Szeptembertől béremelés valósul meg az egészségügyben – jelentette ki az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Az 2016-ban kormányrendeletben szabályozott módon 26,5 százalékos béremelést kapnak a szakdolgozók – közölte Mészáros János.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

oncogito
@Hellcat: - nem győzöm hangsúlyozni, a béremelés már kevés!
Felelős, hivatásának élő egészségügyis, orvos, nővér már nem akar dolgozni ilyen körülmények között, ahol nincs felszerelés, az épületek omlanak és még gyógyszerre sincs pénz, nemhogy ételre.
Hellcat
Remélem ennyivel nem lehet lekenyerezni őket.
oncogito
@Hellcat: - nem győzöm hangsúlyozni, a béremelés már kevés!
Felelős, hivatásának élő egészségügyis, orvos, nővér már nem akar dolgozni ilyen körülmények között, ahol nincs felszerelés, az épületek omlanak és még gyógyszerre sincs pénz, nemhogy ételre.
Kutyuska
@oncogito: Ráadásul nagy rá az esély, hogy csak etetik az egészségügyeseket és nem kapnak egy fillért sem, vagy csak egy szűk réteg. Orbánnak érdeke, hogy megossza az egészségügyet is. Nézzük meg, a kórház igazgatók vagy hallgatnak, mint sz@r a fűben, vagy azt mondják, hogy minden a legnagyobb rendben van. A legtöbbjüknek nem érdekük a változás, mert ők megkapják a zsíros fizetéseket, élnek, mint hal a vízben. (Ugyanúgy, mint az ellenzéki pártok parlamenti képviselői)
magyarbakancs
Közös lónak túrós a háta.
Ez fenntarthatatlan.
Csak a több biztosítási rendszer a meg oldás.
Megszűnne a hálapénz, elszámol hatató lehetne az orvos, Kórház.
Ami most folyik az egy nagy szarkupac.
Fiatal tehetséges orvosok a nagy öregek feudális hozzá állása miatt megy el innen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.