Egy kormányrendelet-módosításnak köszönhetően a védőnők is megkapják a nekik járó teljes béremelést, így a védőnőket alkalmazó szolgálatoknak kötelező kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos pluszjuttatást – mondta el az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek.

Mészáros János emlékeztetett, az előző évhez hasonlóan 10 milliárd forintot kapnak a háziorvosok, a házi gyermekorvosok,

ezen felül 2 milliárd forintot az alapellátásban dolgozó fogorvosok, illetve szintén 2 milliárd forint jut a védőnőknek. A pluszforrás az idén január 1-jétől jár, a pénzt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár július 29-én visszamenőlegesen, egy összegben elutalta.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a kormányrendelet egyértelmű módosításával a munkáltatók kötelesek a fejenként havi 30-35 ezer forintot teljes egészében átutalni az érintetteknek.

Azért, hogy a szolgáltatóknak egyértelmű legyen, hogy másra nem fordíthatják ezt a pluszforrást, csak a védőnők béremelésre, a korábbi bejelentésnek megfelelően megtörtént a rendeletmódosítás – emelte ki Mészáros János. Ennek értelmében mind a visszamenőleges kifizetést, mind a jövőbeni juttatást meg kell, hogy kapják a védőnők.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Na erre kíváncsi leszek a lányom védőnő, eddig úgy volt hogy körzetek kapnak ennyi pénzt a védőnőnek abból mindössze 11 % jár, de szinte biztosra veszem ez megint csak hazugság!!!
human
@papa.49: De most becsszó megígérték, hogy az utolsó fillérig odaadják.
papa.49
@human: Elég pontosan első kézből fogom tudni...
human
@papa.49: OK. Várjuk a fejleményeket.
papa.49
@human: Naponta beszélünk a lányunkkal, tehát megfogom tudni mi az igazság ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.