Egyetlen, az MSZP által vezetett település sem kíván migránsokat betelepíteni a saját területére – reagált Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására a szocialisták frakcióvezetője.

Tóth Bertalan hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján visszautasította a kormányfő szavait, amelyeket "aljas hazugságnak" és a "gyűlöletkeltés egyik újabb formájának" nevezett.

Az ellenzéki politikus szerint a miniszterelnök akkor sem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy egy döntés alapján Brüsszel a felső határ nélküli, automatikus bevándorlószétosztási mechanizmust akarja megvalósítani. A frakcióvezető azt mondta: az EU-ban nincs döntés automatikus betelepítési kvótáról, ugyanis az ügyben az Európai Bizottság fogalmazott meg javaslatokat, de azok elfogadását több nemzeti parlament, köztük a magyar is megakadályozta az úgynevezett sárgalapos eljárással. Hangsúlyozta, hogy a magyar parlament 95 százalékos többséggel "mutatta fel a sárga lapot az Európai Bizottság felé" és ezt a döntést a szocialista párt is támogatta.

Tóth Bertalan elképesztőnek nevezte, hogy miközben a kormányfő Brüsszellel hadakozik, addig a letelepedési kötvényekkel több mint 3500 "gazdasági bevándorló" és azoknak több mint tízezer családtagja kapott letelepedési lehetőséget Magyarországon. A haszon viszont nem az államkasszába, hanem Fidesz-közeli offshore hátterű cégekhez érkezett, ezért az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben kérik, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága szüntesse meg a letelepedési kötvény intézményét, a szerződött cégek számoljanak el a pénzzel, a hasznuk hetvenöt százalékát pedig fizessék be a költségvetésbe – mondta.

Az MSZP 29 képviselője országos körútra indul, amelynek állomásain arra próbálják rávenni a választókat, hogy ne vegyenek részt az október 2-i kvótareferendumon – jelentette be a politikus.

Orbán Viktor az őszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében azt mondta: "a kvótanépszavazással meg akarjuk változtatni a brüsszeli bizottság által már meghozott döntéseket", amelyek közül kiemelte: felső határ nélküli, automatikus bevándorlószétosztási mechanizmust akarnak megvalósítani, és könnyítenék a családegyesítés folyamatát.

Brüsszelnek azonban ez sem elég – folytatta a miniszterelnök –, "cselre készülnek", mert ha nem boldogulnának a nemzetállamokkal, akkor majd boldogulnak a baloldali városokkal, hogy majd azok befogadják a migránsokat. "Ha nem boldogulnak Magyarországgal és Budapesttel, akkor majd leboltolják Zuglóval, Salgótarjánnal vagy Szegeddel, (...) most fog eldőlni, lesznek-e, és ha igen, hol lesznek migránstelepek" – mondta Orbán Viktor, aki ezért a baloldali vezetésű településeken élőknek is azt tanácsolta, hogy menjenek el szavazni október 2-án.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Orbán arról is beszélhetett volna, hogy Szegeden lakásokat újítottak fel és adnak ki rászorulóknak. Nem adósfalvakat építenek budai négyzetméter áron, hogy a haverok gazdagodjanak rajta.
index.hu/gazdasag/2016/09/06/minden_ures_lakasat_raszoruloknak_adja_szeged/
Hofipisti
Jellemzi a szocialista párt szellemi és politikai - szakmai színvonalát, hogy egy ilyen marhaságról szóló vitába egyáltalán belemennek. Hogyan lehet olyant elképzelni, hogy az EU egy kormányt megkerülve a településekkel való megállapodás alapján telepít be bárkit. Azért a határok ellenőrzése mégiscsak - bármilyen színvonalú is - az állam feladata, s nem bármely településé! Újabb jele annak, hogy az MSZP saját magát értékeli le!
Szókrakész
Akkor hová?!?!?!
Fideszes településekre?!?!?!
Rohadt mocskok.
human
Orbán arról is beszélhetett volna, hogy Szegeden lakásokat újítottak fel és adnak ki rászorulóknak. Nem adósfalvakat építenek budai négyzetméter áron, hogy a haverok gazdagodjanak rajta.
index.hu/gazdasag/2016/09/06/minden_ures_lakasat_raszoruloknak_adja_szeged/
Kovács Gizella
@human: És arról is, hogy a gazdaság romokban, az államadósság az egekben,
egyre többen hagyják el az országot, miközben bizonyos területeken katasztrófális
a munkaerő hiány, ugyanakkor növekszik a munkanélküliség, hogy a disznóhús
5 %-os áfa csökkenése egy kalap szart sem ér... hogy lassan 5 millió nyomorgó
van az országban ... hogy 1 kg krumpli 300 forint ...
Desischado
orbánnak úgy kellenek a migránsok, mint egy falat kenyér. Mert a riogatással több célja is van: a hatalma megtartása, és a nép addig sem foglalkozik az ordas lopásokkal! Nem tudom, hogy lehet egy ilyen lény a világon!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.