Európa gyengítése zajlik, miközben Magyarországnak erős Európára van szükség, amely nem létezhet Németország nélkül – erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Idők szombati számában megjelent nagyinterjúban. Bizonyos liberális, zöld és egyéb baloldali politikusok az Európai Parlamentben “hasznos idióták azoknak a nézőpontjából, akik tudatosan verik szét az európai nemzetállami rendszert. Mások mellett én is élek azzal a gyanúperrel, hogy ezeket az embereket valakik mozgatják, akik az európai érdekeken túlmutató, konkrét politikai tervet hajtanak végre, azaz megvásárolt politikusok, akik nem az európai polgárokat szolgálják” – fogalmazott Kövér László. Arra a kérdésre, hogy ebben a helyzetben együtt lehet-e tartani az EU-t, Kövér László úgy reagált: nincs alternatíva. Az EU-ra szükség van, folytatni kell a balkáni bővítést. Vissza kell állítani az egyensúlyt a nemzetállami és a brüsszeli döntéshozatal között. “Mi nem a közösség felbomlásában vagyunk érdekeltek,...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Ha ez így lenne mint amit Kövér állít nem kellene olyan kétségbeesetten gőzködni a magyar embereket, hogy szavazzanak a nem mellett.
Szókrakész
A vöröstáblásék, a City of London, a Round Table hasznos idiótái ezek a barmok.
Csak vigyázzanak!!!
Mert a mór is elvégezte a dolgát, aztán ő is mehetett.
kerékpáros akkor is bekaphatja
Mielőtt megszólalnál, előbb nézz körül a saját háztájiban!
Kutyuska
A Fidesz köteles Lackóval együtt pedig haszontalan idióták. Melyik a rosszabb?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.