Az ügyészség hat ember ellen vádat emelt a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az érintetteket több rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja.

A városi tulajdonban levő, parkolási rendszert üzemeltető gazdasági társaság egymást követő két ügyvezetője, egy üzletágvezetője, valamint három, az önkormányzat részéről eljáró ember – köztük egy választott politikus – a vádirat szerint mintegy negyvenmillió forint vagyoni hátrányt okozott a cégnek, illetve a városnak azzal, hogy 2008 és 2012 között több mint háromszáz kombinált bérletet adott ki ingyenesen.

A vádirat szerint az önkormányzatnál évente vezetői értekezleteken döntöttek arról, hogy kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló emberek, akik ingyenes kombinált parkolóbérletet kaphatnak. 2013. január 1-jén lépett hatályba az a közgyűlési rendeletmódosítás, amely jogszabályi alapot teremtett a parkolóbérletek ingyenes átadására. Azt megelőzően azonban semmilyen jogszabály vagy egyéb rendelkezés nem tette ezt lehetővé – tudatta a csoportvezető ügyész.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.