Bayer Zsolt hosszabb interjút adott a Magyar Időknek, amiben beszélt a kitüntetése körüli botrányról és arról is, hogy mikor adná vissza a Lovagkeresztet.

Tömegesen adják vissza a kitüntetéseket, olyan 70-et, amikor az interjú készült. Bayer elmondta, akkor adná vissza a kitüntetését, ha már a számláló

1499-et mutat. Úgy tudom, nagyjából 1500-an kaptak eddig különböző, a lovagkeresztemmel körülbelül egy szinten lévő állami kitüntetést. Mondjuk 1450 körül már elkezdenék töprengeni, bár igazi kuriózum lenne, ha én maradnék az egyedüli díjazott.

A Magyar Idők, amikor felsorolta, hogy milyen baloldal közeli személyek kapták meg a kitüntetést, Bayer cinikusan azt mondta, hogy

 felmerült bennem, hogy nekem nem kellett volna átvennem. De így, hogy például a sztálinizmust relativizáló Krausz Tamás visszaadta a kitüntetését, már sokkal könnyebb lesz viselnie ezt a díjat a többi kitüntetettnek.

Arra a kérdésre, hogy számított-e erre a hangzavarra azt válaszolta, hogy

Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy kitüntetnek, a boldogság, az öröm és a meghatottság után nagyjából a negyedik gondolatom az volt, hogy ebből botrány lesz. Szóval számítottam rá, mert ha én bárhol, bármikor, bármilyen díjat kapok, akkor elindul a falka, és végigjárja ezt az utat. A Madách-díjnál ugyanez történt, csak akkor kisebb volt a felhorkanás, mert az „csak” egy megyei kitüntetés volt. Az a helyzet, hogy mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal. Mert itt nem én vagyok az érdekes. A kormány az, a miniszterelnök, Lázár, Balog, Áder, akiket most össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kovács Gizella
@kacsa0707: A hülyeség fájna, akkor ordítanál !
Ezzel nem járt és nem jár pénz !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Grumpycat
Bayer Zsolt hosszabb interjút adott a Magyar Időknek.

Gyakorlatilag fogott egy csövet, egyik végét a saját valagába dugta, a másikba pedig beszélt.
DR Eric CARTMEN
Bértalpnyaló Bayer elvtárs! Ennek sosem lesz vége. Addig egészen biztosan nem, amíg a hozzád hasonló szerecsenmosdató, fizetett pártfogók egyenlőségjelet tesznek két millió fideszes szavazó és a magyar nemzet között. Amíg a jó és a rossz erkölcsi kategóriák között a magadfajták tesznek igazságot valahányszor valami irdatlan nagy disznóságról el kell terelni a figyelmet.
Minden hétre jutni fog egy adag védhetetlen mocsok, amit neked kell tisztára mosni. Számodra ennek akkor sem lesz vége, ha a földkerekségről eltűnik ez a borzalmas balliberális népség.
Úgyhogy inkább csak annyit mondanék, hogy ballib s@ggfejnek lenni valószínűleg keserves lehet, de álkeresztény, álkonzervatív, áljobboldali talpnyalónak lenni sem lehet egy leányálom. Azt hiszem ennél már csak konkrétan Bayer Zsoltnak lenni gusztustalanabb
Grumpycat
@Bringás: Látod, ha önként az úthenger alá raktad volna a fejed, a világ nem okádna a faszságaidtól, amiket ide kaparsz. Persze ez is nagy teljesítmény, hisz a fasz fejedről a szemeid elé lóg a zacskó.
Desischado
Erre nincs mit mondani, ez a "nyilatkozat" a primitívség teteje!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.