A Liberális Magyarországért Alapítvány (ALMA) "Van-e jövője a magyar gazdaságnak az Európai Unión kívül?" című szerdai konferenciájának ötpárti vitáján Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára (Fidesz), Mesterházy Attila országgyűlési képviselő (MSZP), Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő (LMP), Z. Kárpát Dániel, alelnök (Jobbik) és Bodnár Zoltán gazdaságpolitikus (Magyar Liberális Párt) vett részt.

Csepreghy Nándor szerint az, hogy az ellenzéki pártok az EU-ból való kilépés jelének tekintik, ha a kormány rendszerkritikát fogalmaz meg az unió működésével szemben, vagy a szűklátókörűség vagy politikai haszonszerzés.

Z. Kárpát Dániel leszögezte, hogy amikor Vona Gábor, a Jobbik elnöke felvetette egy, az EU-tagságról szóló referendum lehetőségét, akkor azzal arra akart utalni, hogy hosszú évek teltek el a csatlakozás óta, de alapvetően nem változtak meg azok a viszonyok, amelyek viszonylag negatív pályán tartották az országot az utóbbi negyedszázadban.

Senki nem kívánná rövid távon kivezetni az EU-ból az országot és feldolgozni annak gazdasági kárait – fogalmazott. Ezt azzal egészítette ki magyarázatként, hogy néhány esztendős időszakra gondol, mert húsz-harminc éves távlatokban nehéz egy ilyen ügyről beszélni.

A szocialista Mesterházy Attila az elhangzottak ellenére is tényként kezelte, hogy a Jobbik régóta kilépéspárti, miközben azt mondta, jobban izgatja, hogy a Fidesz mit gondol a kilépés kérdéséről. Az, hogy az unió bizonyos kapacitásaiban gyenge, annak az egyik legfőbb oka Orbán Viktor miniszterelnök – tette hozzá.

A képviselő ellentmondott Z. Kárpát Dánielnek abban, hogy nem változtak a viszonyok Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy a statisztikák alapján Litvánia után Magyarország az EU-transzferek legnagyobb haszonélvezője.

A tagság az ország érdekeit szolgálja, az MSZP nem támogat semmiféle olyan intézkedést, amelyik az EU-ból való kilépést szolgáló intézkedést – összegzett.

Bodnár Zoltán a címben feltett kérdést azzal válaszolta meg, hogy az EU-n kívül a magyar gazdaságnak nincsen jövője. Hozzátette, hogy a Fidesz környékéről és kormányzati körökből elhangzott nyilatkozatokat viszont aggasztónak tartják. Ezeket a mondatokat komolyan kell vennie, "egy kancelláriaminiszternek a kormányinfón nincs magánvélemény" – jelentette ki.

A liberális gazdaságpolitikus emellett súlyos és otromba dezinformációnak nevezte, amikor Lázár János "arról értekezett hosszasan, hogy (...) Magyarország tulajdonképpen a nettó vesztese" az uniós csatlakozásnak.

Bodnár Zoltán leszögezte, hogy habár az uniónak sok problémája van, de azok jelentős része abból fakad, hogy "még mindig kevesebb Európa van, mint kellene". Az LMP-s Schmuck Erzsébet is arról beszélt, hogy katasztrofális gazdasági helyzetet eredményezne, ha Magyarország egyik pillanatról a másikra kikerülne az EU-ból.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

spu00
Érdekes módon olyanok nyilatkoznak az EU-ból való kilépésről, akik ezt nem tudják konkrétumokkal igazolni, csak ráfogják valamire, ami még fordítottjában sem jelenti azt, de próbálják az emberekkel elfogadtatni, de ahogy látszik ez nem megy. Ennek egy baja van, hogy ezt külföldön is így próbálják meg eladni.Azt, hogy a kormány jobb EU-t akar, azzal nincs egyedül, de a baloldali ellenzéknek ez a jelenlegi helyzet jobban tetszik, nagyobb a mozgás tere és elfogadottsága. Pl. Schulz személyében.Senki nem tagadja, hogy az országnak szüksége van minden támogatásra, főleg úgy, hogy jóval többet visznek ki profit formájában, mint amennyit kaptunk, kapunk.Továbbá az első támogatási ciklusban, az akkori kormány a teljes összeg 16%-t tervezte gazdaság fejlesztési célokra, a jelenlegi 60%-t. Tehát próbáljunk innen tárgyalni e témában.
Bringáss
Pedig jó lenne. Jobban élnénk, ha nem adnánk nekik a sok pénzünket.
Szókrakész
Még mindig csak itt tartanak?!?!?!

Nem is csoda, hogy virtuális ellenzék van.
libellle
@Bringáss: Melyikre gondoltál, a lukas kétfillérere. Vagy arra a pénzre ami nincs?
.
gazdag dezső
Átverés ez az egész UNIÓ-s dolog !!!Kapunk nagy támogatásokat,de ki is kapja? Nem a kis polgár,hanem az amúgy is nagyon gazdag Orbán közeli emberek! De mit sem ér ez annak akinek nem jut munkahely,bár szeretne,és szívesen dolgozna tisztességes bér-ért!Igen kapunk támogatást ,de nem igazságosan oda jut el akiknek számítana.Azok csak a terheket viselik!És azok a sok külföldi vállalkozások akik itt tömik degeszre a pénzeszsákjukat ?Nagy átverés ez ám ,mert nagy piac vagyunk a régebben is feljlett ,vólt nyugati országoknak ,mert ide adják el az árújukat,miközben tönkretették a Magyar ipart,és sok vállalkozást! Eladtak bennünket,kiadták sok köznépi vagyonunkat fillérekért!! Emúlt kormányok!!Kezdve Antallal!!Akasztófára való nép ellenségek!!
gazdag dezső
A dolgozni akaró,és tudó emberek kimennek akár segédmunkásnak is ,és sokszorosát keresik ott az itteni fizetéseknek!Milyen ország?Milyen kormány az amely így tesz a polgáraival ?Stadionok ,Felcsút stb.,é s közben tönkre tették az egészségügyet,az oktatást,stb.Adunk mindenfelé hatalmas pénzeket! Ukránok/ nyugdíjak/Szerbia,Székelyek,/Románia/,meg ki tudja még kiknek,csak a szerencsétlen Magyar polgárok nagy része hajléktalan ,szegénységben szenved,miközben a Felcsúti gázszerelőnek napi 9 millióval gyarapodik a vagyona !! Ez a kormány rosszabb mint az összes eddigi !!!Ki lenne jobb?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.