Egy 20 éves budapesti hölgy kálváriáját mutatja be a Bors. Lászlóné Varga Eszter – aki nem mellesleg 38. hetes terhes – férje BKK-nál dolgozik biztonsági őrként, és néhány hónapja egy egy diákigazolványt és egy Volánbusz-bérletet talált. 

Segíteni akart a becsületes megtaláló – "hálából" feljelentették

Eszter két hétig próbált Facebookon keresztül kapcsolatba lépni az iratok tulajdonosával, majd megunta a felesleges köröket, és a talált tárgyakat férje leadta az egyik forgalmi irodában.

Az iratai elhagyó fiatal lány ezután lépett kapcsolatba Eszterrel, és

feljelentéssel fenyegetőzött.

Majd Facebookon keresztül egy rendőr is üzengetni kezdett a megtalálónak – aki először tréfának hitte a dolgot. Végül jobbnak látta személyesen befáradni a rendőrségre.

A rendőr közölte vele, ha nem jött volna magától,

hamarosan elfogatóparancsot adtak volna ki a terhes asszony ellen.

Eszter kérte, hogy állapotára való tekintettel tegyék át az ügyet Budapestre. Most itt tart a kálváriája. A Bors megkereste az ORFK sajtóosztályát, hogy reagáljon, de egyelőre ez nem történt meg.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
@Tódor: Ez jó . Albánia :-D :-D

Most komolyan! A rendőrség a facén üzenget és fenyegetőzik??? A kir csaj meg nem hogy örülne hogy egy normális ember megtalálta a papírjait és fáradtságot nem kimélve keresgeti és írkál neki hogy náluk van ??!! Hát sztem ezután ott bassza meg a papírokat ahol van ha olyan trehány valaki nem vigyáz rá. Kuka!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Ebből az a tanulság, hogy ott kell hagyni az iratokat a fenébe, és annyi. A kis csaj meg a rendőrség levizsgáztak, annyi szent!
Veleda
@emerencia: Szóval csak bosszúság volt az egész ügy. De nem minden ember olyan becsületes, mint Te vagy. Hidd el, ha megtartottad volna azt a pénzt, akkor meg a lelki ismereted bántott volna, hogy elvetted valakinek a pénzét. Szóval kétséges ez a dolog. Azt a pénzt meg lenyúlta az a hivatalnok, aki átvette!!!
emerencia
@Veleda: Egy ismeretlen ember elhagyott pénze elveszítette a magán jellegét és közpénzé vált majd követhetetlenül bekerült az orbáni nagykalapba. Nem valószínű, hogy az ügyintéző vágta zsebre. Ő nem elég nagykutya ahhoz, hogy közpénzeket nyúljon le. Magyarországra született és majd hatvan évet leélt és dolgozott állampolgárként semmi közöm ahhoz, hogy mire költötték el. Megtalálóként legalább felajánlhatták volna nekem, hogy eldönthessem milyen konkrét, nemes közcélra fordítsák ezt az összeget, ha már az enyém nem lehet a törvény szerint csupán azért mert egy mindenki által szabadon látogatható, magántulajdonban lévő vállalkozást működtető épületben találtam.
Hellcat
Jó kis elrettentés ez minden becsületes megtalálónak. Jó úton halad az ország.
nemkati
@emerencia: Látod, mit tesz az emlékezetkiesés? Az a te pénzed volt, csak elfelejtetted, hogy te tetted oda. :DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.