A Fidesz "tartalmi és eljárási okok" miatt nem támogatja a választójogi törvény módosítását, míg a Jobbik továbbra is szeretné elérni, hogy a külföldön dolgozó magyarok levélben is szavazhassanak.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Jobbik által kezdeményezett hétfői ötpárti egyeztetés után úgy nyilatkozott:

a jelenlegi szabályozás koherens és kiállta minden nemzetközi jogi szervezet – például az Emberi Jogok Európai Bíróságának és a Velencei Bizottságnak a – vizsgálatát.

Egy esetleges módosítás miatt nem lehetne lebonyolítani a jogerősen október 2-ára kitűzött kvótareferendumot a törvényalkotási folyamat és az esetleges jogorvoslatok miatt, a Nemzeti Választási Iroda nem tudná ugyanis kiküldeni az értesítőket – tette hozzá. Kiemelte: alkotmányellenes lenne, ha elmaradna az államfő által kitűzött népszavazás, amelyet a parlament is elfogadott.

A kormánypárti politikus azt kérte, aki voksolni akar, az jöjjön haza vagy menjen el az adott külképviseletre, és ott mondjon nemet a kényszerbetelepítésre.

A frakcióvezető jelezte: nem látja okát, hogy a parlament augusztus 18-án rendkívüli ülést tartson, és úgy látja, ebben az ellenzék sem egységes.

Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt mondta: továbbra is kitartanak amellett, hogy az Országgyűlés augusztusban rendkívüli ülésen biztosítsa, hogy

a külföldön dolgozó, de magyar lakcímmel rendelkezők is ugyanúgy levélben szavazhassanak, ahogy a határon túli magyarok.

Az ellenzéki politikus a Fidesz és az MSZP tárgyalásokhoz való hozzáállását is helytelenítette, szerinte ugyanis míg a szocialisták teljesen távolmaradtak az egyeztetéstől, addig a kormánypárt teljesen elutasító volt felvetéseikkel szemben.

Kifejtette, a magyar államnak biztosítania kellene, hogy a "nagyrészt kényszerből külföldre vándorolt" magyaroknak minél több kapcsolatuk maradjon hazájukkal. Ezzel a szándékkal azonban teljesen ellentétes a jelenlegi választójogi törvény szellemisége, amely külföldi állandó lakcím létesítésére ösztönzi a külföldön élőket, akik csak így élhetnek a levélben szavazás lehetőségével – fejtette ki.

Dúró Dóra megjegyezte, ha augusztus 18-ra sikerül összehívniuk az Országgyűlés rendkívüli ülését, akkor a házszabálytól történő eltéréssel akár néhány óra alatt kibővíthetik a levélben szavazás lehetőségét, ezzel biztosítva, hogy a külföldön munkát vállalóknak ne kelljen sokszor több száz kilométert utazniuk voksuk leadásához.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is a levélben szavazás kiterjesztése mellett foglalt állást, ugyanakkor ismételten érdektelennek nevezte az októberi kvótareferendumot, mivel az szerinte nem oldja meg a bevándorlás problémáit.

Az LMP emellett illegitimnek is tartja majd a népszavazást, mivel azon két választói csoport, a külföldön dolgozók és a határon túli magyarok teljesen eltérő módon adhatják le szavazatukat – mondta Hadházy Ákos, aki szerint ennek hátterében az áll, hogy

a kormány meg akarja akadályozni azoknak a voksolását, akik a "mesterségesen alacsonyan tartott bérek", valamint a kormányzati korrupció miatt kényszerültek elhagyni hazájukat.

Az MSZP és a KDNP nem vett részt a tanácskozáson.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Persze hogy nem, mert ők nehezen manipulálhatók, nem úgy, mint a fosványosi birkanyáj! Elzavarnák a mocsok orbáncot a sunyiba.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csodálkozó
Persze hogy nem, mert ők nehezen manipulálhatók, nem úgy, mint a fosványosi birkanyáj! Elzavarnák a mocsok orbáncot a sunyiba.
Kovács Gizella
A kettős állampolgárságú az igen.
Aki nem itt él. Undorítóak vagytok !
vonotok
Ti kis g...ik. Eddig sem szavaztam rátok, de ezután mindenkit megpróbálok lebeszélni, ne tegyenek örültségét 2018-ban.
nevemnick
A világon nincs még egy ilyen kormány, (ahol nem dúl polgárháború) aki ennyire a polgárainak az ellensége lenne. Ez egy teljesen felháborító eljárás, pláne a dömdödöm szájából tolmácsolva. Ha én külföldön élnék, dolgoznék, (sajnos, már túlkoros vagyok) akkor egyenesen feljelenteném őket, az alkotmányos (ha már el nem törölték) jogom gyakorlásának akadályoztatása miatt. Kinek van ideje és pénze több száz kilométert utazni egy szavazat leadása érdekében? Talán annak, akit itthonról közpénzzel érdekelté teszik...
Ennyi.
Perwool
@nevemnick: Kiegészíteném a hozzászólásodat.
Ilyen a világon nincs, hogy egy másik országban lakó ember belepofázik egy másik ország belügyeibe! Mi lenne, ha mondjuk az összes román igennel szavaz...?"Na ugye!"
Mi köze van ahhoz, hogy ki él itt? Mi sem szólunk bele, hogy a két magyar párt közül ki képviselje a magyarokat Romániába!!!
Arról meg ne is beszéljünk, hogy ez a tesze-tusza élen a jobbikkal? ellenzék nem, hogy ezt firtatná és próbálna ki eszközölni egy népszavazást az ügyben, hogy elérjék, hogy csak a Magyarországon élők szavazhassanak!
Hogy rohadnának rakásra!
papa.49
Fosnak, hogy ha minden kint élő ellenük szavazna!!!
dr. prédikátor
Mocskos geci fütyisz!!! Mocskos geci viktor szopkin!!!bezzeg azok akik nem itt élnek,nem itt adóznak,nem itt dolgoznak csak szívják a vérünket és a pénzünket azok bezzeg szavazhatnak.Azok akik nyalják a seggetekről a szart azok "jó" kettős állampolgárok!!!Azok akiknek semmi joguk belepofázni a mi dolgunkba azok szavazhatnak levélbe!!! tetvek! Igy készítitek elő a csalást.Sajnálom hogy a véleményem nem jut el a Kárpátaljai,Erdélyi,Délvidéki kettős állampolgárokhoz!!!
RonaGyuri
Sajnos megint a hozzáértés teljes hiánya: Lassan mondom, hogy mindeki érthesse:
egyfelől, most - mondom most - a hazai lakcímmel rendekezők akadályozásával maguk alatt vágják a fát, mert rontják az érvényességet (jogosult, de nem szvazók),
másrész most - mondom most - nem ezzel kellene foglakozni, hanem azzal, hogy az NVI ne tudjon egyértelműen - az érvényes alkotmány-potlékkal és a hatályos jogszabályokkal ellentétesen - kb. 400ezerrel kisebb érvényességi küszöbbel akarnak számolni (nem a jogosultak, hanem a névjegyzékben szereplők számával számolnak).
Hellcat
Alakul már az a választási csalás...készítik a terepet.
wagabund
Emberek!

eddig úgy voltam vele, hogy nem akarom a betelepítést, amit az unijó erőltet...
...ma megkaptam az értesítést a névjegyzékbe vételről... ahogy elolvastam, rögtön megvilágosodtam...ezek meg akarnak szopatni egy egész országot...benne engem is...aszongya:

Akarja-e, hogy az európai unijó
-az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is-(?)
előírhassa nem magyar állampolgárok
Magyarországra történő kötelező betelepítését?

tehát, az országgyűlés hozzájárulásával jöhetnek? mert ebből a bővített körmondatból az jön le, hogy akár a kétharmados többség meg is szopathat egy országot, ha mégis úgy döntenének, hogy megszavazzák a migráncsok bejövetelét...

ugyanis ezek mindenre képesek.
Ludmilla
bezzeg a külhoni magyarok-élők és holtak-levélben is leadhatják szavazataikat.Negatív diszkrimináció.
Perwool
@wagabund: kepkezelo.com/images/3kun2o7b19yjw7skyksn.jpg

Nem történt más csak folytatják a szívatást!

Ezt ide kérted, de míg tart az Olimpia kapod! Mert arany érmet érdemel a hozzászólásod!
kepkezelo.com/images/vc908r0qj3yxew1p6otf.jpg
Bringás
Ki a fene ment el innen a "kormányzati korrupció" miatt? Ezek az emberek pénzt keresni mentek ki és nem azért mert utálják Orbánt!
Mindig átesnek szoclibék a ló túloldalára!
dr. prédikátor
@Bringás: megjöttél?? Kikászálódtál a viktor szopkin seggéből???!!!
Tódor
@Bringás: A tetves kurva anyádat, és minden fajtársadnak, meg a gazdaállataidnak. A tetves nemierőszakoló, gyilkos, rabló dák cigány szabadon ideszavazhat a népnyúzókra úgy, hogy sosem járt még az országban, egy forintnyi adót nem fizetett ide. Amikor meg ide téved, it rabol, erőszakol. A fasszopó gazdáid még talán büszkék is rá, mert (még) hozzáférhetők a statisztikák. Szerintem a dádá nagyobb lesz, mint gondolnád. És én nem csak a számat jártatom. Meglátod te anyabaszó senkiházi szardarab.
mekkelek
Nyugi ez még csak a kezdet, 2018-ban teljesen törvényesen és alkotmányosan majd választások sem lesznek, a vezírt megkoronázzák aztán a dinasztia kihalásáig elkormányoznak. Ezektôl a tetvektôl sajnos csak az ország elhagyásával lehet megszabaduni...
Tódor
@mekkelek: vagy a vezírek felakasztásával...
wagabund
@Horizont: 18.25..jó kérdés..

bár van mentségük...ugyanis vagy most állítják fek az árnyékkormányt, vagy elvitték a nyomdába a vizitdíj újrabavetetéséről szóló plakátok piszkozatot, meg a pénzetet...

azt már nem feltételezem, hogy a kocsmában szervezkednek
mekkelek
@Tódor: nem vagyok az erôszak híve, teljes vagyonelkobzás és életfogytig közmunka...
Tódor
@mekkelek: Én sem. Csak az a fránya fantáziám... Pl amit szétszartak az országban a valós többség akarata ellenére, azt a saját két kezükkel helyrehozni. Természetesen a csatlósaikkal karöltve...
wagabund
@Kovács Gizella: jéééézusom...akkor egy orszáot szopatnak...de erről kussol minden média, ellenzék...

akkormosthogyisvanez?
Kovács Gizella
@wagabund: Nem egészen, hiszen mondják mindenütt.
Ezért is kerestem rá.
Persze, hgy szopatnak ,hazudnak orrba szájba !
Kovács Gizella
@wagabund: Tudják, hogy rosszul áll a támogatottságuk, ezért
gyorsan kitalálták több milliárdért a népszavazósdit.
Ezzel akarják az elvesztett népszerűségüket visszaszerezni.
bencemacska
@Horizont: Mert az az érdekük - szerintem a legjobb ötletük - hogy minél kevesebben szavazzanak!
Azért a jobbik piszkálja ezt a kérdést - szerintem jogosan - mert ő azt szeretné, ha érvényes lenne a szavazás. Tehát : egy lényegében jó ügyben ellentétes az érvényes szavazatok szavazatok számában az érdekük
Én itt egyetértek az MSZP-vel, bár én a levélbeni szavazás tisztaságát és számlálását firtatnám!
mekkelek
@Tódor: Meg is érdemelnék nem arról van szó, szerintem ugyanezért az híveik a Gyurcsánnyal meg is tették volna mert a csürhe az ô oldalukon van - és persze oda is való.
kkalman
Ez az álnépszavazás csak arra jó, hogyha érvényes lesz, hogy orbánt megerősítse a hatalomban. Magára a kérdésre adható igen, vagy nem válaszok a kérdés megfogalmazásából adódóan mindenképpen a csutkai geczinek a malmára hajtják a vizet. Az már csak egy elhanyagolható kérdés, hogy, tudtommal, az Unió már eltörölte a kvótarendszert, így az álnépszavazás okafogyottá vált.
egyvandor
Csak a fidesz által pénzelt szervezetek küldhetik postán a kívánt szavazatokat.
Aki Én
Nyugtassatok meg. Ugye senki nem hiszi komolyan, hogy ez a migránsokról szól?
Aki Én
@Kovács Gizella: 11:48 Erre csak egy válasz van: Még nem mondott vagy tett olyat a nemzeti beteg, aminek ne mondta volna az ellenkezőjét. A kérdés inkább az, miért nem látja ezt minden ember?
Kovács Gizella
@Aki Én: A narancs hályog ... tudod ... a másik, a nem kellő tájékoztatás.
Aki Én
@Kovács Gizella: Na de aki itt néha megfordul és elolvas két sort, az már nem tájékozatlan. Inkább segg hülye szekta tag. Ez az ostoba, feltétel nélküli hit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.