Csütörtök reggeltől bezárnak a CBA üzletlánchoz tartozó Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletei – közölte Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.

A Népszabadság úgy tudja, az alkalmazottak többsége nem kapta meg az ehavi bérét, és a cég szeptemberre már a társadalombiztosítást sem fizette meg utánuk.

Csődközeli helyzet a CBA-nál: bezár az egyik nagy boltjuk, sokan fizetést sem kapnak

A dolgozók egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást, a cégvezetők a bérek elmaradását azzal magyarázták, hogy péntekig valamilyen üzleti tervet kell letenniük a cég működését eddig finanszírozott pénzintézet asztalára. 

Az 1200 dolgozót foglalkoztató Palóc Nógrád megye legnagyobb munkáltatója, de az utóbbi években rendre veszteséget termelt. A tavalyi évet például 1,9 milliárdos mínusszal zárták. Ez 18 milliárd forintos éves forgalom mellett "termelődött ki".

Dolgozói körökben azt rebesgetik: az utóbbi időszakban tetemes raktárhiányok voltak a cégnél, amit levontak a dolgozók béréből.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
mi meg ökrök meg majd kimentjük az adónkból a felcsúti törvénymaffiamester javaslatára,
mert ugye nemzeti cigánybót ez a szarterjesztő hálózat is.
Bocs az ottani munkavállalóktól, de aki szarba lép az ne csodálkozzon, ha büdös lesz a cipője.
NaponTamas
1200 alkalmazottal a legnagyobb munkaadó? Uhhhh...
human
@pbalage: Én is gyanítom, hogy "Mentsük meg a magyar vállalkzásokat!" felkiáltással majd megy az állami injekció.
namihami
@nemfideszes: A gondolatomat találtad ki. Talán szólni kéne a CBA-s górénak, hogy adja el a verdát és a melósokat fizesse ki belőle És ha kevés, akár a magánvagyonából is. Majd a barátja besegít neki is. Még az is lehet, hogy a végén mi dobjuk össze azt a kis pénzt. Egyszerűen adóbefizetés néven. Barátok között a pénz nem számít, ők pedig igazán jó haverok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.