Jogerősen felmentette Tasnádi Pétert egy igazságügyi szakértő megvesztegetésével kapcsolatos vád alól a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében.

Az ügyészség szerint Tasnádi Péter 2006-ban hárommillió forintot adott egy orvos szakértőnek azért, hogy egy ellene folyó másik eljárásban számára kedvező szakvéleményt adjon.

Az ügyben fél évtizeddel később emeltek vádat, majd az elsőfokú bíróság felmentette Tasnádi Pétert és két vádlott-társát, az orvos szakértőt és egy ügyvédet, aki a vád szerint a vesztegetési pénz egy részét átadta.

Bréking: Jogerősen felmentették Tasnádi Pétert

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azonban 2014-ben Tasnádi Péter és az ügyvéd vonatkozásában hatályon kívül helyezte a nem jogerős ítéletet és új eljárást rendelt el. Akkor csak az orvos szakértő felmentése emelkedett jogerőre. Ezután egy másik elsőfokú bíróság mentette fel Tasnádit és az ügyvédet, fellebbezések folytán azonban ismét másodfokra került az ügy.

Szerdán a megismételt másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtáblán az ügyész néhány mondatos perbeszédében másodszor is hatályon kívül helyezést, az elsőfokú eljárás harmadszori lefolytatását kérte. Ugyanakkor a megvádolt ügyvéd védője szerint már csak azon folyhat a vita, hogy bizonyítottság vagy bűncselekmény hiányában mentsék fel védencét.

Az eljárás sajátosságait sorolva a védő felidézte, hogy a szakértő jogerős felmentése után is folyt tovább a büntetőper a két megmaradt vádlott ellen, majd a megismételt elsőfokú eljárás végén perbeszédében az ügyész vesztegetés helyett befolyással üzérkedés miatt kérte a bűnösség megállapítását. Korábban pedig a vád egyik tanúja a más eljárásban súlyos bűncselekményekkel, több ember megölésével és fegyveres rablásokkal vádolt Süveges Péter volt, akinek terhelő nyilatkozatáról azonban a védő szerint tényszerűen kiderült, hogy nem lehet igaz.

Bréking: Jogerősen felmentették Tasnádi Pétert

Felszólalásában Tasnádi Péter ügyvédje is felmentést kért.

A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket. Szerdán a megvádolt ügyvéd az utolsó szó jogán azt hangsúlyozta, hogy sem vesztegetést, sem befolyással üzérkedést, sem más bűncselekményt nem követett el.

Tasnádi Péter szintén ártatlanságát hangoztatta és szánalmasnak minősítette az eljárást. Arról beszélt, hogy álláspontja szerint erre az ügyre csak azért volt szükség, hogy egy másik ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltése során semmilyen kedvezményben ne részesülhessen. Mint mondta, abból a büntetéséből két nap múlva szabadul.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében kisebb pontosításokkal helyben hagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet.

Tasnádi Péter ellen korábban többször indult büntetőeljárás súlyos bűncselekmények miatt és többször el is ítélték, de előfordult már az is, hogy felmentették a vádak alól.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

r2d2
Tasnádi kijön, Stadler bemegy... Lépés in-dulj!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kovács Gizella
@Horizont: Igen igazolta, lónak vagy nem lónak, a törvény szerint járt neki ...
Veleda
@Horizont: Javaslom, hogy a cigányok étrendjébe vegyék be az ő nemzeti ételüket az ürgét, és a sünt.
Bár kifejezetten sajnálnám ezt a két kedves kis állatot.
Az a két rabkisérő vajon milyen koszton él, hogy így ki vannak combosodva?
Veleda
@Horizont: Swarcenegger csak kérhet és jelenthet nekik.
nezelodo
Csak a véletlen műve, hogy ő van bent, az olajszőke meg kint. Megy a küzdelem, nehogy helycsere legyen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.