A Demokratikus Koalíció szóvivője azt követeli, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány hozza nyilvánosságra, miért kerül három milliárd forintba a felcsúti stadion mellé tervezett Makovecz-stílusú kazánház.

Gréczy Zsolt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a DK közérdekű adatigénylést nyújtott be az ügyben, de az alapítvány arra hivatkozva tagadta meg az adatközlést, hogy a kazánház társasági adó (TAO) támogatásból épül, “ami szerintük nem közpénz”. A politikus úgy fogalmazott, hogy a Székesfehérvári Törvényszék viszont első fokú, nem jogerős ítéletében a DK-nak adott igazat, “mert a TAO igenis közpénz”.

A szóvivő kijelentette, hogy a bíróság ezzel cáfolta Orbán Viktor 2014. áprilisában tett kijelentését is, amikor a miniszterelnök akkor azt állította, hogy a “kertje végében felépített stadion nem közpénzből épült”.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktornak papírja van arról, hogy hazudott, hiszen a bíróság kimondta, hogy a futballklubokhoz juttatott TAO-pénz közpénz – folytatta. A DK ezért azt követeli, hogy a felcsúti alapítvány ne bujkáljon a jogi hercehurca mögé, hanem hozza nyilvánosságra, mi kerül 3 milliárd forintba a felcsúti kazánházon – nyomatékosított a szóvivő.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rózsika Hatházi
@Csizmás Kond: Nem rémlik, hogy a zelmútt nyócévben a zorbán rohangált Brüsszelbe árulkodni? Meg , hogy vonják meg a támogatást Magyarországtól? Ám, ha neked többet ér egy kazánház, alkalomadtán próbáld magad ott gyógyíttatni. Mert szerintem, sokkal inkább az egészségügybe kellett volna invesztálni a pénzt, nem pedig kihasználatlan stadionokba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rózsika Hatházi
@egyvandor: Nem szoktam szóba elegyedni vele, de egy kicsit bepöccentem a jelentgetős sztoriján. Gondoltam, felhomályosítom kissé. A válasza láttán nem hiszem, hogy sokat értem el vele. Sebaj. :))))
Szókrakész
Hiába van papírjuk róla.
A többször ismételt hazudozás már az igazság.
a la Göbbels, Hitler, ...
Yoda69
Hogy mi? Egyszeru a keplet:
Kazanhaz epites: 10 millio Forint
Egyeb koltsegek: 2.990 millio Forint (utalando meszaros lorinc adriai alapitvanyaba)
Nos ezt osszeadva maris kijon a 3 milliard, alias 3 ezer millio forint.
Ebbol mar lehet egy csinos tengerparti luxux nyaralot es egy jol felszerelt luxus yachtot is venni.
Oszt jonapot!
namihami
@Yoda69: A motorcsónakot, amiről átugrál a yachtra, na azt még kifelejtetted.
Azt se a szél hordta-hordja össze.
advocat
Nem midegy? Ezt is te fizeted. (Meg mi.)
csapnivalo
Mindenki ismeri a történetet, hogy miért 300 Ft-ért üti be a szakember a 10 Ft-os szöget.

Képlet:
Szög = 10 Ft
Szakértelem = 290 Ft

Csak be kell helyettesíteni az egyenlőségjel két oldalát a megfelelő adatokkal. És a nemzet gázszerelője (aki ráadásul polgármester) nem dolgozhat ingyen. Te sem akarhatod, nem? ;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.