A Budapesti Közlekedési Központ szabályozta az automaták visszaadását, de erről nincs tájékoztatás a gépeken. Elnézést kértek az okozott kellemetlenségért, de nem fizetik vissza a kárt – írja az ATV.hu.

Az ATV olvasója augusztus 14-én vásárolt bérletet a Lehel téri BKK automatából. 20 ezressel fizetette ki a 9.500 forintos bérletet, de legnagyobb meglepetésére csak 500 forintot adott vissza a gép. Az esetet azonnal jelezte az ügyfélszolgálaton, ahol fel is vették az adatait, aztán megszakadt a vonal és nem tudták befejezni a beszélgetést.

Nem hagyta annyiban a dolgot, másnap írt a BKK-nak. Jóhiszeműen még a bankszámlaszámát is odaírta a levele végére, arra számítva, hogy átutalják neki az elnyelt pénzt.

A társaság 28 nap után válaszolt, ebben arról tájékoztatták, hogy a BKK rendszere szerint olvasónk 10 ezressel fizetett, amiből meg is kapta az 500 forint visszajáróját, ezért nincs lehetőségük a további 10 ezer forint visszatérítésére. Hozzátették, hogy az automaták az összes érvényben lévő fizetőeszközt elfogadják, de az „ügyfelek védelmében” szabályozták a visszaadást.

Kapaszkodjanak

20 ezer forintos címlettel csak akkor lehet fizetni, ha a megvásárolni kívánt díjtermék(ek) értéke 15.005 forint vagy magasabb összegű. Erről egy árva mondat sem volt kiírva az említett automatán. A BKK ezt a problémakört egészen egyszerűen oldotta meg:

„Már dolgozunk azon, hogy ez az információ minden automatán feltüntetésre kerüljön”.

A BKK szerint ez nem úgy történt

Nem húszezres, hanem tízezres bankjeggyel fizetett a jegy- és bérletautomatánál az utas – állítja a cég.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@Horizont: Az ott élő gyerekeket milyen felelősségű szülők szülik? Potyognak mint a nyulak és úgy is élnek mivel a területüket felélik,felrobbantják jönnek ide más emberekét is felélni,felrobbantani.
Horizont
@1magyar: Te szentséges Szűz Máriám, honnan szedsz te ennyi sületlenséget össze?
Nem akarlak megbántani és mivel látom teljesen reménytelen téged meggyőzni ezért inkább nem is próbálkozom. Nagyon sajnállak téged!
1magyar
@Horizont: Neked sincs több magadhoz való eszed mint a banyának.Az még nem jutott eszedbe, hogy azért nincs több unokád mert a te gyerekeid tapasztalván a szegénységet nem akarják a saját sorsukat az ő gyerekeiknek?
Horizont
@1magyar: Én próbáltam szépen fogalmazni neked, de úgy látom nem kellett volna. Először is mit banyázol itt? másodszor örülnék ha annyi eszem lenne mint Merkelnek, szerintem te is.Látod mennyire buta vagy? Honnan tudod szegények-e vagy gazdagok a gyerekeim, van-e párjuk, lehet-e gyerekük milyen élethelyzetben vannak, hány évesek stb. Semmit nem tudsz de fröcsögsz! Így általánosítasz mindenben, ez betegségszintű:)
Na további jó fröcsögést de nélkülem én itt befejeztem veled a való világban is messzire elkerülöm az ilyeneket mint te.
Warlord
@Horizont: Bazdmeg, és ez szaporodik. Szegény magyarország...
Horizont
@Warlord: Van aki beszívja az agymosást, van aki hárít és a józan paraszti eszére hagyatkozik. :DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél