Egy százhúsz milliméteres aknavető gránátot találtak Budapest XIV. kerületében, a Hungária körúton, amelyet emiatt teljes szélességében lezártak egy szakaszon szerda délután – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede az MTI-vel. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt írta a Facebook-oldalán, hogy pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett.

A Magyar Honvédség tájékoztatása szerint ki kell üríteni a Hungária körút 163/A, 163/B és 165/A lépcsőházat, valamint három ikerházat, ez mintegy negyven-negyvenöt lakást érint. A Hungária körutat nagyjából kétszáz méter hosszan teljesen lezárták a Városliget közelében.

A BKK azt írta, hogy az Ajtósi Dürer sor és az Erzsébet királyné útja között zárták le a Hungária körutat, mert második világháborús robbanótestet találtak egy építkezésen.

Az 1-es villamos helyett Zugló vasútállomás és a Lehel utca / Róbert Károly körút között pótlóbuszt állítottak forgalomba.

A várhatóan kialakuló torlódás miatt érdemes elkerülni a Hungária körgyűrűt, az M3-as autópálya bevezető szakaszát és a Dózsa György utat, a tömegközlekedési járatokon utazók pedig megnövekedett menetidőre számíthatnak – írta a BKK.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
aknavetőgránát...vazzzeeee...ez ismét héberből fordították ?
Grumpycat
@Csizmás Kond: Ritka nagy suttyó vagy még mindíg. Megeheted a héber faszomat.
Csizmás Kond
@Grumpycat: ...a kutyának sem kell a bőrnélkülid...
Grumpycat
@Csizmás Kond: Pedig ott laksz, mint bélféreg.
Csizmás Kond
@Grumpycat: ...kímélj meg a favicceidtől...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.