Élt egyszer egy ember, aki számos dologban hitt, de ezek között előkelő helyett foglalt el az, hogy hitt az emberekben. Valamint abban, hogy minden gyermek nevelhető, és születéstől adott joga, illetve képessége van tanulásra, mert „eszes teremtmény”, és a környezet uralására teremtett. Ezért hitt abban is, hogy a gyermekeket tanítani kell. Ennek érdekében maga is sokat tanított. Egyben kidolgozott egy hétosztályos tanítási rendszert, melyben nagy szerepet kapott a láttatva tanítás, a példákkal és szemléltetéssel bővített oktatás. A szemléltetve oktatás hatékonyságát éppen úgy igazolta a gyakorlat, ahogy ma már közhelyszerűen emlegetik, hogy a tanár az egész személyiségével és a személyes példájával vesz részt az iskolában végzett pedagógiai munkában. Akiről szó van, az a XVI. század utolsó évtizedében született, és így munkásságának java része a XVII. század első felében teljesedett ki. Akkor, amikor a tudományok fejlődése már sikerrel kezdte felvenni a harcot a...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.