Sokat veszít az állam a letelepedési államkötvények kamatán, miközben Habony Árpád ismerősei vagyonokat keresnek az üzleten – írja a NOL.hu.

Mostanáig 5-6 milliárd forintjába került az adófizetőknek a Rogán Antal által kitalált, 2013-ban bevezetett újfajta állampapír mesterségesen fenntartott magas kamata. A Népszabadság közgazdászok segítségével kiszámolta, hogy mennyivel került többe a távol- és közel-keleti, illetve orosz, ukrán befektetőknek eladni a letelepedési államkötvényeket annál, mintha a magyar költségvetés a piacokról vont volna be pénzt.

A lap szerint több mint 80 milliárdot kaszáltak két év alatt a zömében kínaiaknak és oroszoknak eladott állami kötvényeken Habony Árpád ismerősei, barátai.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
@Szókrakész: Erre én is kíváncsi lennék. De, nehéz dió, saját hadsereggel, új saját bírósággal a hátuk mögött!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
@justhpeter: Így van, erre épül az egész fidess-rendszer és mégis a többi között maximális a támogatottságuk, nem számít, hogy hazudnak, hogy mindent lenyúlnak, mégis elég a szavazatok száma határon belül is az ismétlődő választások megnyerésére, sajnos még arra sem kényszerülnek, hogy koalicióban egyezkedniük kellene más pártokkal. Ennyire hülyék a magyarok!!(??)
Lepényleső
Az állam mi vagyunk,tehát bukni is mi fogunk?
human
Gondolom direkt ilyen álnaív a cikk. Rogánék eleve úgy tervezték, hogy offshore cégeken keresztül nyúlják le a milliárdos jutalékokat. Az egyik ilyen offshore cég tulaja nemrég Habony Árpádot fizette be egy helikopteres városnézésre. Hogy kicsoda Habony Árpád azt a mai napig nem árulta el Orbán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.