Megverték Bayer Zsolt fiát és barátait egy Wesselényi utcai sörözőnél – írta a Magyar Hírlapban a publicista. Azt írta, cigányok támadtak rájuk, bár a fia szerint "voltak köztük 'fehérek' is".

Bayer a publicisztikában azt írta, hogy húszéves orvostanhallgató fiúnk szerda este dzsúdós barátaival egy Wesselényi utcai sörözőben búcsúztatta az unokatestvérét.

Az autóval a sörözőtől körülbelül ötven méterre parkoltak le, és egyszer csak észrevették, hogy egy alak a kocsinak támaszkodik. A fiunk odament, és szólt az illetőnek, hogy ezt fejezze be, ő az autó tulajdonosa, és ne piszkálja a kocsiját! Azonnal előkerült a semmiből egy másik alak is, és ketten szó nélkül nekiestek a fiunknak. A két cigány leverte a gyereket a földre, és a földön fekvő fiunk mellkasát, arcát rugdosta. Tamás, az unokatestvér, látta, mi történik, földbe gyökerezett a lába, majd segítségért rohant. A fiunk, kihasználva, hogy Tamás elvonta a verekedők figyelmét, felállt a földről, és visszarohant a sörözőbe, szólni a többieknek, a dzsúdósoknak, hogy mi történt, jöjjenek azonnal segíteni.

Fiunk barátai ki is rohantak a sörözőből, de addigra már nyolc cigány várta őket. (Tamás szerint mind cigány volt, a fiunk azt mondja, voltak köztük „fehérek” is.) Az erőviszonyok így is egyértelműek voltak, az öt sportoló gyerek megbirkózott volna a nyolc támadóval. Ezt azonban azok is felmérték, és az ott álló autójukból baseballütőket, feszítővasakat vettek elő, azokkal indultak a fiúk ellen. A tragédiát csak az akadályozta meg, hogy a söröző tulajdonosa, aki szemmel láthatóan ismerte a bandát, kijött, és elzavarta a csapatot.

Bayer talán pont az elmúlt hetek eseményei miatt hozzáteszi: És a félreértések elkerülése végett: nem „a” cigányokról beszélek, hanem erről a nyolc gyáva féregről. És az ő teljesen felesleges, semmit sem érő életükről.

Bár azt mindenképpen bele kellett írnia, hogy cigányok is voltak az elkövetők között...

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
Olyan megható ez Zsóti... Migráncs nem volt közte? Kommunista? Ballib? Netán Soros? Vagy Gyurcsányi? Sajnos nem téged tettek helyre, de ami késik...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
@varirmag: van olyan,amikor az igazság elhanyagolandó és az időzítés a mértékadó-már a KŐTÁBLÁK ÍRÓI IS ÍRÁSBA VÉSTÉK-erről egy okos értelmiséginek illik tudni a NACIONÁLÉJA SZERETETÉNEK TUDATÁBAN ,MINDENKÉPPEN-és mostanság erre nagy szükség lenne,ha lenne,nincs.
csa-csa
@Szeparepa2: akkor a Te írásod is értelmetlen, mert "ilyen patkány féreg szégyenmagyar"
van még egy pár!
huKKK
Azért én megnézném az eredeti videót és hanganyagot is.
Obama szemei biztosan láttak mindent...
mariaberta
Szegény gyerek... miért nem drága édes papát kalapálták el? A gyerek nem tehet arról, hogy apikája -finoman fogalmazva- kissé eszement, pocsék szájú nem egészen normális kurafi?
nemsemmi2
Kedves Zsolt!
Még mindig jobban járt a fiad, mint ha egy cigány autóval van és nem fékez amikor a fiad elékerül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.