Gyorshajtás miatt eljárást indítanak az Orosz Mihály Zoltánék elől menekülő újságíró ellen. 

Móricz Csaba, az Átlátszó munkatársa az érpataki testületi ülésen szeretett volna forgatni, de Orosz polgármester az ülés megnyitása helyett fél órán keresztül gyalázta, míg a faluatyák el nem unták a dolgot. 

Miután a képviselők elindultak haza, egyikük hallotta, hogy a jobbikos Orosz odaszólt a sleppjének:

"Gyerünk utána!"

Az újságíró már úton volt Nyíregyháza felé, amikor észrevette az őt követő autókat. A gázba taposott, de Újfehértón utolérték. Móricz kétségbesésében egy rendőrautó elé kanyarodott, hogy segítségen kérjen.

A rendőrök viszont csak az újságírót igazoltatták, és 

Móricz kifejezett kérésére sem tiltották meg, hogy folyamatosan közelről videózzák a jelenetet. Azt is rögzítették, ahogy a rendőrség felveszi az újságíró adatait.

Az üldözők között ott volt Zagyva György Gyula is, aki azzal viccelődött, hogy reméli, a rendőrök arca ki lesz takarva.

Móricz másnap zaklatás és személyes adattal való visszaélés miatt tett feljelentést, amit a rendőrség megalapozottnak talált, és elindította a vizsgálatot.

A vicces fordulat csak most jön: az újságíró ellen gyorshajtás miatt indult eljárás.

Az idézés indoklása arra hivatkozik, hogy

a hatóság az „átlátszó blogok” alapján értesült arról, hogy az újságíró „megközelítőleg 140-150 km sebességgel haladt” – ezzel a „Kreszben előírt sebességkorlátozást megszegte.”

Más kérdés, hogy mögötte az érpataki polgármester büntetőbrigádja haladt.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

oncogito
Ha gázba taposott az újságíró és a jobbikos banda mégis utolérte, akkor őket is meg kell büntetni gyorshajtásért.
Megfélemlítésért természetesen nem, mert a jobbikos bandának ehhez joga van.
Ezt is ki lehetne rakni a kék táblára, mert szerintem nincs, aki nem tudja:
lh3.googleusercontent.com/vkiXk2d5snA8RmjQgemrAZ_OZ8ouST8BXnD02BK23thKZduvdKUmRU1Ahtl2voQO5-sMSvhmF_gR3g=w1920-h1080-no
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@Bringás: ma, 07:46

A te küllőid közé meg egy seprűnyél, mikor lefelé haladsz egy legalább 40 fokos lejtőn!!!
Bringás
@bencemacska: Sunyi libsi hazudozás! Soha, senkit nem bántott még a Jobbik. Próbálják a mélyigénytelen lumpen bűnözőktől megvédeni a normálisan élni akarókat! Van pár takony, akinek ez nem tetszik!
bencemacska
@Bringás: Legalább ne általánosíts!!!
Egy csoportosulás sem homogén mindenütt vannak "akik túltolják a biciklit", ez alól a Jobbik sem kivétel.
Az SZDSZ-nek is voltak vadhajtásai!
Bringás
@bencemacska: A Jobbikosok senkit nem bántottak még. És a libsik mélyigénytelen kedvencei?
bencemacska
@Bringás: Engem mindig bántanak, amikor a magyarság letéteményeseinek tartják magukat.
Lehet, hogy sokkal magyarabb, aki nem hirdeti lépten-nyomon! A valódi nemzettudat nem kíván hangos kinyilvánítást.
(Úgy nagyjából a nevek mutatják, még akkor is, ha a nemesi előnevek használata tilos!)
koszpeko
@Bringás: "A Jobbikosok senkit nem bántottak még."

pestisracok.hu/teveszekhaz-ostroma-nem-sokon-mulott-rendorok-elete/

Te degenerált állat ki hazudozik már megint?
Te hazudsz mocsok undorító féreg.
Gerinctelen seggnyaló szar szemét aljas mocsok patkány.
Nézd meg a 2006-os videókat kiknek a zászlója alatt vonul a csürhe.
Kinek a szervezete a 64 vármegye?
Kinek jó cimborája Toroczkai?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.