Az összes üresen álló, önkormányzati tulajdonú lakást felújítja és rászoruló családoknak adja majd ki a szegedi önkormányzat – ezt jelentette be kedden Botka László, a város polgármestere az egyik bérlakás kulcsának átadása előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyről az MTI számolt be. A szocialista politikus azt mondta, évek óta szakmai konszenzus van abban, hogy

Magyarországon átfogó, államilag finanszírozott önkormányzati szociális bérlakásprogramra lenne szükség,

ez azonban nem valósult meg. A szegedi közgyűlés viszont úgy döntött, az önkormányzat összes üres, gazdaságosan felújítható lakását helyreállítják, hogy aztán szociálisan rászorulók megpályázhassák azokat.

A polgármester azt mondta, tavaly 88, idén augusztus végéig 76 önkormányzati tulajdonú bérlakást állított helyre és pályáztatott meg az IKV Zrt., a város ingatlankezelő cége, szerdán pedig a közgyűlés pénzügyi bizottsága várhatóan dönt még ötven lakás felújításáról. A költségeket a cég az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek bérbeadásából befolyó pénzből állja. Van viszont nagyjából száz olyan, főként régi bérházakban található, kis alapterületű lakás, amelyeket a polgármester szerint gazdaságosan nem lehet felújítani, úgyhogy ezeket értékesítik.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Végre egy normális hozzáállás.
Remélem egy fecske is jelzi hogy közeleg a nyár mert jönnek a többiek is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Veleda: (19:24) Inkább megköszönnéd, hogy felhívtam a figyelmed ilyen fontos tényre, hogy nem úgy van, ahogy beköszöntél a hozzászólásoddal, mert nekem címezted (10:28) :)
- nem 100 lakást, ötvenet,
- nem kiadnak, eladnak amit nem lehet felújítani.
perfekt
@verőce21: Szia:Csak a testvérein segít! És bizony ingyen--mindent--de eleget tesz a belső migráció tömegeinek.
verőce21
@perfekt: (19:47) Én is úgy gondolom, ez inkább hihető.
ULTIMATUM
Nyár elején készítettem Szegeden, Pál György 55-szörös válogatott birkózóval ( HAJLÉKTALAN ) egy felvételt AZ UTCÁN! www.youtube.com/watch?v=gX5-82KZfvE A felvételt tovább küldtem -emlékeim szerint- az ATV-nek is.
Szókrakész
"Van viszont nagyjából száz olyan, főként régi bérházakban található, kis alapterületű lakás, amelyeket a polgármester szerint gazdaságosan nem lehet felújítani, úgyhogy ezeket értékesítik."

Tehát palimadárvadászat kezdődik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.