Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az ellen a nagykanizsai kajak-kenu edző ellen, akit májusban lánytanítványainak molesztálásával gyanúsítottak meg – erősítette meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Zalai Hírlap információját kedden az MTI-nek.

Sznopek Veronika felidézte, hogy május végén ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást a több sajtóorgánumban megjelent hírek, valamint az ezek alapján végzett adatgyűjtés során felmerült információk alapján. A nyomozást május 30-án kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indították.

Az eljárás keretében tanúként hallgatták ki a nagykanizsai sportegyesület több tagját, továbbá igazságügyi pszichológus jelenlétében a potenciálisan sértettként szereplő lányokat is. Az igazságügyi pszichológus szakértő a vizsgálat során "kétséget kizáróan megállapította, hogy az edző a gyerekek erkölcsi, érzelmi, értelmi fejlődését nem veszélyeztette" – közölte a rendőrségi szóvivő.

Hozzátette: a beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyomozást az elmúlt héten megszüntették.

A jelenleg Nagykanizsán tevékenykedő, korábban több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is felkészítő szakember elleni gyanúról májusban a Blikk számolt be elsőként. A lap közlése szerint a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Ellenben akik a lyukaktól hemzsegő belvárosi járdaszakaszokat festették színesre, azok ellen eljárást indítottak.
A joghurt dobáló, garázdaság miatt 240 órát fog gereblyézni.
Végül is a csuhások megszavazták 12 éves lányt lehet büntetlenül dugni, akkor ki foglalkozik holmi zaklatásokkal...
Tódor
Az edző biztos a poltpeti rokona. Vagy kormányhű elvtárs.
Nil
PAsik vizsgálódtak- ráadásul lehet hogy olyanok akik lányok futtatásából egészítik ki a jövedelmüket

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.