Elrendelte Lakatos Andrásnak, az alvilág Kisbandi néven elhíresült bankárának előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság – erősítette meg a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

A PestiSrácok.hu szerdán írt arról, hogy értesülésük szerint már több mint egy hete Magyarországon van a korábban csalás miatt körözött Lakatos András. A portálnak Nyári Béla, "az alvilág pénztárosának is nevezett férfi ügyvédje" megerősítette, hogy

a magyar hatóságok augusztus 6-án szállították haza Magyarországra a Brazíliában tavaly áprilisban elfogott Lakatos Andrást.

Tatár Timea, a Debreceni Törvényszék szóvivője azt közölte, hogy a férfit sikkasztási ügyben augusztus 9-től egy hónapra helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság szökés, elrejtőzés veszélye, bizonyítási eljárás veszélyeztetése, illetve a bűnismétlés lehetősége miatt.

A bíróság határozatát tudomásul vették, az előzetes letartóztatás jogerős – tette hozzá a szóvivő.

A PestiSrácok úgy tudja, a férfit a magyar hatóságok több alvilági leszámolás ügyében is meg fogják hallgatni. A portál ez alapján azt feltételezi, hogy több folyamatban lévő nyomozás, s akár további "emberölések aktáját fogja leporolni a Nemzeti Nyomozó Iroda".

Az MTI kereste az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányságot, ahol későbbre ígértek tájékoztatást.

Lakatos Andrást 2015 áprilisában Brazíliában fogták el. Akkor a rendőrség honlapján azt írták: a brazil hatóságok a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján fogták el és vették őrizetbe az 53 éves férfit, aki ellen csalás miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kisbandi egy időben

szerepelt a tíz legkeresettebb magyar bűnöző – rendőrség által készített – listáján.

Az alvilág bankáraként is emlegették, ám ezt Lakatos András újságírók előtt többször is visszautasította.

A férfit 2004 januárjában több mint négyszáz rendbeli csalás miatt jogerősen 2 év 8 hónap börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság.

Lakatos Andrásról a Prisztás-gyilkosság perében elhangzott: a férfi igazi csaló volt, jelentős összegeket kölcsönzött, 1996-ban nagy lábon élt, majd tartozási spirálba került és menekülnie kellett. Meg sem állt a Karib-tengeri Dominikáig. A Prisztás-gyilkosság pere során többször felvetették Lakatos András meghallgatásának szükségességét. A Brazíliában elfogott férfi végül írásban tett vallomást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.