Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság L. Tibor 54 éves putnoki lakos és 13 társa ellen. Közülük 11-en már előzetes letartóztatásban vannak, ketten nem hagyhatják el a lakhelyüket, egy férfi pedig korábban más bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott börtönbüntetését tölti.

A Putnoki Rendőrőrsön sajtótájékoztatón ismertették a nyomozások eredményeit. Eszerint a család tagjai az elmúlt években szervezetten, egymással együttműködve, összehangoltan és előre kitervelten követtek el a bűncselekményeket.

A magát „rettenthetetlen hadseregnek” nevező család tagjai az elmúlt két évtizedben Putnokon és Sátán nagyrészt úgy biztosították a megélhetésüket, hogy a megfélemlített sértettektől elvették a pénzüket.

Többek között ilyesmiket műveltek:

Védelmi pénzt szedtek, vagy másokat vásárlási kölcsönökbe kényszerítettek, így a termék a családé lett, de a hitelt a sértettek törlesztették.

50 és 100 százalékos uzsorakamatra is adtak kölcsön.

Egyszer az egyikük által elkövetett garázdaság miatt kiszabott pénzbírságot az ügy sértettjének kellett kifizetnie, mivel a család tagjai életveszélyesen megfenyegették, hogy ha nem teszi, akkor újra és újra bajba kerül.

Egy sátai nő házát úgy sikerült elvenniük, hogy a terheltek meggyőzték az egyedülálló asszonyt, jobb lenne neki, ha hozzájuk költözne. Eleinte jól bántak vele, majd fokozatosan elvették mindenét, végül rabszolgasorba taszították.

A család tagjai a bűncselekmények elkövetésekor kifejezetten törekedtek arra, hogy az áldozataikat emberi méltóságukban megsértsék, megalázzák, és elhitették a környezetükkel, hogy velük nem lehet szembeszállni.

A sértettek félelmükben sokáig hallgattak, de végül 2015 februárjában az ózdi és a putnoki rendőrök a tanúvédelmi lehetőségeket maximálisan kihasználva biztosították a sértetteket jogaik gyakorolásáról, így összedől a putnoki család szervezett „hadserege” – írja a police.hu.

A család tagjai az alábbi bűncselekmények összesen 58 rendbeli elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók: rablás, zsarolás, személyi szabadság megsértése, szexuális kényszerítés, csalás, okirattal visszaélés. Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyekben indult nyomozásokat a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
Ez a szégyenlős L. Tibor nem Lákátos Tibort takar ? És a kiccsaládját ? ( csak ,mert a módszer nem nélkülözi a fajtajelleget . Sőt , egyértelműsíti ... )
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
20 év után lecsaptak rájuk...Mi történhetett vajon ?? Elfelejtettek visszaosztani valakinek ?
archive
@Központi Bizottság: Te ezt a hozzászólást komolyan írtad?
solidedge
A migráns ellenes kampány nagyobb lehetett volna a középkorban is.
archive
@Központi Bizottság: Micsoda megaláztatást kellett azoknak elviselni, akiket húsz éven keresztül emberi mivoltukban aláztak meg. Szerinted egy igazi jogállamban megtörténhetett volna?
varirmag
Hány ember, hány család életét tették tönkre ezek a hulladékok ?

Húsz év kellett hogy ezt az élősködő ,szemétláda bandát letartóztassák .
Vajon hány év kell majd a bíróságnak hogy sittre vágják őket ??? Még 20 év elég lesz ???
És addig a szemétládák 99 %-a "szabadlábon" védekezhet majd ???
Mert úgy szokták, kiengedik őket a bíró "urak/hölgyek". Majd kapnak egy ejnye-bejnyét felfüggesztve, ahogy szokták.

Jogvédők hol vagytok ?Nem hallom az üvöltözéseteket !! Sorosbérenc Amnesty , Tasz ! ezért nem fizetnek !! Majd fizetik az ügyvédsereget meg a bírókat, ügyészeket .Nehogy bajuk essen a mocskos hulladékoknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.