A Fidesz-kormánynak reális esélye van a kormányzás megtartására 2018-ban, de ehhez új programra van szükség – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csütörtöki konferencián, Budapesten.

Lázár János a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által rendezett XVIII. Pénzügyi csúcstalálkozón kifejtette: "nem rossz" eséllyel vágnak neki a 2018-as választásoknak. Meggyőződése szerint ehhez olyan programra van szükség, amely 2018-2028 között – nagy hangsúllyal a 2020 utáni uniós költségvetési időszakra – Magyarország versenyképességének helyreállításával és növelésével foglalkozik.

Lázár: A Fidesznek reális esélye van a kormányzás megtartására 2018-ban

Jelenleg a magyar gazdaság számai stabilak: a 2,6 százalékos növekedés, a 2 százalék közeli költségvetési hiány azt jelenti, hogy a közpénzügyek kézben vannak, és van gazdasági növekedés – közölte. Hozzátette: csökkenő államadósság és növekvő beruházások mellett ha valaki ránéz a számokra, azt mondja, itt rendben vannak a dolgok.

A Miniszterelnökség megítélése szerint ez 2018-ig rendben van, de utána érdemben kell foglalkozni azzal, hogy három területen hogyan lehet a versenyképességet növelni – jelentette ki Lázár János.

Kiemelte: a Fidesznek 2018-ra új programmal kell felkészülnie a választási kampányra, pontosan meg kell mondania, hogyan lesz versenyképesebb a társadalom – az oktatás, az egészségügy –, a gazdaság, vagy mi történik a bérekkel. Meg kell mondania azt is, hogy mit fognak tenni azzal a munkabérnyomással, amely érdemben befolyásolja a magyar munkaerőpiaci helyzetet a következő időszakban, vagy mi lesz a járulékok sorsa 2017-2018-ban vagy az után – tette hozzá.

Választ kell adnia a programnak Lázár János szerint arra is, hogyan tud versenyképességi tartalékot képezni a magyar gazdaság, vagy hogyan lesz versenyképesebb az állam. Erre a magyar kormányzatnak és a Fidesznek széles társadalmi egyeztetésen alapuló programot kell készítenie – húzta alá.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
"Magyarország versenyképességének helyreállításával.."

Bizony bizony, amit szétloptatok és tönkretettetek. Föld, manyup, oktatás, gyógyítás, munkaerő elüldözése külföldre, lopás, lopás, lopás.

Folytatjuk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kutyuska
@gibgab: Tök mindegy, hogy mit mond, mindenképpen hazudik. Tudjuk már, nem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit tesz. Ő maga mondta!
Kutyuska
Egyébként meg nem értem Lázárt, miért kellene új program. MÁr most az egész világ minket utánoz, mi vagyunk Európa motorja és sikert sikerre halmoz a kormány 2010 óta. Minek ezen változtatni?
Borsodi
Ha addig lesznek még Magyarok,Afrikaiak Ukránok Kínaiak és a nehezen beilleszkedők ,országa lesz.
Nessy
@Kutyuska: Európa három ütemű motorja! Szív,szuszog, és b@szik menni!
silber13
@kerékpáros akkor is bekaphatja: Lázárban én azért annyira nem bíznék! Sumák egy alak. A másik jelöltről nem is beszélve!
silber13
@1magyar: " De ha a szociális hálót nem foltozzák be akkor csökken az esély.A népnek nem csak alamizsna kell." Nem foltozgatnikell, mert abból semmi nem lesz! Újra kell csinálni mindent, de nem az eddigi metodika szerint! És sürgősen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.