Nemet kell mondani a migrációra, meg kell védeni a határokat, az európaiak biztonságát pedig garantálni kell – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, aki szerint az Európai Unió álszent magatartást folytat, ha továbbra is a befogadás politikáját képviseli.

Ha Európa nem állítja meg a modern kori migrációt, az "el fogja mosni" a kontinenst – tette hozzá.

Kósa Lajos mindezek miatt szükségesnek nevezte, hogy a magyarok véleményt mondhassanak az október 2-ai kvótareferendumon, amelyen reméli, minél többen részt vesznek, és nemet mondanak a kényszerbetelepítésre.

A frakcióvezető kifejtette: az elmúlt időszak európai terrorcselekményeinek mindegyikéről kiderült, hogy "migrációs hátterű", ráadásul Európában "a migráció kezdete óta ugrásszerűen nőtt a nők elleni erőszakos cselekmények száma".

Az érkezők döntő többsége illegális bevándorló – folytatta –, "aki eleve tudatos törvénysértéssel kezdi az életét az EU-ban", a migrációs nyomás pedig nem csökken, több millióan akarnak Európába jönni.

"Ha segíteni akarunk ezeken az embereken, akkor nem Európában kell rajtuk segíteni, hanem azokon a területeken, ahol ők élnek" – tette hozzá Kósa Lajos.

Arra a kérdésre, hogy hány állami vezető utazik a riói olimpiára, Kósa Lajos azt válaszolta: nem tudja a pontos számot, de a sajtóból úgy értesült, heten – köztük az állam- és a kormányfő –, ami szerinte nem nagy létszám. Megjegyezte, egy olimpia megrendezésére pályázó ország esetében lehet, hogy akár még több is elképzelhető lenne.

Az egyes útépítések leállításáról, elmaradásáról szóló sajtóhíreket – szintén kérdésre – légből kapottnak minősítette.

Elmondta: olyan beruházások előfordulnak, amelyeknél tervezési problémák merültek fel, de olyan útépítési tervről nincs tudomása, amelyet végleg töröltek volna.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tódor
Kósa pont olyan mint a tököm. Csak nem jön le a fejéről a bőr.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
A magyar politikai szereplők és az elit az két külön, össze nem egyeztethető fogalom.
Szókrakész
@Szeparepa2: "szégyen magyarnak lenni ezek miatt a hazaáruló férgek miatt.

Akkor állampolgárság vissza, ha van!!!
Desischado
@Tódor: Ne már tódor! Szerintem ne sértegesd a "díszedet"! Én biztos vagyok benne hogy okosabb kóser alajosnál! És valószíneg rendesebb is. Vagy ő hazudott, lopott valaha is? Mint ez a kotonszökevény Mr 20%, akinek már megint elgurulhatott a gyógyszere?

@perfekt: Bocsi, téves lájk. Az összehasonlítást kikérem a kutyák nevében!
perfekt
@Desischado: Szia.Ma:02:22 re.Úgy veszem-mintha nem lájkoltál volna- és majdnem sírok.Én nappal írok általában-mert a nappal bölcsebb-az éjszakánál-és így remélhető,hogy nem kell elnézésedet kérjek-bárkitől is hamis lájkok miatt .És most Tódornak nyomok egyet--és nem kérem vissza:)) Have a nice day.
kisrigó
Tervezési problémák?! Ha-ha ha! Nem találtak még "mi kutyánk kölke" tervezőt? Szégyen, hogy a miniszterelnök már megint blöffölt, magyarul gátlástalanul hazudott. Csak úgy, megszokásból. Mondhatnám úgyis, hogy "blöff, blöff, blöff" (Sajnos a pökhendi hangsúlyt az írás nem tudja visszaadni!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.