Csepelen annyira dübörög a kampány, hogy rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtak össze, ahol egyetlen napirendi pont az októberi népszavazás lesz. Ezt két helyi fideszes, Ábel Attila és Morovik Attila terjesztette elő – írja a 24.hu.

Az előterjesztésből nem maradhat ki a terroristázás és sorosozás, de a legfigyelemreméltóbb rész, amikor azzal riogatnak, hogy az illegális bevándorlókat sok helyen a települések önkormányzati lakásaiba költöztetik be, nem törődve arról, hogy ott évtizedek óta éltek bérlők. Megjegyzik, Csepelen 1475 önkormányzati lakás van, „uniós kvóta alapján ezek lakóit is utcára tehetik, helyükre pedig illegális határátlépőket költöztethetnek”.

Ábelék egy mukkot nem szólnak arról, hogy a kormány eddig is ezres nagyságrendben engedett be menekülteket az országba, és természetesen egyetlen bérlő sem veszítette el emiatt az önkormányzati lakását.

Arról meg végképp hallgatnak, hogy több ezer letelepedési kötvényes gazdasági bevándorlót is behívtak az országba, akiken Fidesz-közeli ügyvédi irodák és közvetítő cégek több tízmilliárdos profitot kaszáltak. A magyar állam (vagyis az adófizetők) viszont vesztettek a Rogán-Habony-féle biznisszel.

A fideszes Ábel Attila a 24.hu írásbeli kérdéseire nem válaszolt, a tisztségéhez méltatlan stílusú Facebook-bejegyzésében viszont azt írja:

A 444 Soros-csicskásai és a hasonszőrűen szélsőséges HVG felháborodtak azon, hogy tényeket írtunk le egy mai testületi határozattal kapcsolatban.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kovács Gizella
Na ez azért koránt sem még a legalja, ezeknek van még lejjebb is !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
Németországban az otthonokból öregeket löktek ki, hogy a sáskákat legyen hol elszállásolni!
Bringás
@Horizont: Ha valaki csak ordenáré fröcsögésre képes, az nekem őrjöngés! Épp az ilyeneknek kell a segítség, mert indulat kezelési gondjaik vannak, de ez libsiknél genetikus felsőbbrendűségi elmebaj!
Bringás
@Horizont: Én a többséget képviselem, aminek te nem vagy része! Nem baj ez, de ha a hazudozást lefordítom emberi nyelvre, neked miért is kell őrjöngeni? Hát mert igaz és besz@rtok a többségtől és az igazságtól!
Most is mi jövünk ki a szavazásból jól, nincs fideszes ellen eljárás és a választást is nyerjük.
Az idióták szövege: korrupció, lopás, diktatúra. A többség gondolkodik és lesz@rja ezt az ugatást!
Sehol se vagytok, senkinek nem kelletek! Egyéb kérdés?
Bringás
@Horizont: Október harmadikán is szeretném ezt a kacajt hallani! :-)))))))))))
kkalman
@vonotok: tegnap, 21:53 De az is koszos lesz tőle! :-DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.