A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.

Rétvári Bence a parlament honlapján közzétett válaszában kifejtette: az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokkal párhuzamosan az alapellátás keretében is több alkalommal finanszírozási díjtétel-emelés valósult meg. A tavalyi 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány idén 10+2+2 milliárd forint pluszforrást biztosít az egészségügyi alapellátás megerősítésére. A háziorvosi ellátás finanszírozásának 10 milliárd forintos emelése mellett 2-2 milliárd forint többletfinanszírozást kap a védőnői és a fogorvosi ellátás is.

A védőnők esetében 30-35 ezer forint havi bevétel növekedést jelent az emelés. A pluszforrás 2016. január 1-jétől jár az alapellátásban dolgozóknak, melynek visszamenőleges egyösszegű kifizetése megtörtént az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) részéről.

Rámutatott: cél, hogy a hungarikumnak számító védőnői rendszert megerősítsék, ezért biztosított a központi költségvetés külön kétmilliárd forintot a védőnők jövedelmének emelésére. A védőnői szolgáltatók a kormány által célzottan a védőnők béremelésére szánt forrást egyes esetekben csak részben használták fel. Ezt a problémát orvosolta az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet. Ennek értelmében a védőnői szolgáltató a 2016. január 1. és augusztus 31. közötti időszakra az OEP által a rendelet hatálybalépése előtt elutalt összeget köteles visszamenőlegesen a védőnők díjazására fordítani. A vonatkozó módosítás 2016. szeptember 1-jén megjelent a Magyar Közlönyben.

A védőnők bérrendezése illeszkedik azon intézkedéseink sorába, mely az egészségügyben dolgozók megbecsülését célozza – rögzítette az államtitkár.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Valaki aki pontosan tudja, hogy miről van szó írja már meg, hogy a béreket növeli a kormány vagy csak valami plusz juttatást ad? Mert a kettő nem ugyanaz. A 2018-as választások után ugyanis egy egyszerű juttatást könnyen el is lehet venni.
human
@human: Addig meg ez a plusz költséget belefér abba a keretbe amit Orbán hatalomának fenntartásra tart fenn.
karma1
@human: A baratnom lanya 37 eves, haromgyerekes anyuka, 18 eves gyakorlattal, es O a Facebookon uzent a kormanynak, miszerint Ok egyfajta szakszolgalati potlekert grundolnak, vagyis igazad van, ket evig rohogve kifizetik nekik a potlekot, aztan siman visszavonjak, mint a kafeteriat...
human
@karma1: Gyanítom a nyugdíjba sem számít bele, azaz nem lesz magasabb a nyugdíj sem tőle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.