A kultúráért felelős államtitkár szerint újra válaszúthoz ért Magyarország. Hoppál Péter az augusztus 20. alkalmából szombaton Komlón megrendezett ünnepségen arra szólított fel, hogy legyünk mi Szent István örökösei, kincseink őrzői a "Nyugat-Európában megbukott multikulturalizmussal" szemben.

Az államtitkár közölte: a válaszúthoz érkezett Szent István király "hitében megerősödve a legjobb döntést hozta" a középkori magyar állam megalapításával. Hoppál Péter a magyar történelem küzdelmes eseményeit sorolva arról beszélt, a magyar lélek nehéz időkben sem hagyta, hogy nemzeti értékei elvesszenek.

"E feladat a mai generáció számára sem szűnik meg" – hangsúlyozta Hoppál Péter, aki úgy vélekedett, a 21. századi multikulturalizmus és internacionalizmus nyugat-európai kísérletei megbuktak.

Történetírókra utalva azt mondta, hogy a migrációs válság "a tatárjáráshoz hasonlítható veszély, amely ismét válaszút elé állítja Magyarországot".

Ezért megint az összefogás irányába kell haladni – jelentette ki az államtitkár, hangsúlyozva, hogy Nyugat-Európában, ahol "hetente történnek terrorcselekmények", ma nincs biztonság, nincs stabilitás és megkérdőjeleződnek a régi értékek.

"Mi nem ilyen országot szeretnénk átadni gyerekeinknek, unokáinknak, hanem egy biztonságos, fejlődő Magyarországot" – jelentette ki a politikus.

A kontinensen a közép-európai országok egysége teremtheti meg azt a kulturális önazonosságot, amiért Szent István óta sok évszázadon keresztül kellett megküzdeni eleinknek – hangoztatta.

Hoppál Péter az október 2-ai kvótanépszavazásról szólva úgy fogalmazott: "mondjuk el azoknak, akik most elfeledkeznek rólunk Brüsszelben, hogy van önazonosságunk, identitásunk, és nekünk még működik a nemzeti immunrendszerünk".

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@1magyar: Ne aggódj a nyugdíjunkért, az majd Orbán fogja ellopni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
nabazmeg, ha a tatárok összelevágottfejezik nekem a frissen pucolt ablakomat, szíjjat hasítok a főcigány, meg a mélymagyar maffiózója hátából!
1magyar
Nem tolta túl, pontosan olyan a migráncstámadás mint a tatárjárás.
Szókrakész
""Mi nem ilyen országot szeretnénk átadni gyerekeinknek, unokáinknak, hanem egy biztonságos, fejlődő Magyarországot" – jelentette ki a politikus."

Csak ebbe beleköpnek a libsibolsik, komcsi Gyurcsányék, maszop és minden migráncssimogató őrült.
Sziszifusz
@Szókrakész: 14:57
Hazánk mostani mostani állapota nem biztonságos és nem fejlődő . Az általad idézett mondatból erre lehet következtetni. Az idézet első része kimondja, hogy: " mi nem ilyen országot szeretnénk átadni gyermekeinknek".
Szókrakész
@Sziszifusz: Na görgesd még egy kicsit felfelé!!!
wpym
Pedig ebben igaza van a fidesznek: ha a kezdet kezdetén, minimum 50-es kaliberrel és gránátok ezreivel kínálták volna a kecskezabálókat, akkor nem tartanánk itt.
1magyar
Jobb lenne ha a megkeresett nyugdíjunkat, tb-nket nem ezekre költenék el! A sok millió hősködő fiatal férfi ha összefogna a hazájában azt a pár tízezer barmot szétszedhetnék apró darabokra.
kakaósbögre
mint az köztudott ennek a lénynek is van papírja arról hogy hazudik.
justhpeter
@1magyar: Ne aggódj a nyugdíjunkért, az majd Orbán fogja ellopni.
colibri
Teljes keretet kihasználva, 374 ezerért bérel irodát havonta ez a hoppál. Ennyi pénzt kidobni, miközben ilyen torz gondolatok jutnak az esébe, egyenesen vétek!
nevemnick
Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

Bertrand Russell
sziha
@1magyar: a nyudijra ament mondtak vityaek mar reg. A masik, hogy arra a varosnyi (ha egy ezeparszazas falu mar lehet varos) beFOGADAST (es nem BETELEPITEST) kero migrans utan az EU kuldene penzt, nem a tb-bol, stb kene eltartani oket. De ugye mukodik a zorbani agymosas, igy veletek is el lehet hitetni, hogy a befogado orszagnak kell minden fillert kiizzadnia. A baj csak az, hogy egy hangyaszarnyit sem igaz, amit a demagog vezir muvel. De ti legalabb benyaljatok.
Perwool
"Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék."
Ha ilyen kék plakátokon kell üzengetni Brüsszelbe akkor minek vannak kint képviselőink?
Kukit+ puncit vakarni több ezer euró fizetésért?
Nem tudják elmondani a kormány véleményét?Hisz a kormány azt tesz, amit akar ez ügyben, mivelhogy a jobbik beállt mögé, így bő kétharmadja van. 2010 óta azt tesznek amit akarnak! Miért kell 5 milliárdért szavazunk, egy egyébként felesleges dologra?A szavazás eredménye senkit, semmire nem kötelez semmire.
A kérdés amúgy sem zárja ki, hogy migránsokat fogadjunk be!! Mert, ha a "nem" lesz többségben az azt jelenti, hogy a nép felhatalmazta a kormányt, hogy befogadhatja a menekülteket.
eugen4402
Hoppá, indítsak pályakezdőknek hasonlat-kurzusokat? Mert ez elég sovánka...
Kérsz referenciát? Tessék:" az Orbán kormányzás 2010-2014-ig= a spanyolnátha járvánnyal, 2014-től napjainkig=Hirosima és Nagaszaki..."
Rózsika Hatházi
Egy aprócska szösszenet. A bejárati ajtómat cserélték minap. Három ember volt hivatott a munka elvégzésére. A három közül kettőnek, egy kicsit szoros volt a copfja. Én, mint mindenre kíváncsi és érdeklődő lévén, pár perc múlva megkérdeztem: Önök milyen nemzetiségűek? Mondja az egyik, tökéletes magyarsággal: mongolok. És, nagyon ott volt a munkában. Nem cigizett, nem támaszkodott a lapátnyélre, tudta, hova kell ütni a szerszámmal, hogy pont oda passzoljon az ajtó tok. Egy óra alatt végeztek, feltakarítottak maguk után, oktatást is kaptunk biztonsági ajtó használatból (felár nélkül). Ocsúdni sem volt időnk. Mondanom kellett volna, hogy te itt nem csinálsz semmit, mert Dzsingisz, Batu ivadék vagy? Na, kedves Hoppápéter! 2016-ot írunk, ti még mindig a régmúlton siránkoztok. A tatárokon, törökökön. Oszt, tudsz-e ajtót cserélni? Egyáltalán, láttál már kalapácsot, szeget?
papa.49
@Rózsika Hatházi: Azt biztos nem talán ha ,,szolmizálni tud még a tanár úr,,))))))))))
solidedge
Az országnak kijutott. Tatár dúlta, török dúlta, most meg a Fidesz.
Rózsika Hatházi
@papa.49: Szolmizálni, hogyan? Do lá re la dó? :)))
Desischado
Nem kellenek ide a tatárok, itt a fidesz, jobb mint három tatárjárás! Ez a hoppál mennyit kap azért, hogy itt hazudjon, meg riogasson? Már akit lehet. Mert értelmes ember egy szavát sem hiszi el ezeknek! hoppálnak sem ártana egy gerinc, azt hiszem!
papa.49
@Rózsika Hatházi: Igen, hiszen énektanár a lelkem)))))))))))))))
Azt nem tudom hogy énektanárnak milyen de politikusnak igen szar az biztos, viszont gondolom, jó sima nyelve, és 10 ezer nyelvcsapással tud nyalni!!!
Nil
Nézzétek meg a videót is és gondolkodjatok el azon, ti mit tennétek ha ilyen helyzetben lennétek
index.hu/mindekozben/poszt/2016/08/17/ha_ebbol_nem_lesz_hires_sajtofoto_akkor_semmibol/

Terroristák a migránsok előtt is voltak és lesznek is, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon.
Az öngyilkos merénylőnek nincs semmije, nincs vesztenivalója. Élhető hazát kell biztostani neki - ehelyett háborút kapnak - vagy rabszolgasorsot. Csodáljátok hogy jobb életet szeretne magának és a gyerekeinek? Csodáljátok hogy nem hagyja magára idős szüleit? Milyen emberek vagytok?
eugen4402
Az a gyanúm, mióta létezik Nyugat-Európa, egyfolytában mást se csinál, csak hanyatlik. Nekem már feltűnt, hogy megbukott a Római Birodalom, a Frank Birodalom, sőt a legyőzhetetlen Spanyol Armadát is kipi..ázták 1588-ban, hogy a többi kudarcot ne is soroljam. Ny. Európa lételeme az állandó hanyatlás, csak azt nem értem, hogy Afrikából és Ázsiából miért oda akar menni a sok hülye barom...?
világlátó
@Nil: Jól megdolgoztatod azokat, akik komolyan vették az ajánlatodat a videókkal. Én most rászántam az estémet, hogy az ajánlott videó mellett a többit is megnéztem.Ez maga a pokol, Allahu Akbar kiáltások szüntelen ismétlése mellett. Ez egy semmiféle korábbi háborúkhoz nem hasonlítható értelmetlen pusztítás a semmiért.Ami mégis megragadta a figyelmemet, az a mértéktelenül felhasznált lőszer, az AK47 -es karabély lőszertől a BMP76 -os gránáton át a 120-as aknavető aknagránáton át a 155 -ös ágyútarackig, a T72 -estől a 3.generációs páncélgránátig.Mind volt szovjet harceszköz. Muníció pedig, ahogy látjuk, kitart már mióta, pedig lőnek ha látják a célt, ha nem.Komoly szállítmány lehetett ez az " anyag " a múltban, de talán még indig tart. A kurd pesmergák pedig összeszedik az elhullajtott fegyvert, lőszert és úgy harcolnak. Ők legalább tudják miért harcolnak, bár , mint mondják a remény hal meg utoljára. ők egy önálló kurd hazáért kűzdenek, azt hiszik ezzel a nemzeti összefogással végzett harccal kivívhatják a világ szolidaritását és az majd hálából saját hazát ad nekik. Úgy legyen, kívánom őszintén.Ami a IS banditáit, idióta gyilkosait illeti, csak a likvidálás és a módszeres felkutatásuk , megbüntetésük hozhat valami eredményt. Már menekülnek, de Európába. Hitszónokaik pedig segítik őket. Allahu Akbar ! hangoztatják. Nem tudom elhinni, hogy egyáltalán tisztában vannak - e a cselekedeteikkel. A videókat látva csak a vad gyilkolási szándékot látom az arcokon és valami ostoba önfeláldozási hajlamot, mert a paradicsomba jutnak, - mondják.A lényeg: ott kell rendet tenni, mielőbb, mert a helyreállítás évtizedekig is eltarthat, amit a világ többi országának is segítenie kell, önvédelemből.
Kovács Gizella
Ez olyan mint a bringás :DDDD
Az is mindig túltolja DDDDD
Nil
@világlátó: Ahogy az imám elferdíti a Korán tanításait, anno a papok tették ezt a Bibliával.
A buta embereket mindig meg lehet vezetni (butaság nem függ az iskolázottságtól)
Itthon is ezt látom és előbb utóbb vér fog folyni itt is. Nem a bevándorlók miatt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.