Az MSZP szerint valótlanok a kormány munkaerőpiaci statisztikái.

 Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, semmi nem lett az Orbán Viktor által 2010-ben megígért egymillió munkahelyből, viszont azóta már 600 ezren mentek külföldre dolgozni, pénzt keresni, hogy eltarthassák magukat és a családjukat.

Az idei első félévi adatok szerint a munkanélküliek 16 százaléka 25 év alatti, háromnegyedük reménytelen helyzetben van és az utcán kezdi a nagybetűs életet közfoglalkoztatottként – tette hozzá az ellenzéki politikus.

"A kormány hamis statisztikákkal hülyíti az embereket"

- fogalmazott Gúr Nándor. Elmondása szerint az állítólagos 4,2 millió munkahelyből 150-200 ezret diákok töltenek be, akik korábban nem is szerepeltek a statisztikákban, csakúgy, mint a 200 ezer közfoglalkoztatott és az a 150 ezer külföldön dolgozó, aki valamiért a magyar statisztikákba került be. Így a foglalkoztatottak valós száma összesen több mint félmillióval kevesebb a kormányzati propagandában hangoztatottnál, tehát alig 3,7 millió – fejtette ki a szocialista politikus.

Gúr Nándor arra is felhívta a figyelmet: a közfoglalkoztatottak havi nettó 52 ezer forintos jövedelme 8 ezer forinttal kevesebb, mint a 2010-es kormányváltás előtti.

Közölte: az MSZP olyan országot szeretne, ahonnan nem menekülnek a munkát kereső emberek. Ehhez szükség van a szakképzés megújítására, piaci igényekhez igazítására; támogatással ösztönözni kellene a hiányszakmákban képzést vállalókat, továbbá támogatást kellene adni az ország munkaerőhiányos területein elhelyezkedők szállás- és közlekedési költségeihez – sorolta Gúr Nándor, 100 ezer forintos nettó minimálbért szorgalmazva.

Az október 2-i népszavazással kapcsolatos újságírói kérdésre az ellenzéki politikus úgy reagált: badarság a népszavazásra feltett kérdés, hisz nincs is kötelező betelepítés. Valójában Orbán Viktor félelemkeltéssel próbálja stabilizálni a rendszerét, a népszavazás pedig az ország EU-ból való kivezetésnek előjátéka – értékelt, arra buzdítva az embereket, hogy maradjanak otthon, "hogy aztán Európában maradhassanak".

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Igaz, hogy jó gyomor kell hozzá, de elég meghallgatni naponta csak egyetlen híadást a Kossuth rádióban! Nincs olyan nap, hogy az önfényező nagy dicshimnuszban ne hívatkoznának a KSH legújabb feldolgozott adataira, temészetesen minden!! a legeslegelső helyen van! Hányinger!
Mit érez mindebből a "keményen dolgozó kisember", vagy átlagember? Az égvilágon semmit. Megy a megvezetés, hazudozás, pénzlopás, korrupció ezerrel! Úniós pénzesőből bármelyik párt elvezetné az országot, nem csak a fidess!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
@nevemnick: sajna nem pokemonozok, de azt vágom, hogy akkor az lenne a cél, hogy keresd a migráncsmaffiózót, én ezt nem szeretném, simán jogilag rendezném le a főcsávó ügyeit.
xcu
Miért, miről nem hazudnak?
Sac per kb MINDENRŐL hazudnak!
Rövidebb lenne a lista, amiről nem hazudnak.
Desischado
Az lenne a csoda, ha igazat mondanának! De nem ezerrel megy a 100%-os hazudozás, és ez a legpofátlanabb, legordasabb hazugságuk! gondolom, a közmunkát is munkahelynek nézik éhbérért! Rohadjanak meg!
Vizual
@colibri: Tudod igazad van. Csak egy dolgot felejtünk el. Ez a Rákosis stilus továbbfejlesztett változata cél ért. Ma már senkit nem érdeke, hogy szarban vagyunk és ezt a saját bőrükön is érzik az emberek. De ez a harcos és akaratos magyar nép most gyáva és meghunyászkodó. Talán csak terrorhajlamú ha már irtani akarják a menekülteket is. Mert az ellenőrzésüket nem tudják és nem is akarják megoldani. Orbán ezzel tartja félelemben a magyart. Magyar...
Vizual
Amugy meg az MSZP sajnos egyre inkább kisszer lesz. Az uj elnök meg dumál és semmit nem csinál csak a három hónap laufot szajkozza, ötletek nélkül. Talán rossz választás volt.
kukac50
Magyarországon minden második ember éhezik,vagy csak zsíros kenyérre telik Neki és családjának. Orbán Jobban teljesít.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.