Az ingatlan.com szakportál vezető gazdasági elemzője szerint 1999-óta megtriplázódott az ingatlanok ára, miközben az infláció 212 százalék volt.

Balogh László az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában elmondta, 1999-ben egy négyzetméter átlagára 64 ezer forint volt, 2015-ben már 184 ezer forint úgy, hogy közben volt egy gazdasági és ingatlanpiaci válság.

A válság miatt az ingatlanok ára, és bérleti díja is mérséklődött, majd a válság után ismét emelkedni kezdett. Míg az ingatlanbérlés 2013-ban a havi nettó fizetés 45 százalékát vitte el, 2015-re már a kereset 50 százalékánál is többe került egy albérlet.

Balogh László pozitívumként említette, hogy a magyarok mobilabbak lettek, a korábbiaktól eltérően munkalehetőség miatt már jobban hajlandóak lakhelyet változtatni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsodi
Főleg borsodban egy 15 Millios házat már 4 Millióért is el lehet adni ha szerencséd van .Mert borsodban ki vesz házat? Már onnan menekülnek akik tehetik.
kukac50
Lehet,hogy a lakás árak változtak a ház árak a városközpontban nem. Egyszerűen nem lehet eladni. Szomszédom és Én is egymás mellett áruljuk már régen eredménytelenül.
a két portára csokos társas házat,lakásokat vagy üzletsort lehetne építeni építési vállalkozónak
befektetőnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.