Szijjártó Péter furcsának és egyben elfogadhatatlannak tartja, hogy Morgan Johansson svéd miniszter ahelyett, hogy a valódi megoldást keresné, egy olyan országot bírál, amely betartja a szabályokat.

Így reagált a külgazdasági és külügyminiszter péntek délután az MTI-nek arra, hogy Stockholm bejelentette: a jövő héten bekéretik a külügyminisztériumba a magyar nagykövetet. Morgan Johansson, a migrációs ügyek minisztere a TT sajtóügynökségnek nyilatkozva a svéd kormány tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Magyarország nem hajlandó fogadni Svédországból azokat a menedékkérőket, akiket Magyarországon regisztráltak.

Szijjártó Péter erre reagálva kiemelte: "a leghatározottabban visszautasítom a svéd igazságügyi és migrációs miniszter teljesen alaptalan bírálatait". Kifejtette, az illegális bevándorlók visszafogadásával kapcsolatban a magyar álláspont egyértelmű és változatlan:

"csak azokat fogadjuk vissza, akik valóban Magyarországnál léptek be először az Európa Unió területére". A közel-keleti illegális bevándorlók százezrei azonban nyilvánvalóan legalább egy uniós országon áthaladtak, mielőtt Magyarországra értek. Őket Magyarország nem fogadja vissza

- tette hozzá.

Magyarország azon kevés ország közé tartozik, amely az illegális bevándorlási válság kezdete óta betartja az európai szabályokat – szögezte le Szijjártó Péter, kiemelve:

"megvédjük a határunkat, ami az Európai Unió külső határa is, így jelenleg Magyarország védi Svédországot is".

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
Hülye gyerek, azt nem mondták, hogy nem küldheted tovább őket Görögországba, vagy Bulgáriába, esetleg egyenesen haza. Most mutasd meg milyen "diplomata" is vagy ananászfejű futsalista!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tekla
@karma1: Persze , hogy hazugság. Megélhetési migránsok mentek ki, innen is ! Hátra hagyták a beteg , öreg rokonaikat, kimentek, hogy nekik jobb legyen.
De ezért kellet rádumálni embereket az unij-ora ! De ők nem migránsok, ők uniós polgárok, mehetnek szabadon , főleg , ha se haza szeretetre, sem lelkiismeretre nem nevelték őket. Csak pénz imádatra.
Nem is valók ide , menjenek. Ennyivel kevesebb marad, elvek és haza szeretet nélkül köztünk. De a migráns ne menjen az unióba , mert nincsenek határok és ide tévedhetnek !! Az menjen a közel keletre ott van izrühel meg a nagy gazdag országok Dubai, hát egy kis időre ők fogadják be a földrészükről a kultúrájukból, a vallásukból valókat, ne Európa.
karma1
@Tekla: Nyugodj meg, ezek az "elmentek" kuldik haza a tobb milliard forintot a hatrahagyott oreg, beteg szuleiknek. Ha mar az orszag elhagyasrol beszelsz.
Jol kimostak az agyadat, kar volt hagynod...:o((
Tekla
@karma1: A pénz akár ki is küldi, se bevásárolni, se lábat meg mosni, se tüzelőt behordani és kályhára rakni, se ágyneműt cserélni, se ételt készíteni, se takarítani nem tud . Ne hogy le merd írni, hogy meg lehet fizetni, aki meg csinálja, mert nem lehet embert találni még egy fűnyírásra sem. Bevásárlásról szó nem lehet, ablak pucolásra évekig kereshetsz olyat aki elvállalja. Ja, ez akkor igaz, ha nem Pesten laksz !
karma1
@Tekla: Elhiszem, hogy MAR semmire sem lehet talalni embert - a baratnom is ugyanerrol panaszkodik - , de megoldas akkor is van, csak meg kell talalni. (Van megoldas, hidd el, tudom, sajat boromon, sajat ismeretsegben tortent)

Ugy latszik, 6 es fel ev eleg volt, hogy a valamennyire jol mukodo szocialis halozatot teljesen szetromboljak. Cserebe nem adtak semmit, csak csodalkoznak, hogy keves gyerek szuletik, na meg beinditjak a nevetseges Gyere haza fiatal programot, amikor ok milliardokat lopnak, akkor erre a programra 100 millio forintot szantak! Hol van itt a komolysag? Hol van az egymillio munkahely? (Nem arra a par szazezer kamu kozmunkara gondolok, aminek semmi ertelme, es ami nem vegez termelo munkat.)
Nem erdemes errol mar hosszan polemizalni, ezzel mar hazavagta a vezir az orszagot a kovetkezo 30-40 evre, erre rajon meg Paks2, meg az olimpia (mindkettore mar most ELORE MILLIARDOKAT KOLTENEK! MIBOL? MIRE?
Szókrakész
""csak azokat fogadjuk vissza, akik valóban Magyarországnál léptek be először az Európa Unió területére". A közel-keleti illegális bevándorlók százezrei azonban nyilvánvalóan legalább egy uniós országon áthaladtak, mielőtt Magyarországra értek. Őket Magyarország nem fogadja vissza"

Teléjes mértékben egyetértek vele.

Az EU-nak észre kéne már venni, hogy a térképen más országok is léteznek, nemcsak Magyarország.

Azokat baxtassák!!!

Vagy a törököket!!!
Tekla
@Szókrakész: És rakjuk őket repülőre. Azt sem értem akik kellenek Merkelnek, mért nem küld értük valami csapatszállítót.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.