Rétvári Bence szerint hat év alatt megfeleződött a hátrányos helyzetű gyerekek száma az óvodákban és iskolákban. A szocialisták szerint ez nettó hazugság, és Orbánék a mérési módszerek megváltoztatásával manipulálják a közvéleményt. 

„Magyarországon mélyül és növekszik a szegénység. A gyerekek helyzete minden mutatóban romlott. Amiről Rétvári Bence beszél az egy hazugság, egy manipulatív számadat”

– közölte Korózs Lajos, az MSZP politikusa az ATV Start című műsorában.

Elmondta: 2013 után megváltoztatták a szabályozást, és a korábbi mutatókból legalább hárommal kell immár rendelkezni a hátrányos helyzet megállapításához.

„A kormányzat nem érdekelt abban, hogy a valós adatok felszínre kerüljenek. A kormány szervezeteinek vannak adatai, csak ezeket nem publikálják. Például évtizedeken keresztül zajlott az országban a létminimum alatt élés monitorozása, most úgy harcolnak a szegénység ellen, hogy ebben az évben megszüntették ennek a mérését”

– mondta Korózs, aki bejelentette, hogy ha a KSH nem hozza ki még a szegénység elleni világnap (október 17.) előtt a szegénységi adatokat, akkor ki fogja azokat perelni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Hazug statisztikákkal nem lehet a szegénységet megszüntetni. És hiába hazudnak, a valóság teljesen mást mutat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
Ami lehetne orbán és birka szavazóinak szégyene is, ha lenne bennük egy fikarcnyi empátia:

"Történelmi csúcsra emelkedett a dolgozói szegénység Magyarországon 2015-ben, és várhatóan idén sem változik a helyzet. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint tavaly már a foglalkoztatottak 9,3 százaléka élt szegénységben (a társadalmi juttatások kézhezvételéle után is), ami a 2014-es 6,7 százalék után óriási növekedést jelent. Ők azok, akiknek a jövedelme nem éri el a medián hatvan százalékát."

www.vg.hu/gazdasag/rekordot-dontott-tavaly-a-dolgozoi-szegenyseg-469954
Desischado
Hazug statisztikákkal nem lehet a szegénységet megszüntetni. És hiába hazudnak, a valóság teljesen mást mutat.
panellproli
Ez pont olyan hazug statisztika, mint amikor azt közölték, hogy a rendszerváltozás óta ennyi orvos még nem volt mint most. Ezt persze ugy tudták kimutatni, hogy aki 3-4 helyen is alkalmazásban van / márpedig a többség igen/ azt mind ujabb orvosnak vették. Így lehet osztódással szaporodni a gerinceseknél is. A szegénységi mutatóknál meg a fordítottját csinálják.
Borsodi
Az a legnagyobb baj,hogy nem csak az adatokat,az embereket is manipulálják.
kukac50
Kövér felszólalásában elismerte,hogy a Magyaroknak nincs annyi pénzük mint a migránsoknak.
Ez a mindenkori vezetők szégyene is egyben.
szép új világ
“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” (Churchill)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.