A természetvédelem ma már szervesen összekapcsolódik a vadászattal, a vadgazdálkodással – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára vasárnap a Vas megyei vadásznap megnyitóján.

A vadászok nemcsak óvják a természetet, gondozzák és télidőben szükség szerint etetik is a vadállományt, de ha valamiért felborul a természetes rend, túlszaporodik egy állatpopuláció, a szakszerű gyérítésben is segítséget nyújtanak

- fogalmazott köszöntőjében az államtitkár.

Példaként említette a Magyarországra visszatelepült hódokat, amelyeket védett állattá minősítettek, de nincs a területen természetes ellenségük – medve vagy farkas –, így az utóbbi időben Győr-Moson-Sopron megyében annyira túlszaporodtak, hogy komoly károkat okoznak, éppen ezért szigorúan ellenőrzött körülmények között gyéríteni kell őket.

V. Németh Zsolt szólt arról is, hogy az állam kivonul a kutyatenyésztésből, de a kilenc őshonos magyar kutyafajta, köztük négy vadászkutya faj – magyar agár, erdélyi kopó, simaszőrű magyar vizsla, drótszőrű magyar vizsla – génmegőrzése érdekében állami génmegőrzési programot indítanak.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kovács Gizella
A fák, a természet védelme is az lenne, ehhez képest írják a fákat ahol csak érik !
A parlagfüvet meg termesztik a földesurak !
lampa laz
Felborult a természetes rend, mert ti fajta állatpopulációtok is túlszaporodott, úgy hogy ideje lenne azt is gyéríteni, de az sem lenne baj, ha telesen kihalna.
Levendula
És a halászat? Az nem??? A tiszai halászok sírását hallhattuk a Hír TV-ben.
namihami
Milyen igaz. Valóban a természetvédelem része.
Tessék mondani, az ilyen nagyeszű és nagy léptékű államtitkárokra mikor van vadászati szezon, mert ezek kilövése is jelentősen hozzájárulna a természet és emberi környezet védelméhez és jobbá tételéhez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.