Több gyermekre, erősebb családokra van szükség, mert "ha majd több gyermek születik, akkor többen fogunk dolgozni Magyarországon" – mondta a kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban a munkaerőhiánnyal kapcsolatban. Ez a felfogás azonban ma "Európában nem divat, Európában bevándorlással meg migránsokkal akarják megoldani a munkaerőhiányt, mert csak egy napig terjed a horizontjuk" – fogalmazott.

Az esetleges járulékcsökkentést firtató kérdésre úgy válaszolt, ez egy "eszközkérdés", a járulékcsökkentés "jó dolog", csak az a fontos, hogy illeszkedjen egy hosszabb távú tervbe. Megjegyezte azt is, hogy miközben ma számos állásra nem találnak embert Magyarországon, még mindig vannak munkanélküliek, vagyis van "belső tartalék", amelyet mozgósítani kell.

Kiemelte: Magyarország ma az ötödik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező ország Európában. Ezt az 5 százalék körüli munkanélküliséget fantasztikus teljesítménynek értékelte, hiszen 2010-ben még 12 százalék körüli volt a mérték. Mondjuk akkor nem volt közmunka-trükközés sem.

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy Magyarországon mindenki dolgozzon, aki akar – jelentette ki a miniszterelnök, aki arra is felhívta a figyelmet: úgy nőnek folyamatosan a bérek, hogy közben javul a versenyképesség, csökken a munkanélküliség, nő a gazdaság.

Megemeli a kalapját

Orbán Viktor beszélt a múlt héten véget ért riói olimpián elért magyar eredményekről is, a nyolc aranyérmet úgy kommentálta: "nyolcszor vertük meg a világot", a magyar teljesítmény kiemelkedő. Mint fogalmazott, megemeli a kalapját a játékokon szereplő magyar versenyzők előtt.

Ma mindegy, hogy valaki milyen politikai irányzattal szimpatizál, egyaránt magyar sikerként tekint az olimpiai sikerekre, támogatandó ágazatnak tekinti a sportot, ami nagy eredmény. A sport nemzeti üggyé vált – mondta.

A miniszterelnök hozzátette azt is, a kormány oda szeretne eljutni, hogy Magyarországon minden fiatal napi szinten sportoljon.

Szerinte egy 12-15 éves tervre van szükség, amely figyelemmel van a demográfiai változásokra, az iskolai testnevelési rendszer és az egyesületi képzések összehangolására, valamint a pénzügyi kérdésekre.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázatról a kormányfő úgy nyilatkozott: a rendezési esélyek mérsékeltek, mert a pályázók között van "három Góliát" – Párizs, Róma és Los Angeles – és "egy Dávid", Budapest. Jelezte ugyanakkor a magyar fővárosnak sok jó érve van, például az, hogy Magyarország az olimpiai sporttörténelem első tíz nemzetének egyetlen olyan tagja, amely még nem rendezett ötkarikás játékokat. Azt is a budapesti pályázat mellett hozta fel, hogy "vissza akarják adni az olimpiai rendezést az egész világnak", hogy ez ne csak "megavárosok" lehetősége legyen. Emellett az olimpia hatalmas gazdasági előnyökkel járna – tette hozzá. Szerinte Budapesten alig kell olyan beruházást megvalósítani, amelyet az olimpiai nélkül ne kellene.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Eddig biztam benne, hogy minden kitalacio, ami orban agybajarol szol, de mar latom, hogy ez egyaltalan nem az... DEMOGRAFIAI Megoldassal???
Ehhez az kellene, hogy eloszor is ket fiatal talalkozzon, majd egy-ket ev mulva gondoljanak csaladalapitasra, majd a lelkes gyakorlas eseten is kell 9 honap, mig a kis kozmunkas megszuletik, esetleg szep szammal (miert ne?), de nem tudom, hogy neki hany evebe kerult, hogy az ot gyerekenek massziv sajat laba nojon?
Mert a legkisebbek meg indig tanulnak, az 5-bol csak 2-en dolgoznak, illetve csinalnak penzt, kb olyan modon, ahogy a fater csinalt, csinal.

Ha minden jol megy es a gyereket sikerul nem beiskolazni, akkor mar 16 evesen rendelkezesre all egy kozmunkaero, de b@szd meg, viktor, ez minimum 16 ev + 9 honap!
Te agyabeteg! Kijaf#@szom szedi le addig a gyumolcsot, apolja a gyerekeket, ki fog tanitani, vizcsapot szerelni, hazat epiteni?
Idiota!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Te rühes mocsok, közmunkás bérrel akarjanak szülni a nők?! Emberi életkörülményeket kellene teremteni, hogy élhessenek az emberek, legyen biztos egzisztenciájuk, és születnének gyerekek! Rohadnál meg te utolsó szemét!!!
felnőttem kissé
Senki nem mondta,hogy működik a világ?
Valamit majd osztanak azonkan a nőknek akik minimum 20 éves fiukat szülnek? 5-öt akár 8-at is ? vagy mégis hogy jőtt az ihlet erre?1990- ben erre kellett volna koncentrálni, vagy másképp: a szakemberekre kellett volna ezt is bizni.Sok más egyéb helyett.majd termelnek a stadionok,adóznak a várak-kastélyok, megyei matricák,letelepedési " költvények ",alapitványok, ellátják a betegeket,épitik az országot,megtermelik az adókat, nyugdíjakat .Sokasodott volna ez a nép is ha keresztbe kasba nem csak 1-2 nagytőkést akart volna kinevelni.Központosított irányítással loholva gyermekkori álmok után.Eltünt korszakot visszahozni is kár.sebaj Beszél majd az utókor doktor bubóról.Az feltünt tán, hogy az itt átvonulók milyen nagycsaládosok? 3-5-7 felnőtt katonakoru jó erőben lévő gyermekekkel, picikkel a karjukon,Lekésett valamiről.Lassul a trend már sz egyke a sikk és ez még lejebb is megy mert nem megszülni felnevelni is kéne ám a gyereket. Európa legalacsonyabb bérére lehet alapozni? Lehet majd Londonban .Lemaradt valaki valamiről nem tájékoztatta xxx tanácsadó? vagy a sok bába közt elveszett a gyerek ?? el bizony el.Késő mindek kisöreg eső után köpönyeg.
Macskaszem
Jön az új ratkó korszak. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség, abortusz betiltva. A horthy korszak felé visszavezető úton ez bőven belefér a csúti kóros gondolatmenetébe, bár szerintem ezt már az elvakult fidesz- szektások se szopnák be.
Szókrakész
A Ratkó-gyerekek mintájára jönnek a Viktor-, vagy Orbángyerekek?

Van egy pár tippem, hogyan lehetne serkenteni.
nusika
Több gyermekre, erősebb családokra van szükség, mert "ha majd több gyermek születik, akkor többen fogunk dolgozni Magyarországon" – mondta a kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban a munkaerőhiánnyal kapcsolatban.:))))))))))))
...na akkor kezdjük Kedves Orbán Viktor! Ma éjszakára kívánjon egy izgalmas és sikeres éjszakát ...9(kilenc) hónap után születik egy gyönyörű gyerek ...nevelik, ha van miből, 16 éves koráig(iskolakötelezettség)...szakma vagy főiskola .Tehát a munkaerő kb. 20 év! Addig ki szedi le a paprikát, paradicsomot? ..nincs orvos, asszisztens, nincs nővér, nemsokára tanár...ha nem "migrál" külföldre, mert itt nem tud megélni ebből a fizetésből. És most is ez a probléma...most kell fizetés a megélhetéshez ...
kukac50
Orbánnak illene tudni,hogy a gyerek vállalás, nevelés sok pénzbe kerül,Magyar bérekből csak a kormány közeliek tudnak gyereket nevelni, minimálbérből ez lehetetlen,mert még a megélhetési létminimumot sem éri el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.