múltkor írtam addig míg a népcsoport nem akar változtatni az életvitelén csak az egyes emberek, addig mindig újra termelődik a ,,putris réteg,, és sajnos kevés a hajlandóság bennük, egyszerűbb a polgi hivatal, vagy a posta előtt várakozni a segélyre, mint nap,nap után dolgozni járni...
Még egy addig amíg csak a ,,jogaikat ismerik pontosan, a kötelezettségeiket nem,, NEM IS FOG NAGYBAN VÁLTOZNI A HELYZET...
Az ilyen manusok mint a füstös flóri csak rontanak a helyzeten...
archive
@papa.49: Teljesen egyetértek. Még egy gondolat az integrációjukhoz.. jó lenne egyszer kiszámolni, hogy a hosszú évtizedek alatt mennyi adóforintunkat költöttek a felzárkóztatásra (azt hiszem, hanyatt esnénk). Arra is kiváncsi lennék, hogy az integráció mennyire befolyásolja az életüket. Kezdjük azzal, hogy iskolázottság. Ha jól ismerem a statisztikákat, 90%-ig hátrányos helyzetű cigány családokról van szó, akiknek a gyerekei teljesen ingyen járnak óvodába, iskolába (ingyen étkezés, ingyen tankönyv, szakmunkás-, közép és felsőfokú iskolákban még ösztöndíjat is kapnak) vagyis az integráció évtizedek óta már gyermek korban működhetne, ha .. járnának iskolába!!!
papa.49
@archive: Igazad van... A gyermeket előtt ott a rossz példa, a szüleik, a rokon felnőttek akik átlébecolják az életüket, munka nélkül...Szoktam keresztül menni Hevesen, ott látható az életvitelük, napközben traccsolnak fiatal emberek, csoportokban, de ugyan ezt láthatod, ha Törökszentmiklóson mégy keresztül, és ha meg kell állnod a kocsit egyetlen pillanatra nem szabad nyitva hagyni...
archive
@papa.49: Én is nap mint nap látom, érzékelem. Nekem az a tapasztalatom, hogy háromféle cigány él jelenleg magyarországon. Az egyik, amelyikből a legkevesebb van - iskolázott, dolgozik, úgy él mint a nagy magyar átlag, betartja a törvényeket, és sokszor szégyellik hogy cigánynak születtek . A második, amiből szintén kevés van, (de több, mint az elsőből) az a gazdag cigány (már nem piros Ladával, hanem fekete audival járnak, az egész család túlsúlyos --> ez a jelképe a jólétnek, a férfiak szokása hogy felhúzzák a pólót beszélgetés közben és ütögetik a hasukat - akaratlan mozdulat, de a többiek számára azt jelenti, hogy "én aztán jól élek". A harmadik a szegény cigány, akik iskolázatlanok, fiatalon gyereket szülnek (minél több legyen a segély és a családi) sajnos Ők vannak a legtöbben. Őket kellene integrálni, de nem pénzzel, hanem felvilágosítással, hogy járassák a gyerekeiket iskolába - hogy kikerülhessenek a nyomorból, és az első csoportba tartózhassanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.