Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai évértékelő beszédében bejelentette, hogy nem lesz kötelező betelepítési kvóta, és ezzel végleg elbukott a magyar kormány által erről a kérdésről kiírt október 2-i "álnépszavazás" – közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön Strasbourgban.

"Bebizonyosodott az, amit mindig is mondtunk: ez az álnépszavazás nem a menekültügyről, hanem Orbán Viktor hatalmi ambícióiról, az Európai Unióból való kilépés előkészítéséről szól" – fogalmazott sajtótájékoztatóján a képviselő.

"Mivel tegnap óta már bizonyítottan nem lehet tovább kvótákkal riogatni, ezért a Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az október 2-i, mára már végleg értelmetlenné és okafogyottá vált álnépszavazását" – mondta Molnár, hozzátéve, hogy "nincs mi ellen harcolni, felesleges elkölteni 6 milliárd forintot és folytatni a gyűlöletkampányt".

"Ha a népszavazást a kötelező kvótákról szóló uniós tervek hiányában is megtartják, az a magyar emberek immáron nyílt átverését jelenti" – hangsúlyozta a DK-s politikus.

Jean-Claude Juncker röviden a migrációs válság kezeléséről is beszélt az előző napi évértékelő beszédében. "Meggyőződésem, hogy sokkal több szolidaritásra van szükségünk. De azt is tudom, hogy ezt önként kell nyújtani, szívből kell jönnie, erőltetni nem lehet" – mondta az Európai Bizottság elnöke, amelyet egyes elemzők úgy értelmeztek, hogy Juncker kihátrál a kötelező kvótarendszerre vonatkozó tervek mögül.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
@verőce21: És persze ez a ti fényes gyözelmetek ugye?:-)))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemfideszes
@verőce21
2015 szept. 22. Az EU-tagországok belügyminiszterei minősített többséggel elfogadja 120 ezer menekült egyszeri szétosztását, ami Magyarországra nézve 1294 menekült befogadását jelenti.
A függelékből kiderül, hogy Magyarország 2300 menekült befogadását vállalta, két év alatt.
2016 február 25. A csuti patkány bejelenti, hogy népszavazást írnak ki kvóta ügyben.
2016 május 10. A magyar parlament elrendeli a kvóta népszavazást
2016 május 13. Az Európai Bizottság bemutatja tervét egy újabb kvótarendszerre, mely csak krízis helyzet esetén lépne életbe, azaz ha egy adott ország túl nagy nyomásnak lenne kitéve a beérkezett menekültek számát illetően. Ezen rendszer alapján Magyarországnak másfél év alatt 307 menekültet kellene befogadnia. A fideszes Navracsics, aki maga is részt vett ezen a bizottsági ülésen ezzel kapcsolatosan ezt nyilatkozta:…. „ez a csomag csak egy jövőbeli helyzetre vonatkozik, amikor a legálisan menekültstátuszt kérő emberek száma egyetlen országban jelentős mértékben meghaladja a szokásos mértéket. A tervek szerint ekkor segítene a többi tagállam a túlterhelt országnak…..itt nem az illegális bevándorlásról van szó, mert a külső határ megerősítése is fontos eleme ennek a csomagnak. Itt a menekültstátuszt kérőkről és megkapókról van szó.”
Ez a javaslat el sem jutott az Európai Tanács illetve az Európai Parlament elé. Márpedig a ratifikáláshoz minkét testület jóváhagyása szükséges.
Mint ahogy az a fentiekből kiderül több „betolakodó” befogadásáról még szó sem volt, amikor már bejelentették a népszavazást. Továbbá, minek után az Európába érkező menekültek száma közel tizedére csökkent az utóbbi időben, az újabb „betolakodók” befogadásának kényszere még csak fel sem merülne még akkor sem ha elfogadták volna a májusi tervezetet.
nemfideszes
@verőce21: A fentiek alapján kérdezem:
1 Hol van az az 1294 befogadott szír menekült?
index.hu/chart/2016/03/23/menedekkerelmek_alakulasa_2010_ota/
2. Milyen „többi betolakodóról” karattyolsz?
3. A csuti patkányék kampányában szereplő „városnyi bevándorló” akkor pontosan hány menekültet is jelent?!

„átmenetileg meghátráltak Junckerék csak időhúzás.”

A baj csak az, hogy önteltségetekben elfelejtitek, hogy nem EU-nak van szüksége ránk, hanem nekünk rájuk! Ahogy csökkentek az EU-s pénzek azonnal zuhanni kezdett a magyar gazdaság. Úgyhogy ha nagyon akarnák, bármikor kivághatnának minket az EU-ból mint macskát szarni. Meg se éreznék, minek után abba sem roppantak bele, hogy a második legnagyobb befizető kilépett az Unióból. Mi viszont csak visszük a pénzt, miközben eddig 600 ezer bevándorlóval árasztottuk el a nyugat-európai országokat. Annak, hogy még nem tették meg pusztán két oka van. 1. A csutiék miatt nem akarnak kib@szni az összes magyarral 2. Nem akarják, hogy Putyin még jobban betegye a lábát Európába, minek után a csuti azonnal rohanna gazdájához ha kitennének az EU-ból.
Szóval nem ártan visszavenni az arcotokból.

„A szegénységen is kár rugóznod, mert Magyarországon nincs számottevő szegénység! Bármit is tol a képedbe a liberális sajtó.”

Tudod attól, mert az ájtatos manó Rétvári Bencus azt mondja, hogy nincs számottevő szegénység, vagy mert te próbálod tagadni a valóságot, attól még az valóság marad. Veled ellentétben én nem csak a sajtóból tájékozódom. Főleg nem a fideszes propaganda médiából. Munkámból kifolyólag folyamatosan járom az országot és „liberális sajtó” nélkül is látom, hogy mi is a nagy magyar valóság ezen a téren. Amúgy ha nem lenne „számottevő” a szegénység akkor, vélhetőleg kormányzati nyomásra, több mint 20 év után a KSH mért is szüntette be ennek megjelentetését 2015-ben minek után az azt megelőző években ez a szám drasztikus emelkedést mutatott?!
Jozefina
Mindenki felfogja csak a féleszű csuti nem!!!??
kkalman
@krumpli: ma, 07:51 Te hiszel Orbánnak?
verőce21
@nemfideszes: (09:31) Önmagadat csapod be, amikor "120 ezer menekült egyszeri szétosztását érzékeled-írod csak, ami Magyarországra nézve 1294 menekült befogadását jelenti.”. Miért kell akkor népszavazást tartani?
Mert azóta közel kétmillióan érkeztek Európába! És nem érted, miből adódna a szétosztandó muszlimtöbblet? Ha nem tudsz különbséget tenni a 120 ezer és 2.000.000 (kétmillió) között, akkor nehéz is ezt megértetni neked.

Itt írtam néhány európai ország elosztási nehézségeiről, aktuális informálódnod.
propeller.hu/itthon/3241526-pinter-arrol-dontunk-hogy-be-akarjuk-fogadni-migransokat?all#c1692859

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.