Két héten belül lehet eredménye annak a teljes körű vizsgálatnak, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága indított, miután sajtóhírek jelentek meg arról, hogy zaklatások történhettek egy budapesti gyermekotthonban – mondta el Czibere Károly szakállamtitkár pénteken az MTI érdeklődésére.

Czibere Károly elmondta, rendkívüli célvizsgálatot indított, több hatóságtól és kormányhivataltól kért be információkat, hiszen nem lehet csak saját információra alapozva véleményt formálni.

Az államtitkár közölte, tájékoztatást kért a fenntartótól, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, hogy ott folytattak-e már belső vizsgálatot. Az államtitkárság tudomása szerint ott már indult ilyen.

Szintén információt kértek a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, hogy érkezett-e hozzájuk feljelentés vagy indítottak-e büntetőfeljelentést a szóban forgó ügyben.

Továbbá az államtitkárság megkereste az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatóját, hogy hozzájuk érkezett-e a gyermekjogi képviselőktől jelzés az elmúlt hetekben.

A gyermekvédelmi szolgáltatásokat ellenőrző Fővárosi Kormányhivatalt szintén megkeresték – mondta az államtitkár.

Ha a kért információk beérkeznek, akkor alkotható objektív kép a valós történésekről – hangsúlyozta Czibere Károly.

Kiemelte, ha a sajtóban megjelentek töredéke is bebizonyosodik, akkor a jogi és személyi konzekvenciák nem fognak elmaradni.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hozzátette, a szóban forgó intézmény, az Alföldi utcai, I. Számú Befogadóotthonban végzett szakmai munkát a korábbi ellenőrzések nem kifogásolták.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg folyik-e munka a befogadóotthonban, Czibere Károly elmondta, egy olyan gyermekvédelmi ellátási formáról van szó, ahol a közvetlen veszélyből kiemelve kerülnek a gyermekek, és csak néhány hónapot vagy annyit sem töltenek, így az ott folyó munka nem állhat le.

"Jó nevű intézményről van szó, és az eddig a történtekről tudomásukra jutott információk "rendkívül ellentmondásosak" – jegyezte meg Czibere Károly.

Az államtitkár kiemelte, bármilyen, a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elfogadhatatlan. A kormány alapvető célja, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megkapjanak mindent, ami a testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz szükséges, ezért azon is dolgoznak azon, hogy az eddigi intézményi gondozásban élő gyermekek minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek.

Az MTI telefonon megkereste a szóban forgó intézményt, az otthonvezető azonban elzárkózott a nyilatkozattételtől.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Az egyik lány már meg is szülte az erőszak után a gyermekét és erre van képük azt mondani, hogy a "...Befogadóotthonban végzett szakmai munkát a korábbi ellenőrzések nem kifogásolták."

Miféle ellenőrzés lehetett vajon? Elmentek az irodába, ittak egy kávét, közben megbeszélték az angol liga meccseit?
human
"Két héten belül rend lesz." /Pintér Sándor/

Két hét alatt legfeljebb elkenni lehet az ügyet. Szakemberekkel beszélni minden potenciális áldozattal ennél jóval tovább tart. Szóval vagy csak nagyot akartak mondani, vagy valamiért gyorsan le akarják zárni az ügyet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.