A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos szerint 4-5 milliárd forint forgalmat jelentene egy Budapest-Bécs kerékpárútvonal.

Révész Máriusz az M1 aktuális csatornán szerda esti műsorában azt mondta, a közeljövőben a Budapest-Balaton és a Rajka-Budapest útvonalon várható nagy forgalom, ezért ezek fejlesztésére van szükség. Ugyanakkor nagyobb beruházásokra készülnek Dunakeszi térségében,Tokaj környékén, továbbá Debrecen és Nagyvárad között.

A kormánybiztos elmondása szerint ha meg tudnák építeni a Bécs és Budapesti közötti szakaszt, nagyjából 200 ezer kerékpárosra lehetne számítani egy év alatt, ők a statisztikák szerint 4-5 milliárd forint forgalmat jelentenének.

Révész Máriusz kiemelte a kerékpáros szervezetekkel való egyeztetés fontosságát is, mert – mint fogalmazott – olyan utakat kell építeni, amelyeket használni is fognak, ebben a szervezetek jó partnerek tudnak lenni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tódor
Hehhheehehe Ha ezt a "cikket" elolvassa a bringás, egymás után legalább ötször lesz spontán magönlése.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Plagzálsz kis már(c)ius ???
Ezt már a Veréb is madár c. filmben
Kabos Laci bácsi eljátszotta...:-))
Tódor
Én azt hittem ez a kis okoska már a bolhacirkuszban idomár. Most melyik seggből rántották elő?
papa.49
Fizetni kell a bicikliút használatáért???
Turbán neked az a kevés eszed is elment, ami volt!!!
Tódor
@volvós: ...és most érkezik Stockbauer a bécsi Rapid versenyzője...
volvós
@Tódor: Ezek szerint Te is láttad ezt a nagyszerü filmet...
Tódor
@volvós: Csurka egyik főműve volt. Először a hetvenes évek végén, utána vagy ötvenszer...☺
Szókrakész
Wazze!

Ő most futárszolgálatot indítana Budapest-Bécs vonalon?

Vagy miből jönne össze ez a 4-5 milliárd?

A rendőrségi bírságokból, a hiányzó lámpák, ... miatt?!?!?!
Clavigo
Vazze,,Mártiriusz,,,,,Hat év alatt egy normális bicikli utat nem tudtatok összehozni.Amit véletlenül befejeztetek,,azon már kinőtt a gaz,,és hullik szét atomjaira.Bécsig kár elmenni azért ,hogy kiröhögtesd magadat..
Tódor
Végül is, annyit biztos hoz, mint a csuti Zsuzsivonat.

És ha valakinek nem tetszik, elvezetjük akár Gyuláig is!
Tódor
@Clavigo: De ez a világon egyedülálló lesz: legalább hatszor adják át, és fizetős lesz.
Szókrakész
Kérem minél előbb megépíteni, hogy "zölden" járhassak Budapestről Bécsbe munkába minden nap.
Tódor
@Kovács Gizella: És ez lesz az első nemzeti bicikliút.
Tódor
Hehhheehehe Ha ezt a "cikket" elolvassa a bringás, egymás után legalább ötször lesz spontán magönlése.
volvós
@Tódor: már új nick alatt röfög...
levarosbukta
Lehet hogy hülye vagyok, de ezt az évi 4-5 mrd forgalmat nem értem! Bringaút díjat szednének vagy mit? Miből lenne bevétel? Abból hogy pár hülye ide kerekezik Bécsből és fogyaszt? Abból kötve hiszem hogy ennyi bejönne!
Kovács Gizella
Szóval csak támogatni tudom, de csak úgy, hogy induljon valahonnan a XII. kerületből...
de építsék meg egészen GRAZIG !!
Tódor
Egyébiránt a révészmari nekem azért szimpatikus, mert mindig ez jut eszembe róla:

www.youtube.com/watch?v=wvSCWxf0KkU

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.