Nem a kormányról vagy Orbán Viktorról kell véleményt mondani, hanem személyes sorsukról dönthetnek az emberek az október 2-ai népszavazáson – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Ambrózfalván.

Lázár János az ötszáz lakosú Csongrád megyei községben szervezett utcafórumon hangsúlyozta, a népszavazás nem a 2018-as parlamenti választásról, nem pártkérdésről szól, az embereknek arról kell határozniuk, hogy gyermekeik, unokáik milyen országban nőjenek fel.

Lázár: Személyes sorsukról dönthetnek az emberek

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus ezért arra kérte a mintegy ötvenfős hallgatóságát, hogy vegyenek részt a referendumon, attól függetlenül, korábban melyik politikai erőt támogatták.

El kell dönteni október 2-án, megnyissuk a határokat vagy zárva maradjanak, befogadjunk-e embereket, akarunk-e gondoskodni róluk, felelősséget vállalni értük – hangsúlyozta Lázár János.

A politikus kitért arra is, az érkezők között valóban vannak, akik segítségre szorulnak, de ezt ott kell megadni, ahol születtek, ott kell olyan életfeltételeket teremteni, hogy ne kelljen elindulniuk.

Az idén a magyar határhoz érkezők 95 százaléka azonban azért kelt útra, mert jobban akar élni, szociális segélyt, lakást, munkát, egzisztenciát szeretne – jelentette ki Lázár János.

A miniszter úgy fogalmazott, ha Németország vagy Ausztria úgy dönt, behívja ezeket az embereket, mert szüksége van rájuk, akkor tegye ezt a saját kontójára.

De az elképzelhetetlen, hogy Németország a hozzá érkező egymillió bevándorló közül kiválogatja azokat, akikre szüksége van, a többieket pedig szétdobják, mi pedig kapunk 100 ezer embert, akinek lakást, szociális ellátást kell adni – tette hozzá.

A kormány felkészült arra, hogy szükség esetén a teljes román-magyar határszakaszon megépítse a kerítésrendszert, mert az őszi hónapokban könnyen újabb bevándorlási hullám érheti el az országot – közölte a miniszter. Hozzátette: a román kormánnyal közösen azon dolgoznak, hogy erre ne legyen szükség.

Jelenleg azért érkezik viszonylag kevés bevándorló a Balkán felől, mert több ország is fizikailag lezárta határát. A szerb-magyar határszakaszt nyolcezer rendőr és katona védi. A probléma azonban nem oldódott meg Líbiában, Török- és Görögországban milliók várnak arra, hogy elindulhassanak – tette hozzá.

A jelentős sajtóérdeklődés mellett megtartott fórumon Lázár János elmondta, választókerületében 19 település van, a következő napokban ezek mindegyikén tart lakossági fórumot, hogy személyesen győzze meg az embereket a népszavazás fontosságáról.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
A kormány feltesz egy értelmetlen kérdést, majd megmondja, hogyan válaszoljunk rá, az egészre a mi pénzünket költi, és ezt valamilyen okból népszavazásnak kell hívni.
Nincs ebben valami ellentmondás, hogy a kormány "nem" választ vár a szavazóktól, ugyanakkor meg migránsok betelepítésével fenyeget?
Diktatórikus balkáni őskor!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Lézer Janó is hazudik, mint a vízfolyás! Hiszen ő is Fideszes!
MÉg hogy személyes sorsunkról dönthetünk?
Persze, de csak úgy dönthetünk, ahogy nekik tetszik!
Béla333
Személyes sorsunkról akkor dönthettünk volna, ha meghagyták volna a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, nem lopták volna azt nyomtalanul el!
Vagy akkor, ha PaksII ügyben megkérdeztek volna bennünket: akarjuk-e, hogy még az unokáink is fizessék ennek az értelmetlen beruházásnak a terheit és vagy tízezer évig akarjuk-e kerülgetni a sugárzó hulladékot.
Na ez valóban a személyes sorsunk! Ezt miért nem kérdezték meg?
Perwool
A kormány feltesz egy értelmetlen kérdést, majd megmondja, hogyan válaszoljunk rá, az egészre a mi pénzünket költi, és ezt valamilyen okból népszavazásnak kell hívni.
Nincs ebben valami ellentmondás, hogy a kormány "nem" választ vár a szavazóktól, ugyanakkor meg migránsok betelepítésével fenyeget?
Diktatórikus balkáni őskor!!
kisrigó
Lázár hozta a formáját. Szemrebbenés nélkül mond ordas hazugságokat. Persze, hogy jobb lenne, ha nem jönnének ezek az emberek, hanem otthon lehetne normális életük. Egy ilyen megoldáson kellene a nagyhatalmaknak dönteni. Ez a szavazás kb. annyit ér valójában, mintha arról kellene szavazni, hogy a nagyanyám legyen-e űrhajós?
Perwool
Alföld bikája! Erről tudsz? index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2016/07/06/varga_mihalynak_is_tetszik_a_negymillio_vendegmunkas_behozatala/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201609
Ez a népszavaztatás az EU-ra van kihegyezve, hogy amikor a kormány behozza a 250 ezer migránst, akkor mindenki az EU-t hibáztassa.
Tudva lévő, hogy nincs az a szar mennyiség, amit ne tudnátok másra kenni!
Gyerekünk, unokáink jövőjét már ott tönkre tettétek mikor lepaktáltatok az oroszokkal Paks2-vel.Ez egy 4000 Milliárdos "buli!!"30 évre eladósítottátok az országot!
Mi lesz mikor el kell kezdeni törleszteni, aztán nem lesz elég adóbevétel,
21 éven keresztül kell majd törleszteni évi 300-400 milliárddal !!!
A sok fiatal kimegy külföldre akkor vajon ki fogja törleszteni?
Kovács Gizella
De leginkább a ti sorsotokról nemde ?
Mekkora pretizsveszteség lenne ha ...
Perwool
@kisrigó: "Ez a szavazás kb. annyit ér valójában, mintha arról kellene szavazni, hogy a nagyanyám legyen-e űrhajós?"
Nem rossz kérdés, de nekem van egy másik is:
Akarja-e, hogy a kormány kizsebelje önt, a kormány hozzájárulása nélkül?
papa.49
Megint hazudsz ,,tülökorrú juhász,,!!!
1magyar
@Kovács Gizella: Semmiféle presztizsvesztesége nem lenne a kormánynak. Nem Orbánék háza mellé vagy Lázárék utcasarkába fogják őket telepíteni ha győznének véletlen a liberálisok, hanem remélem azok mellé akik nem mentek el szavazni, vagy igennel voksolnak.
Béla333
@1magyar: 20.24-re
Riogatsz? Hazudozol?
Be vagytok tojva, hogy ha a fényestekintetű hogyan pöffeszkedhetne ezentúl az Uniós tanácskozásokon, ha ebben a témában nem tud egy érvényes szavazást sem lenyomni:
Sok milliárdos állami pénz felhasználásával, az összes Fideszes hazugság gép beindításával!
Hogyan hazudja ezentúl Szíjjártó, hogy többségi véleményt képvisel!
Igen! Óriási pofára esés lenne (remélem lesz!), ha érvénytelen lesz a szavazás!
Fulladjatok bele!
Korábban mindenki rimánkodott nektek, hogy kérdezzétek meg az embereket mondjuk PaksII-ről, cinikusan lesöpörtétek az egészet.
Most meg kellene a támogatás? Hát egy túróst!
1magyar
@Béla333: Ahol te laksz, oda kell őket telepíteni.
Béla333
@1magyar: 20.37-re
Jól megijesztettél, teljesen betojtam!
OK! Jöjjenek a Rózsadombra! (Belesápadtál, mi?)
Hofipisti
Lázár szerint " El kell dönteni október 2-án, megnyissuk a határokat vagy zárva maradjanak ..."
Ezt most hallom először. Eddig erről nem volt szó! minden esetre én nem szeretném, ha a közeljövőben újra meg kellene állni Hegyeshalomnál - netán előtte 20 km.-el az okmányosnál - avagy Röszkénél, Letenyén, stb.
bakegya
@1magyar: beszari-neked tényleg érdemes lenne a HOLDON LAKNI.
vonotok
Lézer Jani ! Na erről írjatok ki népszavazást. A kormányról és a felcsúti törpéről.
Vastagon fogódnék, hogy nem mertek.
simmering73
"...kapunk százezer embert"-mondja lézer annyitisér jankó a megszeppent kisnyugdíjasnak. Hogy nem sül le a pofádról a bőr.
Desischado
@Béla333: Béla már megint a szivemből szóltál! Érdekesnek találom én is, hogy paksról a nyugdíj, bér segély emelésről, az oktatás, egészségügy, a szociális ügyekről miért nem kérdezték a véleményünket?! Most bezzeg kéne mi? Hazudtok, riogatjátok az embereket, és mindez miért? Csak azért, hogy hatalmon maradhassatok, és lophassatok tovább! Elmész lézer te is a jó büdös francba te gerinctelen, hazug féreg!
bakegya
Azt is elmeséli a Lázár fideSS HADÚR milyen drága és impozáns szállodaszámlákkal tért meg a világ nem keleti,hanem nyugati feléről-ahol az angol,olasz -és csakkk orsos vicctor tudhatja- mit és hogyan intézett VALAMIT(VAGY VALAKIT)ESETLEG EL-azoknak a magyar zembereknek akiket ma agitál HOL IGENRE,HOL NEMRE-de ma CSAKKK NEMRE???
Megkérdezhetné már valaki ezektől aFITYISS AGITÁTOROKTÓL ,HOGY A BRIT BEXITET IS ŐK INTÉZTÉK,VAGY KI A CSUDA-ÉS MOST A MAGYAROK HELYETT IS LÁZÁR ÚR INTÉZI A MI KILÉPÉSÜNK IS A VILÁGTÖRTÉNELEMBŐL?
wagabund
most reggel a hírolvasótól azt is hallottam, hogy Lázár szerint ..."akkor sem lépünk ki az unijóból, ha a sikeres népszavazás ellenére mégis ránkerőltetik a menekültek befogadását"...

ezekszerint mégiscsak igaz, hogy a háttérben egészen más kottából játszik a hatalom...mert hogyisvanaz, hogy ..."ránkerőltetik"...? az csak úgy lehet, ha hagyja a hatalom...akármilyen többségű is volt a nem-ek aránya...

valami nagyon nem stimmel...
Perwool
@wagabund: A népszavazás nem arra kell, hogy ne jöjjön migráns, hanem azért, hogy a Fidesz kormány hozhassa (saját zsebre)A kérdés arról szól, hogy a választási ciklus félidejében az állampolgárok megerősíti-e az országgyűlés legitimitását, hogy az a magyar nép nevében, a népszavazási eredmény birtokában szabadon döntsön. 2014-benTeljes felhatalmazást kapott a kormányzópárt 4 évre. Amennyiben a népszavazás sikeres lesz, akár dönthet úgy is, hogy megszavazza a kvótát, arra való hivatkozással, hogy a kötelező betelepítési kvóta elutasítása olyan hatalmas anyagi megterhelést jelentene az országnak, amit a költségvetés nem bírna ki.
1magyar
@bakegya: Ha ilyen emberekkel társalgok mint te, akkor én is ezt gondolom.
Macskaszem
Nem tudom, ezek átaludták az elmúlt napokat, és nem hallottak a pozsonyi megállapodásról, hogy nincs kötelező betelepítés, hanem a külső határokat kell megerősíteni? Orbán persze ott volt, de hazudik az ott történtekről.
dr. prédikátor
Már előre boritékolom a választási csalást!!!A fütyisz banda élükön a geci viktorral pont annyival nyer hogy a szavazás érvényes legyen, 1, 1.5 százalékkal.!Ez pont elég az érvényességhez!!!
De!! Ti szarrágó nótoríus nem szavazók, akik inkább otthon dagonyáztok a szarban hugyban, MOST SE MENJETEK EL SZAVAZNI!!!Dagonyázzatok csak tovább!
Kovács Gizella
@1magyar: www.youtube.com/watch?v=OnGE3lMvgmY
most meg ... mie is szavazunk október másodikán ?
Ez az egyik, a másik, csuhások térdre imára, most a kormányban vannak,
aztán ruszkik haza... most a Putyin hátsójába van, akinek ennyi arca van és ennyit változik...
justhpeter
Lázár sikeresen leért ezzel a velejéig aljas lakossági fórumával a gödör aljára.
evacica
Ha arról kéne szavazni, hogy ti tűnjetek el,de örökre, és számoltass9n el a nép, hogy miből és hogyan szereztétek hatalmas vagyonaitokat a közösből és hová tűntek az EU-s pénzek nagy része biztos elmennék!Na meg arról, hogy ezek kerüljenek vissza a közösbe, ti meg oda ahova valók vagytok, mert visszaéltetek a nép bizalmával, és arra használtátok a hatalmatokat, hogy tömjétek a zsebeteket!
magyarbakancs
Orbán hatalmáról szól ez a szavazás.
Értelmetlen pénz kidobás az egész.
Orr vérzésig nyomatja a köz-Fidesz média.
Minden vendég bőszen migránsozik.
bakegya
@1magyar:a társalgás műfaját itt nem gyakorolom-tévedés -most is csakkk az általad leírt véleményre reflektáltva,a következményt vontam le-ami több funkciós is lehetne,de nekem kognitív inteligenciával ennyi sikerült.Sajnálom-de ...engem a HOLD még mindíg elvarázsol,csakkk úgy mint gyermekkoromban.aZ ASSZOCIATÍV HUMORRAL KRITIKÁT PEDIG MINDÍG ÉS MINDENKITŐL ELFOGADOM,AZZAL A FELTÉTELLEL HOGY MAGAM IS GYAKOROLHASSAM.KEMÉNYEN TANÍTÓ TANÁRAIMTÓL IS EZT ÉRTÉKELHETTEM ÉS HASZNÁLTAM LEGEREDMÉNYESEBBEN AZ ÖNISMERETI MUNKÁLKODÁSAIM SORÁN.EZENNEL A TÁRSALGÁST LE IS ZÁRHATJUK-köszönöm a figyelmet.
lópicigáspár
A sorsunk 2010-ben már "rendeződött", ez már csak a kegyelemdöfés! :(
szaboria1
Lázár egy nagy taktikázó suttyomban mást akar, mint írtam máshol a Fidesz már két táborból áll. Lázár és Orbán tábor van
gazdag dezső
A szavazásnak csak akkor lenne értelme,ha az EU is figyelembe venné,és nem kötelezne bennünket a befogadásukra ! Egyébként csak fölösleges óriási pénzköltés az egész! Semmi értelme az egésznek!! Vagy majd a népszavazásra hivatkozva fizet az ország olyan óriási pénzeket ki amit nem bír az ország kiheverni !!Nagyon rossz játék ám ez így !!!
Ludmilla
ennek a féreg kormánynak minden egyes intézkedése a saját hatalomban tartásáról szól...Nem akarják őrizetlenül hagyni a pénzes kondért,ennek érdekében bármire ,BÁRMIRE képesek
lópicigáspár
@nusika: A gencsháti Návay kastély is az övé ( a Bodrogi nevén mondjuk, de ő amolyan mészároslőri szerű lézer módra), arról is csönd van!
kukac50
Nem a Mi személyes sorsunkról kell dönteni,hanem a politikusokéról. Az Én életem nem változik október 3-ától meg.
Arról szavazunk,hogy engedjük e Őket tovább lopni csalni hazudni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.