Kiszorították a Fideszből Hatvan kormánypárti polgármesterét, aki megelégelte, hogy elődje, Szabó Zsolt államtitkár még mindig a saját felségterületének tartja a várost – írja a NOL.hu.

 A hatvani volt fideszes polgármester, az azóta államtitkár Szabó Zsolt a Népszabadság által megkérdezettek szerint nehezen akarja elengedni volt hivatalát és emiatt folyamatosak a konfliktusok a jelenlegi városvezetővel, Horváth Richárddal. Az első időkben parkolóhelyen, irodán ment a "harc", majd Szabó Horváth nyakára ültette kabinetvezetőként az egyik emberét, Tóth Csabát, aki korábban a Fidesz váci sajtófőnöke volt, s aki nélkül nem születhetett döntés Hatvanban.

A polgármesteri székben ilyen módon jelképesen hárman ültek: Horváth Richárd, Szabó Zsolt és Tóth Csaba: utóbbi időközben a Heves Megyei Közgyűlés alelnöki posztját is megkapta.

Horváth Richárd egy év után megelégelte a helyzetet, azt mondta: egyre több ügyben volt nézetkülönbség közte és elődje között.

Az „elszakadást" azzal kezdte, hogy kirúgta Szabó embereit a hivatalból: a kabinetfőnököt, a főépítészt és az önkormányzat médiavállalkozásának vezetőjét. Később az esedékes fideszes tisztújító gyűlésen nagy többséggel leváltották Szabó Zsoltot a fideszes alapszervezet éléről, s helyette egy zenetanárt választottak meg. Az alapszervezetet azonban a párt feloszlatta, s a napokban megtartott új tisztújító taggyűlésre Szabó Zsolt csak a hozzá hű Fidesz-tagokat hívta meg, így tizennégy fideszessel alakult meg a grémium, a többiek – közel negyvenen – kimaradtak – olvasható a NOL.hu-n.

Horváth Richárd társaival együtt jelentkezett az újonnan alapított fideszes alapszervezetbe, s a párt szabályai szerint három ajánló is támogatta őt: köztük Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, s az ő egyik közeli rokona. A választókerületi elnök – Szabó Zsolt – viszont nem fogadta el a jelentkezést, s az országos választmányra bízta a döntést, amely szintén nem támogatta a jelenlegi polgármester és társai felvételét az új alapszervezetbe.

Most úgy Fidesz-tagok, hogy nincs alapszervezetük – ilyenre nemigen akad példa az országban.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Gyilkolják csak egymást!
Most meg mi kérünk egy kávét!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
@Béla333: Az a baj hogy ez az egymás gyilkolászás nem fogja megakadályozni a nertársakat abban hogy tönkre vágják és kifosszák az országot. (Attól hogy két oroszlán civakodik egymással, még nem szoknak le a ragadozásról.)
Központi Bizottság
Egy egészséges demokráciában természetes, hogy vannak párton belüli ellentétek, amit természetesen észérvekkel lehet kompenzálni és a problémát józan beszélgetéssel megoldani!
Desischado
Nyírják ki egymást, de ha kérhetem, az egész bagázs, orbánnal az élen! Egyébként amit csinálnak, undorító, de hát fideszesekről beszélünk, akiknél ez a normális. A "koncot" nehezen eresztik!
kkalman
Undorító, ocsmány nertársak! Az ország érdekében nem lehetne egy kicsit gyorsabban kinyírnotok egymást?
mekkelek
@Központi Bizottság: A kijelentésed igaz, de hol van itt az egésszéges demokrácia? Mert ugyen nem arra akartál célozni hogy nálunk az van...
herczeg0210
Ezt az ellenzéktől tanulták, azok is folyamatosan eszik egymást...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.