Molnár Zsolt, a bizottság elnöke az ülés után azt mondta: az AH vezetője lehetővé tette volna, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is támogatták volna, a kormánypártok azonban politikai döntéssel megakadályozták a tényfeltáró vizsgálatot. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke ezt tagadta. Azt hangsúlyozta, hogy egyelőre egy folyamatban lévő ügyről van, de ha a titkosszolgálatot érintő vizsgálat lezárul, további tájékoztatást kaphat a bizottság.

A 444.hu múlt szerdán írt arról, hogy tavaly decemberben egy újságírót zsarolással akartak "titkos együttműködésre" rávenni az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai.

Tasnádi László, a Belügyminisztérium (BM) rendészeti államtitkára az ülés előtt nyilatkozva megerősítette, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak, amely során megvizsgálják, hogy törvényes volt-e a tevékenység vagy sem.

Úgy fogalmazott: "valami történt az biztos. Hogy hogyan, arról a bizottság előtt számolnak be". Mivel minősített adatokról van szó, ezért nem mondott többet az államtitkár. A nemzetbiztonsági bizottságot a BM államtitkára és Kiss Zoltán, az AH főigazgatója zárt ülés keretében tájékoztatta.

Molnár Zsolt kiemelte: a demokrácia "akkor lesz beteg", ha a sajtószabadságot korlátozzák. Ezért választ vártak volna arra, hogy a sajtóhírekben megjelentek szerint történt-e zsarolás, kompromittálás, bármi olyan, ami a hatalommal való visszaélésre, jogellenes cselekedetre utalna.

A kormánypártok viszont ebben a szakmai kérdésben, ügyrendi döntéssel megakadályozták a részletek megismerését, tényfeltáró vizsgálat indítását. Ez alapján azt feltételezhető, hogy valami titkolnivaló van az ügyben – tette hozzá a testület elnöke.

Molnár Zsolt kérdésre válaszolva azt mondta: a szolgálatoktól kapott tájékoztatás alapján az ügy a büntetőtörvénykönyv szerinti zsarolást nem meríti ki, de szerinte ezt a tényfeltáró vizsgálat nélkül nem lehet biztosan tudni.

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja azzal kezdte, hogy amióta a nemzetbiztonsági bizottság tagja, ilyen részletes tájékoztatást még nem kaptak. Példaként említette: örült volna, ha a kémkedéssel megvádolt jobbikos Európa Parlamenti képviselő, Kovács Béla ügyében is ennyi információt adtak volna a szolgálatok.

A jobbikos képviselő úgy vélekedett: "hatalmas politikai hibát" követett el a Fidesz-KDNP, mert a tényfeltáró bizottság alakításának akadályozásával "azt a látszatott keltik, hogy van titkolni való". Pedig Mirkóczki Ádám az ülésen elhangzott tájékoztatás alapján azt mondta: nem érzi, hogy az AH "gigantikus hibát követett volna el", vagy valamilyen politikai megrendelés történt volna. Ugyanakkor hozzátette: Molnár Zsolttal, a testület szocialista elnökével egyetért abban, mindezt csak akkor lehetne teljes bizonyossággal állítani, ha az ügyet részletesen feltárják.

Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja is kiemelte: ilyen mélységű tájékoztatást még nem kaptak; a szolgálatok részletes, operatív információkban gazdag prezentációval készültek.

Az ellenzéki képviselő problémának nevezte, hogy az ügy kikerült a sajtóba, hiszen semelyik titkosszolgálatnak nem jó, ha tevékenysége nyilvánosságra kerül. Ezzel együtt Szél Bernadett úgy vélekedett, a Fidesz-KDNP döntése is – amellyel megakadályozták a tényfeltáró bizottság felállítását – ártott a szolgálatnak. Az LMP-s képviselő kiemelte: ebben a bizottságban különösen nem szabadna kialakulnia a kormánypárti-ellenzéki törésvonalnak.

Szél Bernadett azt mondta: bár az újságíró nem kívánja felfedni személyazonosságát, a nemzetbiztonsági bizottság nem tekinti lezártnak az ügyet.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke azt mondta: a BM és AH "a Soros György által pénzelt 444.hu-n megjelent cikkről" nem a megszokott, hanem bővebb, "rendhagyó" tájékoztatást adott a bizottságnak. Ennek során a cikkben szereplő sugalmazást a BM és az AH is bizonyítékokkal, teljes egészében cáfolta, sőt még teljességi nyilatkozatot is adtak, amely szerint a BM és az AH tájékoztatásában nem hallgattak el, illetve másítottak meg információkat.

Németh Szilárd szerint a bizonyítékok alapján semmilyen törvénytelenség nem történt, senki, senkire nem kényszerített semmit. Az AH törvényesen járt el, szakmailag korrektül, rendeltetésszerűen végezte tevékenységét – fejtette ki a kormánypárti politikus.

A fideszes képviselő azt is elmondta, hogy még anonimizált dokumentumok is ki lettek vetítve. A bizottságnak sem árulták el, hogy ki az érintett újságíró, de – mint Németh Szilárd megjegyezte – "akinek egy marék sütnivalója van, sejtheti kiről van szó".

A sajtótájékoztatón – amelyen az ügyet kirobbantó 444.hu cikkének újságírója is részt vett – Németh Szilárd szemenszedett hazugságnak nevezte a cikkben írtakat, megjegyezve: nem tudni hogy ez a cikk szerzőjén múlt, vagy az abban szereplő újságíró által elmondottak eredménye.

Németh Szilárd "oltári nagy mocskos hazugságnak" nevezte, hogy a kormánypártok akadályozták volna az ügy részleteinek megismerését. Folyamatban lévő ügyről van szó – hangsúlyozta a fideszes politikus, hozzátéve: ha a vizsgálat lezárul, meg lehet ismerni az ügy további részleteit.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Most őszintén! Bárki is csodálkozik még a maffiaállam működésén?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hofipisti
Kéremszépen! Ezt a bagázst - bármennyire is valószínűtlennek tűnik manapság - el kell takarítani az útból, s ezt követően jöhet a tényfeltárás és a gályarabság, vagy "családi" (Ha-ha-ha!) kőbánya.
cs.n.
Beszámoltak, aztán kormánypártiék úgy döntöttek, hogy jóvanazúgy, nincs itt semmi látnivaló. Az ilyenről Leslie Nielsen jut eszembe Drebin hadnagy szerepében:
"Oszoljanak, kérem! Nincs itt semmi látnivaló."
Miközben a háta mögött egy lángoló tüzijátékgyár lövöldözte felfelé a rakétáit.
Itt is lenne látnivaló, csak a fideszkádéenpés drebinsereg nem akarja, hogy lássák.
rosalinda57
@justhpeter: Nemcsak a belügyminiszter, hanem az egész bagázs. Ha nem lenne ilyen vastag bőr az orcáikon !
Rockxy
Nem indul, hát nem indul.
A kutyát nem érdekli.
Botrány? :)
Desischado
Azon csodálkoztam volna, ha történik valami. Ilyen aljas kormánya még nem volt ennek az országnak! Na fidesz birkák, lehet bégetni!
Aki Én
Már nem is kérdés, hogy megtörtént-e. Ez nyílt beismerés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.