Még a nyár végén számoltunk be róla, hogy a nagyrészt állami hirdetésekből élő Fidesz-közeli PestiSrácok oldal pert vesztett a Független Diákparlament alapítójával szemben. Most az ítélet jogerős. Gyetvai Viktor, akit Magyar György védett (az ismert ügyvéd szimpátiából ingyen elvállalta a diák jogi képviseletét), jogerősen nyert pert a médiummal szemben, az ugyanis valótlanul állította róla, hogy részt vett a Fidesz-székház ostromában, illetve elvitték onnan. A lapot helyreigazításra kötelezték, a sértett felé 25400 forint perköltséget, az államnak pedig 36000 forintnyi fel nem rótt illetéket kell kifizetnie. Az ítélet ellen 15 napig fel lehet lebbezni, de ezt a lap, illetve kiadója nem tette meg, így a döntés jogerős. A cikk, ugyan - ahogy akkor írtuk - közben módosítva, de továbbra is elérhető az oldalon. Érdekesség, hogy helyreigazítás nem túl sok érhető el náluk, én személy szerint négy darabot találtam.

Forrás: hirkut.hu
Feltöltő: tarnayk
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.