Szeptember elseje óta már több mint kétezren kértek tájékoztatást a határvadász bevetési osztályokba jelentkezés részleteiről az Országos Rendőr-főkapitányságon működő Országos Toborzó Központban – közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtök reggel az MTI-vel.

Felidézték: a kormány augusztusban döntött a rendőrség határvadász bevetési osztályainak megerősítéséről háromezer rendőrrel, miután tovább erősödött az illegális migrációs nyomás a magyar-szerb, valamint a bolgár-szerb határon, megnőtt a szerb területen várakozók száma, és a későbbiekben sem várható az illegális migráció csökkenése. Emellett – mint kiemelték – csökkenteni kell a rendőrök leterheltségét, meg kell előzni a kifáradásukat, fenn kell tartani az ország kiegyensúlyozott közbiztonsági helyzetét. További cél, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzete ne romoljon.

A létszámfejlesztés megvalósításaként a Készenléti Rendőrség korábbi határrendészeti igazgatósága mellé egy újabb határrendészeti igazgatóságot állítanak fel, a meglévő hét határvadász bevetési osztály pedig tizenötre bővül.

A területi szervek toborzó csoportjai több megyében – többek között Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Zala megyében – különböző rendezvényeken már fogadták az érdeklődőket. A megyei rendőr-főkapitányságok toborzó csoportjai a következő hetekben is az ország több pontján lesznek jelen, de a pályázatra a rendőrség Facebook- és Twitter-oldalán, levélben, elektronikus levélben, telefonon és valamennyi rendőri szervnél is lehet jelentkezni.

A képzés a jelentkezők létszámától függően regionálisan, várhatóan novembertől indul. A sikeresen záróvizsgázók a Készenléti Rendőrség budapesti, miskolci, nyírbátori, debreceni, orosházi, szegedi, kiskunhalasi, pécsi, kaposvári, nagykanizsai, szombathelyi, győri székhelyű osztályaihoz kerülnek majd.

Határvadásznak jelentkezhet az a 18. életévét betöltött magyar állampolgár, aki büntetlen előéletű, magyarországi állandó lakóhellyel és legalább érettségivel rendelkezik. A leendő rendőrökre egészségügyi, pszichológiai alkalmassági vizsgálat és fizikai állapotfelmérés vár, továbbá – hozzájárulásukkal – az életvitelük kifogástalanságát is ellenőrzik.

A felvettek hat hónapos képzésen vesznek részt, amelynek első két hónapjában a rendvédelmi alapfeladatokat sajátítják el, a következő négy hónapban pedig az őr-járőrtársi képzést teljesítik. A komplex szakmai vizsga után őr- járőrtárs részszakképesítést szereznek.

A képzés első két hónapjában a hallgatók munkaviszonyban állnak, ezalatt havi bruttó 150 ezer forintos munkabért kapnak. Ezután – sikeres modulzáró vizsgát követően – 12 hónap próbaidő kikötésével a Készenléti Rendőrség hivatásos állományába kerülnek őrmesteri rendfokozatban, és havi bruttó 220 300 forintos alapilletményt kapnak. Ezzel együtt jogosultak lesznek nyelvvizsga-, éjszakai és készenléti pótlékra, valamint a túlszolgálat megváltására pénzben vagy szabadidőben, béren kívüli juttatásként pedig – többek között – évi 200 ezer forint értékben cafeteriajuttatásra, lakhatási vagy albérletidíj-hozzájárulásra, utazási költségtérítésre, egészségügyi ellátásra, kedvezményes utazási- és mobiltarifa igénybe vételére – olvasható a BM közleményében.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Istenkem, mar megint egy akkora csusztatas, hogy az mar faj...
A cikk cime szerint Eddig ketezren mennenek hatarvadasznak... aztan lejjebb elkezdodik a cikk azzal, hogy eddig tobb mint 2000 -en kertekl tajekoztato anyagot szeptember elseje ota...

Na, ez a ket allitas meg koszono viszonyban sincs egymassal, mert az, hogy valaki elker egy ingyenes tajekoztatasi csomagot, az nem jelenti egyben azt is, hogy el is megy hatarvadasznak.
ha en bemegyek a kozertbe es megkerdezem, hogy mennyibe kerul egy kilo belszin, es kerem az eladot, hogy mutassa meg, az egyaltalan nem jelenti azt, hogy en meg is fogom venni azt.
A kozmunkasokat meg fenyegetessel sem tudtak ravenni arra, hogy hatarvadasznak menjenek.
36
No, igen. Jó lesz már, visszahozni a rendőreinket, mert nincs körzeti megbízott a faluban, elvitték a határra.
eszegfu
@karma1: Pontosan olyan, mint a "Gyere haza fiatal!" program... több ezren "érdeklődtek", aztán hazajött 100 ember... ha jól emlékszem!
oncogito
Vagy úgy járnak, mint a rendőrök, hogy étlen-szomjan, agyonázva, vagy agyonégve fognak kínlódni -- vagy most alakul egy jól felszerelt magánhadsereg.
karma1
@eszegfu: Elso korben 7 csalad jott vissza... De 1500-an erdeklodtek... Az biztos, hogy nem volt eleg a szazmillio forint, de ez - fejenkent a beigert 2 millat tekintve is - csak 50 embernek volt eleg...:o))))
eszegfu
@karma1: Most megnéztem: 105 ember (és nem család) jött vissza, ez került 100 millióba...szerintem a beigért "fejpénz" ebben nem lehetett benne, hiszen alakult erre egy szervezet és az ott dolgozók bére, járuléka, különböző rezsiszámlák, vagy a hazajött fiatalok utiköltsége, stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.